Ezt nem lehet könnyek nélkül végigolvasni! Két fiatal lány véletlenül kihallgatja, amint két férfi beszél a feleségéről. Ledöbbentek, amikor egyikük ezt mondta!
A diáklányok a parkban a fűben ülve készültek a másnapi órákra. Nem messze tőlük két férfi ült le a padra, kezükben egy sakk készlettel, de játék helyett beszélgetni kezdtek az életről, a feleségeikről. Percekkel később mindkét lány könnyekben tört ki, és nagy leckét tanult a szerelemről.
A két éltes férfi régóta nem látta már egymást, ezért sakkozás előtt elmesélték egymásnak az elmúlt éveket. Mindketten beszéltek a feleségükről is, de amikor a második kezdett a történetébe…
„21 voltam, amikor találkoztam vele. Megláttam a helyiség másik végében a testérével, és nem tudtam, ki ő. De a barátaimnak már akkor azt mondtam: ott megy a feleségem… A többi már történelem.
Ez a lány annyira más volt, mint a többi. Minden egyes nap, amikor hazaértem a 12 órás munkából finom vacsorával várt. Miután a gyerekek elaludtak, és mindketten olyan fáradtak voltunk, hogy csak annyi erőnk volt, hogy beessünk az ágyba, mindig átöleltem, és boldog voltam, hogy a karomban tarthatom. Minden este elmondtam neki, hogy ő az én királynőm. És az én királynőm minden egyes nap biztatott, hogy kövessem őt, és szeressem tiszta szívvel. Segített, hogy jó apa legyek, hogy szorgos munkával az egyről a kettőre juthassunk. Csodálatos volt minden egyes nap.
Aztán egy nap megbetegedett. Nem aggódtuk túl a dolgot, mert mindenki megbetegszik néha. De az orvosoknak úgy tűnt, valami komolyabb dolog van a háttérben, ami miatt aggódnunk kell. Nos, testvérem, igazuk volt.
Megkérdezte, elvennék-e mást, ha ő majd meghal. Annyira aggódtam miatta, el sem tudtam képzelni magam másik nővel. Mondtam is neki, hogy soha ne lehet egy második királynő.
De tudod mit? Nem hitt nekem. A szemembe nézett, és azt mondta: tudom, hogy találsz jobbat, mint én. És minden embernek szüksége van egy nőre az oldalán. Te sem lehetsz boldog egyedül!
Néztem őt… belenéztem a nagy barna szemébe és ezt mondtam: drágám, nekem nem kell más nő az életembe, te vagy az egyetlen, akire szükségem van. Te vagy számomra az egyetlen.
Nos, egy év komolyan meg kellett harcolnunk a betegségével. Nem várt több vacsora az asztalon, amikor hazaértem, még többet dolgoztam, majd kihoztam a feleségemet az ágyból, az asztalhoz, amire olyan ételek kerültek, amiket én főztem. Ott ültünk, vacsoráztunk, és figyelt rám. Úgy beszélt, és úgy szerettük egymást, mintha semmi nem változott volna.
A rosszabb napjain etetnem kellett, és ő sírt emiatt és bocsánatot kért, de mondtam neki, hogy nincs ebben semmi rossz. Annyira beteg volt… Alig tudott valamit csinálni, négy óránként be kellett vennie a gyógyszert…
Amikor megvacsoráztunk, visszavittem az ágyba, és tartottam csendesen, mint régen. És minden rendben volt. Csakúgy, mint régen, mondtam neki, hogy semmi nem számít, csak hogy a karjaimban tarthatom.”
Aztán itt egy kis csend következett be, a férfi mélyeket sóhajtozott. Majd folytatta.
„De a teste hiába küzdött. Amikor megint betegebb lett, mindketten tudtuk, hogy nem jön vissza belőle.
Egy nap még ott olt a karomban, másnap pedig elment…
Nem kellett több gyógyszer, nem kellett többé etetnem, nem kellett elviselnie a szörnyű főztömet…
Nem tudom, mit tegyek a cuccaival. Úgy értem… nem tudok megszabadulni tőle. Minden ruhája még a szekrényben van, képek az ő oldalán az ágy mellett, ahol hagyta.
Szeretném hinni, hogy még mindig itt van. A lányaim azt mondják, hogy egy részüktől meg kellene válnom, vagy legalább levinni a garázsba, de… ez még mindig a mi otthonunk, és érzem, hogy ő is itt van velem.”
Ismét csend lett, csak egy madár dalolt messze az egyik fán. Egyikünk sem hallott még férfit ilyen abszolút tisztelettel és csodálattal beszélni a feleségéről. Nyilvánvaló volt, hogy ő valóban nagyon szerette, imádta ezt a nőt, és ez mindig így lesz.
Ekkor a másik idős férfi törte meg a csendet és ezt mondta:
„Barátom, ez annyira nehéz lehetett neked. Úgy értem… vigyázni rá, és mindent megtenni érte”
Egy mosoly kúszott át barátja arcán, majd elmosolyodott és ezt mondta:
„Barátom, ez egy kiváltság volt számomra. Kiváltság, hogy addig szolgálhattam a királynőt, ameddig élt.”
Hát csoda, ha a két lány ezután teljesen átírta magában a férfiakról és a házasságról addig alkotott véleményét?!
