21 őrült tény, amit valószínűleg nem tudtál a Harry Potter filmekről

A nyolc rész még ennyi év után is tartogat meglepetéseket – nem is keveset…

1.

Tom Felton édességeket csempészett a forgatásokra talárjában. De mikor ez kiderült összevarrták a zsebeit. A színész egy 2014-es közönségtalálkozón vallotta be, hogy az első három film forgatásán nem lehettek zsebei, mert túl sok nasit vitt magával mindenhova.

2.

Richard Harris halála előtt azt mondta Christopher Colombus rendezőnek, hogyha a szerepét valaki más kapja, meg fogja ölni.

Columbus maga vallotta be, hogy Harris halállal fenyegette őt, hogyha másnak merészeli adni Dumbledore szerepét.

3.

A Roxfort expressznek használt vonatot megrongálták a Titkok kamrája és az Azkabani fogoly forgatása között. A tettesek 3 ezer fontnyi kárt okoztak a mozdonyban, amit egy éjjel zöld és ezüst színű festékkel fújtak le.

4.

A titkok kamrája ajtaja nem animáció volt. Az ajtó mechanikus és a mai napig használható. A londoni Warner Bros stúdiólátogatáson meg is lehet nézni, de sajnos nem láthatja minden látogató kinyílni, mert az irányítása nagyon érzékeny.

5.

Harry pálcája le lett cserélve a második és harmadik film között. A Pottermore elmondása szerint a pálcák dizájnja évről évre javult a filmforgatások alatt, és a harmadik film előtt a színészek új pálcát választhattak maguknak.

Harry híres, fához hasonlító pálcája pedig sokkal jobban illet a karakterhez, mert titokzatosabb volt, mint a korábbi.

6.

Daniel Radcliffe körülbelül 80 pálcát használt el a forgatások alatt. A színész állandóan tönkretette a pálcáit, mert mindig dobütőnek használta azokat. A készítők 6 pálcát készítettek színészenként, de Daniel végül 80 különböző darabbal zárt: nagyon el is szégyellte magát, amikor megtudta.

7.

J.K. Rowling játszhatta volna Lily Pottert az első film flashbackjeiben, de lemondott róla. Az író nem tartotta magát elég jó színésznőnek ahhoz, hogy Harry anyukájának bőrében bújjon, még akkor sem, ha csak integetnie kellett volna.

8.

A dementorok bábjait víz alatt vették fel, majd rárakták a képekre, ezért tűnnek annyira légiesnek. A készítők eredetileg nem szerettek volna animációkat használni és bábokkal próbálkoztak, de a bábok vízalatti irányítása nagyon nehéznek bizonyult.

Végezetül a víz alatti tesztek képeit felhasználva készültek el az animált dementorok.

9.

Emma Watsonnak volt egy hörcsöge az első filmforgatása alatt, de a munka közben az állat elpusztult. A díszletkészítők egy hörcsög méretű mahagóni koporsót készítettek neki, amelyet bársonnyal bélelték ki.

10.

Ralph Fiennes eredetileg harisnyát viselt Voldemort köpenye alatt, de állandóan lecsúszott neki és így nehezen tudott jérni benne. Így végül combfixet és harisnyatartót hordott. A forgatás közben pedig Fiennes a combfixével nevettette és piszkálgatta munkatársait.

11.

Harry egyetlen varázslatot sem mond az első film alatt.

Varázslatos dolgok történnek Harry körül, például mikor az üveg eltűnik a kígyó terráriumában, vagy mikor megkapja első pálcáját, de az első filmben Harry egyetlen egyszer sem használ direkt varázslatot.

12.

A Hisztis Mirtillt alakító színésznő 36 éves volt az első rész forgatása közben. A színésznő, Shirley Henderson egy interjú során elmondta, hogy a szerep igen nehéz volt, mert Mirtill közérzete folyamatosan változott. Talán ezért játszatták el a készítők a 14 éves karaktert egy felnőttel.

13.

A fiatal Voldemortot Hero Fiennes-Tiffin alakítja a Félvér hercegben, aki a Voldemortot alakító színész, Ralph Fiennes unokaöccse. A rendező szerint nem a családja miatt került be a filmbe, hanem azért mert nagyon hasonlított nagybátyjára.

14.

Daniel Radcliffe a zöld kontaktlencsére és első szemüvegére is allergiás volt. Egy hét után vették észre, mikor az arca tele lett piros pöttyökkel.

15.

Katie Leung, aki Cho Changet alakította, Coldplay-t hallgatott az öltözőben, hogy könnyebben el tudja sírni magát.

16.

Umbridge professzor első ruhája halvány rózsaszín volt a Főnix rendjében, de a film közben egyre sötétebb és élénkebb ruhákban látható, ahogy karaktere egyre hisztérikusabbá válik.

17.

Maggie Smith mellrákkal küzdött a Félvér herceg forgatása közben.

A film forgatása alatt kemoterápián ment keresztül, de a világért sem mondott volna le arról, hogy McGalagony professzort alakítsa. Mivel az összes haja kihulott, parókát viselt a forgatáson.

18.

Emma Watson hasznos tanácsokat küldött Helena Bohem-Carternek, hogy hogyan alakítsa majd őt. Emma elmondta, hogy nagyon bizarr volt látni, ahogy Helena őt játsza, hiszen sok mindent felfedezett viselkedésén, amit azelőtt nem látott meg.

19.

95 felvétel kellett készíteni ahhoz, hogy egy jelentet felvegyenek a Halál ereklyéi elején látható részletben, amiben Harry Potter 7 különböző emberként szerepel.

Daniel Radcliffe körülbelül 12-szer próbálta el a különböző karakterek jellemét, de Hermione-t elsőre sikerült eltalálnia.

20.

Daniel Radcliffe kénytelen volt Rupert Grintet kirakni a jelenet forgatása közben, ahol a Horcrux Harry megcsókolja a Horcrux Hermionét, mert Rupert nem tudta abbahagyni a röhögést.

Eredetileg Ron is benne lett volna a jelenetben, de a színész annyira röhögött a csókolózó barátain, hogy kirakták belőle.

21.

A forgatások végén Daniel Harry első és utolsó szemüvegét, Rupert a deluminátort és a Privet Drive 4-es számát, Emma a varázspálcáját, egy talárt és az Időnyerőt vitte magával.

Rupert azt is bevallotta, hogy a negyedik film forgatásáról megpróbált egy arany tojást is elvinni a Trimágus Tusáról, de rajtakapták és vissza kellett vinnie.