Hogyan változtak meg a Bosszúállók az első rész óta?

A Marvel visszahozta a szuperhősöket a köztudatba, és akkora sikert halmozott fel, hogy sorok álltak a különböző filmek vetítésénél. 2008 és 2019 között összesen 20 film jelent meg, melyekben majdnem szinte az összes szereplő szerepelt. Nagyon sok rajongót szerzett magának a Marvel ezekkel a filmekkel, és valahol nagyon sajnáltuk, hogy a Bosszúállók széria véget ért. Közben a szereplők is rengeteget változtak az első részhez képest, amit most szeretnénk nektek is megmutatni.

1. Vasember

Az első részt 2008-ban vetítették le, ami bombasiker volt. Nemcsak a karaktere, de kinézete is rengeteg változott a filmekben.

2. Amerika kapitány

Chris Evans volt a főszereplője a filmeknek, aki egyszer csak felébredt pár évtized alvás után. A kisfiús arc az filmek során megváltozott, de egy biztos, a régi értékeket folyamatosan képviselte a filmek során.

3. Hulk

Először Edward Norton játszotta el Hulk-ot. De 2012-ben már Mark Ruffalo játszotta el Bruce Benner-t, aki a dühös szörnyé alakult át. Bár sokakat meglepett a váltás, de alapvetően a nézők jól fogadták a cserét.

4. Thor

Odin fiát, Thor-t játszotta el először 2011-ben Chris Hemsworth, aki a trilógia mellett a Bosszúállók oszlopos tagja volt. A Marvel filmek között a Thor az egyik legnépszerűbb volt és talán máig is az. A jószívű istent nem lehet nem szeretni, aki keresi a szerelmet, de mellette nem felejt el harcolni sem a világ megmentéséért.

5. Fekete özvegy

Natasha Romanoff-al először a Vasember 2-ben találkozhatunk, ahol elég hamar kiderült, hogy nem egy egyszerű titkárnő. A karakter annyira népszerű lett, hogy 2020-ban önálló filmmel jött ki.

6. Sólyomszem

Jeremy Renner keltette életre a karaktert, aki először SHIELD-nél dolgozott. Később csatlakozott a Bosszúállók csapatához, aminek oszlopos tagja lett.

7. Nick Fury

Samuel L. Jackson játszotta a SHIELD főnökét, aki majdnem az összes részben felbukkant. Bár az ő ruhája semmit nem változott, arca azért némileg érettebb lett az évek során.

8. A hangya

Scott Lang sosem gondolta volna, hogy egyszer ő is a világ megmentéséért fog küzdeni. Az apróvá zsugorodó szuperhős hamar népszerűségre tett szeret, a karaktert pedig nagyon jól játszotta el Paul Rudd.

9. A galaxis örzői

Peter Quill volt az egyik főszereplője a filmnek, aki humorával nagyon belopta magát a nézők szívébe. Tudni kell azonban, hogy a filmre összeszedte magát, mert egyébként nem mindig rendelkezett ilyen deltás izomzattal.

10. Pókember

Az első Pókember nagy filmben Tobey McGuire alakította Peter Parker-t. Ezután jött még Andrew Garfield, majd Tom Holland. Alapvetően megmaradtak a vékonyka, kisfiús karakternél, de Pókember ruháját azért modernizálták a filmek alatt.

11. Fekete párduc

Wakanda királya megszállottan harcolt a rossz fiúk ellen, majd feltűnt a Bosszúállók részeiben. Az alkotók pedig úgy döntöttek, megérdemel egy saját részt, ami a Marvel filmek történetében a legtöbb profitot hozó film lett.

12. Dr. Strange

A brit színész, Benedict Cumberbatch játszotta el a remek orvos karakterét. Több Bosszúállók részben feltűnt, kapott saját filmet, és mi nagyon várjuk, hogy lesz még következő része is.

13. Loki

Thor testvére, aki folyamatosan keresztbe tesz neki, és nem érdekli más, csak hogy hatalomra jusson. Bár sokszor a nézők azt hiszik megjavult, sajnos ez nem történt meg.

14.Gamora

A Galaxis örzőiben tűnt fel. 2014-es debütálása óta nem sokat változott kinézete. Több részben feltűnt Thanos lánya, aki folyamatos harcban állt apjával.

15. Stan Lee

Az alkotó, a zseni, Stan Lee-ről sem feledkezhetünk meg, aki mindegyik részben egy rövid ideig feltűnt. Az azóta elhunyt Stan Lee is sokat változott az évek során.