21 tervező, aki annyira sietett befejezni a munkát, hogy végig sem gondolta mit ad ki a kezéből

A,kor az embereket hajtja a határidő, akkor szokásuk egy kicsit bestresszelni, mert félnek, hogy nem tudják időben elvégezni a feladatokat. Ez már csak amiatt is rossz, mert annyira kapkodnak, hogy sok hibát ejtenek, ami a munka szempontjából nem annyira jó dolog. Ilyen mikor a tervezők például logikátlan termékeket dobnak piacra. A mai cikkünkben úgy döntöttünk, hogy elhozunk nektek néhány képet, mely bizonyítja, hogy a lassú víz partot most, és, hogy mennyire fontos odafigyelni arra amit kiadsz a kezedből.

1, Houston, valami baj van a rendszerben. Kicsit máshogy kellett volna megtervezni azt csomagolást.

2, A National Geographic az újságja arra hívja fel a figyelmet, hogy óvjuk a környezetet a műanyag szennyezés ellen. Erre dupla műanyag csomagolásba tették.

3, Vajon ennek a kávéscsészének a fülét, hogy képes bárki megfogni? Szerintünk ezt maga a tervező sem gondolta át.

4, Szó szerint négy utcán át kellett futnom, hogy erről az abnormális reklámról fotót csináljak.

5, Tudjátok van az a mondás, ha az élet citromot ad, akkor csinálj belőle limonádét, de jelen esetben jobb, ha inkább narancslevet készítesz belőle.

6, Egy kórházi folyosó, ami egy az egyben úgy néz ki, mint egy bűnügyi helyszín.

7, Gyógyszerek, amiket nagyon nagyon és még annál is egyszerűbb összekeverni, ami hatalmas gondokat okozhat egy ember napjában.

8, Anyukámék mindig arra tanítottak, hogy soha ne nyissam ki idegeneknek az ajtót, és mindig nézzek ki a kukucskálón…

9, A torontói reptéren ilyen WC van. Most fogalmam sincs hova menjek.

10, Mindig kávéval indítom a napot, de amióta az új bögrém megvan, a friss illat mellé szemkinyomás is társult.

11, Ha nem a tésztáknál lett volna, tuti elhiszem, hogy ez egy női higiéniai termék.

12, Nem túl bizalomgerjesztő hétfő reggel ezzel kezdeni a munkahelyen.

(Mondj búcsút a jelszavadnak. Használd az arcod a Windowsba történő bejelentkezéshez.

Hello.)

13, Nincs is jobb mikor az ingyen kávéért fizetni kell.

(A könyvtárban most már ingyen kávé is kapható 1 dollárért.)

14, Amikor a tervező fura módon oldja meg a hangerő csökkentés gomb jelét.

15, Ha hiszed ha nem ezt a pultot senki sem kente össze. Van aki úgy érezte ez majd feldobja a fürdőszobát.

16, Minden férfiembernek ajánljuk figyelmébe ezt az üzenetet.

(Ne végezd ki a feleséged munkával. Hagyd, hogy az áram tegye meg.)

17, Ez a cég automata ajtókat gyárt, melyek maguktól nyílnak ki. Ennek ellenére a bejárati ajtajukat manuálisan kell kinyitni.

18, A helyett, hogy a gyártó plus size modelleket alkalmazott volna a reklámhoz, inkább fogtak egy vékony modellt, aki a következőképp mutatta be a nagy méretű ruhákat.

19, Valaki úgy gondolta, hogy bölcs ötlet az emeletek ABC sorrendbe tenni.

20, Úgy tűnik a tervezőt egyáltalán nem zavarta, hogy olyan, mintha Pókember hátsójából húznák ki a papír zsebkendőt.

21, Most erre mégis mit kellene válaszolni?

(18 évesnél fiatalabb vagy? Igen. Ha 18 évesnél fiatalabb vagy, kérjük jelezd, hogy miért.)

Ti láttatok már hasonlót?