Nyolc trükk, amely segít felismerni, hogy mikor hazudnak neked

Ha a szavakból nem is jövünk rá, hogy épp hazudnak nekünk, a testtartás azért sokat elárul.

Nem mindenkinél jellemzők ugyanazok a mozdulatok, és a profi átverők persze erre is igyekeznek figyelni, de a jeleket azért nem árt megjegyezni.

Fejforgatás

A fejforgatás a hazugság egyik jele lehet, így a szemkontaktust is el lehet kerülni

Nehézkes légzés, felemelt vállak

A hang halkabb lesz, a vállak  megemelkednek.

Merev testtartás

Figyeljünk oda arra, ha a másik természetellenesen mereven tartja magát, amíg hozzánk beszél

Szemkontaktus

A hazug ember önkéntelenül is félrenéz, amikor valótlant mond, de éppen azok, akik ezt a testbeszédet ismerik, akár görcsösen a másik szemébe nézhetnek, hogy ne lepleződjenek le.

Folyamatos védekezés

Aki hazudik, az védi magát, és olyan területeihez nyúl, ahol védtelennek érzi magát, például a nyakát vakargatja.

Nagyon magyaráz

Aki el akar adni nekünk valami handabandát, igyekszik meggyőzően csinálni azt, mintegy színészkedik, hogy nemcsak minket, de adott pillanatban magát is meggyőzze.

Beharapja az ajkait

Ha nem vagyunk biztosak abban, amit mondunk, akaratlanul is harapdáljuk a szánkat, vagy épp kiszáradt a hazugság okozta izgalomtól, és megnyaljuk.

Megérinti, fogja a száját

Mintha meg akarná akadályozni magát abban, hogy hazudjon, menekül, takarja a száját.