A haldokló nagyapja mellett ül a lány – aztán kinyílik az ajtó és senki sem hisz a szemének
Az igazi barát nagy kincs. Semmi sem ér fel azzal a világon, ha vannak olyan emberek az életünkben, akik közel állnak hozzánk. Ez a történet, mely egy nagypapáról és unokájáról szól, jól példázza ezt.
“Minden szombaton meglátogattam a nagypapámat, aki egy öregek otthonában él néhány sarokra tőlem. Az anyukámnak nem tetszett annyira, hogy a szombatjaimat inkább a nagypapámmal töltöm, mint a barátaimmal.”
“Gyakran meglátogattunk más idős embereket is az otthonban, akik már nem voltak képesek az önálló életre. A nagypapám azt mondta: ‘Aki meglátogatja a beteget, az mindig kicsit jobbá teszi az életét.”
“Szokol néninél kezdtük mindig a látogatást, akit csak Főnöknek hívtunk, mert régen Oroszországban egy nagyon híres szakács volt. A világ minden tájáról érkeztek hozzá emberek, hogy megkóstolják a híres húslevesét.
Aztán mentünk tovább Meyer bácsihoz, akit csak Trükkös-nek hívtunk. Leültünk hozzá az asztalhoz, ő pedig vicces történeteket mesélt nekünk. Igaz, nem mindegyik volt vicces. Ő mindig nagyokat nevetett saját viccein, egészen addig, amíg jó vörös nem lett az arca. Aztán nagypapa és én sem bírtuk abbahagyni a nevetést.
A másik szobában Lipman bácsi lakott, az Énekes. Imádott nekünk énekelni, gyönyörű hangja betöltötte a szobát. Erős hangja volt, s ahogy énekelt minket is éneklésre buzdított.
“Kagan néni, akit csak Nagymamának hívtunk, mindig az unokáiról mutogatott képeket. A fotók szanaszét hevertek a szobájában, az ágyon, a földön, vagy keretekben. Schreiber néninél viszont nagyon sok történetet hallgattunk meg. Mindig régi kalandjairól beszélt ezért őt az Emlékek Hölgyének hívtuk.”
“Aztán ott volt még Krull bácsi, a csendes. Soha nem beszélt sokat, hanem hallgatta amit nagypapa vagy én mesélek és bólogatott. A beszélgetés végén mindig azt mondta, örömmel vár minket, jöjjünk majd vissza.”
Minden héten elmentem hozzájuk, mindegy, mi történt. Meglátogattam a Főnököt, a Trükköst, az Énekest, a Nagymamát, az Emlékek Hölgyét és a csendes bácsit.”
Egyik nap nagypapám nagyon rosszul érezte magát és be kellett vinni őt a kórházba. Elérkezett a szombat, hogy az öregek otthonába menjek, de most mit csináljak nagyapa nélkül?
Aztán eszembe jutott, amit egyszer mondott: “Semmi ne befolyásolja a kedvességedet.” Tehát elmentem hozzájuk, meglátogattam őket, hogy picit jobb legyen a napjuk.
Mindegyikük nagyon örült nekem és megkérdezték, hol van nagypapa. Mondtam, hogy kórházban és amikor látták rajtam, milyen szomorú vagyok emiatt, mindent megtettek, hogy egy kicsit felvidítsanak.
A Főnök elárult néhány titkos receptet, a Trükkös elmondta egyik legutóbbi viccét, az Énekes pedig énekelt nekem. A Nagymama megmutatta képeit míg az Emlékek Hölgye történetekkel szórakoztatott. A csendes férfi pedig csak hallgatta történeteket.
Múltak a napok, nagypapa továbbra is a kórházban volt. Nem tudott enni, nem bírt felülni, nem bírt beszélni. Annyira messze ültem tőle amennyire tudtam, hogy ne lássa mennyire sírok.”
A szoba csendes volt és sötét, mikor hirtelen kinyílt az ajtó: “Itt van a buli? -kérdezte egy ismerős hang. Felnéztem és Trükkös volt az, utána pedig jött az idősek otthona többi lakója.
Beszélgettek a beteg emberrel, a Trükkös előtt néhány új poént és amikor befejezte a nevetést, mindannyian sírtak. A nagypapa kapott egy képeslapot az egyik unokától, mi pedig énekeltünk neki. Az Emlékek Hölgye elmesélt egy történetet, mikor nagypapa, az óriási hóvihar ellenére meglátogatta hogy születésnapján rózsát adhasson neki.
Mire észrevettem, már a látogatási idő lejárt, mindenki elköszönt és elmentek. Azon a napon a nagypapám jobban lett. Másnap már fel tudott ülni, járni tudott segítség nélkül. Napról napra jobban lett. Az orvosok teljesen le voltak döbbenve, ő pedig nemsokára hazament és mindenkinek elmondta ezt a csodát.
Én tudtam az igazságot, a barátai gyógyították őt meg. Mindenki, aki egy beteg embert meglátogat, jobbá teszi az életét.
A nagypapám most jól van. Kivétel nélkül minden szombaton elmegyünk az idősek otthonába és meglátogatjuk barátait.”
Micsoda inspiráló történet! Segíthetünk egymáson anélkül, hogy egy forintot is adnánk. A legfontosabb az, hogy időt szenteljünk a másikra!
