Az egyedülálló nő örökbe fogad egy tinédzsert: "Először még csak anyának sem hívott - most már egy család vagyunk

Sokan a felnőttkor elérésekor erős vágyat éreznek arra, hogy szülőkké váljanak, de ez nem mindig lehetséges. Néha a természet kegyetlen, és sterilitással sújt minket. Máskor a sors nem engedi, hogy megtaláljuk azt a lelki társat, akitől gyermeket szeretnénk.

Szerencsére a világ számos országában, például az Egyesült Államokban még mindig lehetőség van arra, hogy örökbe fogadjunk egy gyermeket, vagy alternatívaként nevelőszülők lehessünk, még akkor is, ha egyedülállóak vagyunk.

Ezt tette Charity Newman, egy 32 éves általános iskolai tanárnő is.

Charity mindig is arról álmodott, hogy anya lesz, de idővel ez a cél egyre inkább elérhetetlennek tűnt, és kezdett beletörődni abba, hogy nem lesz családja. Később azonban rájött, hogy a megadás nem a helyes út, és mindenáron segíteni akart a nevelőotthonban élő gyerekek életén.

„Nem voltam biztos benne, hogy a férjem egyetértene, de felvetettem a rendszeres nevelőszülőség biztosításának témáját. Eltartott néhány évig, de egy nap beadta a derekát, és azt mondta, hogy készen áll” – mondta Charity. Ő folytatta: „Megkaptuk az engedélyt, és a kalandunk még az év folyamán elkezdődött. A hivatalos e-mailt akkor kaptam, amikor a Georgia állambeli Atlantában voltam. Könnyekben törtem ki. Nem tudtam elhinni, hogy hamarosan lábak kopogása lesz az otthonomban”.

Nem sokkal később megérkeztek az első nevelt gyerekek: „Az első naptól kezdve anyának szólítottak” – emlékezett vissza a nő. Néhány hónappal később érkezett Andre, egy majdnem 15 éves fiú. „Azt mondta nekem, hogy soha nem fog engem anyának szólítani. Én ezt megértettem és elfogadtam”. Charity háza most már tele volt gyerekekkel. „Egyszerre voltam boldog és szomorú, mert olyan élményben volt részem, ami bármelyik pillanatban véget érhet, és nem tudtam irányítani” – magyarázta Charity.

Közben Charity és férje házassága kezdett szétesni: 10 együtt töltött év után a különválás mellett döntöttek.

A házastársától való különválás nem akadályozta meg Charityt abban, hogy továbbra is rendelkezésre álljon a nevelőszülői szolgáltatásokhoz:

„Amióta megnyitottam az otthonom, összesen 13 gyermeket fogadtam be”. A különböző jövés-menések között a gyerekek közül egyedül Andre maradt meg, az a fiú, aki kezdetben nem volt hajlandó őt „anyának” szólítani.

Charity 32. születésnapján kapta meg a bírósági jóváhagyást, hogy hivatalosan is örökbe fogadhassa Andrét. „A Cheesecake Factoryban ünnepeltünk. Egyébként most már anyának szólít. Göndör haja van, és a napfényben látszik egy csipetnyi vörös. A legszebb szeplők húzódnak végig az arcán, a legédesebb mosolya, amit valaha láttam. Minden este betakargatom, és vasárnap délutánonként ölelem, miközben tévét nézünk. Ő adja a legjobb öleléseket, és végül én vagyok a legbüszkébb anya a világon. Ő az enyém, és én az övé vagyok. És számunkra a családunk tökéletes. Az álmom, ami valóra vált” – mondta Charity.

Ők ketten két kutyával élnek együtt, egy két hálószobás és egy fürdőszobás lakásban. A helyszűke miatt Charity már nem áll rendelkezésre a nevelőszülők számára, de időről időre segítő kezet nyújt más nevelőszülőknek, önkéntes munkát végez nevelőszülőknél, és a helyi körzetében az örökbefogadással foglalkozó egyesület alelnöki tisztségét tölti be.

Valóban egy boldog véget érő történet, amely megérintette a webes felhasználókat, és sokak szívét örömmel töltötte el.