Ezért nem jut pasi a csúcson lévő 40-es nőknek
A mai negyvenes nők kiállják az idő próbáját. Jobban néznek ki, mint valaha. Okosak, rátermettek, szorgalmasak, van egzisztenciájuk, humoruk és gyerekük. Csak éppen a férfi hiányzik az életükből.
Talán elfogult vagyok a negyvenes nők irányában, hiszen én magam is az vagyok, de nézzék ezt el nekem. Elvált asszonyként, mint gyermekét egyedül nevelő anyuka, ahová csak nézek, hasonló státuszú nők jönnek velem szembe.
Csinosak, értelmesek, szorgalmasan dolgoznak, hogy eltartsák a gyermeküket. Színházba járnak, olvasnak, érdekli őket a nagyvilág, tájékozottak. És eközben teljesen megbékéltek azzal, hogy egyedül fogják leélni az életüket. Ezt dobta a gép, mondogatják. Egy-két ilyen eset hallatán még azt mondanám, hogy kár feladni, biztos akadnak még normális férfiak, előbb-utóbb megtalálják a párjukat, de ha egészen őszinte akarok lenni, azt mondom: megértem őket és egyetértek velük.
Szendi Gábor A nő felemelkedése és tündöklése című könyvében a házasságról és a párválasztásról ír, ő is érinti ezt a témát. Szendi szerint a párválasztásnál a valódi motiváció a szaporodás, vagyis az ember aszerint köt ki a másik mellett, hogy az a férfi milyen az utódnemzésben, mennyire tud biztonságot nyújtani a közös élet során, mennyire megbízható a krízishelyzetekben.
De vissza a nőkhöz: anélkül, hogy meg akarnám bántani hazánk férfilakosságát, úgy érzem, hogy az utóbbi évtizedekben teljesen aránytalanul fejlődtek a férfiak, illetve a nők, utóbbiak sokkal jobban vizsgáztak. Azzal, hogy munkát vállalhattak, megteremtették a független élet lehetőségét. Nagyanyáink korában a házasság szent volt és sérthetetlen, de nem azért, mert az érzelmek erősebbek voltak, hanem azért, mert a nők nem tudtak megélni a férjük jövedelme nélkül. Amióta a nő dolgozik, el is tud válni, a férje ott tudja hagyni – vagyis az érzelmek kihunytával felbontható a gazdasági kötelék is.
A férfiak élnek is a lehetőséggel, a nők pedig megtanulták kihozni a legtöbbet a helyzetből. Ha te otthagysz, én is élem az életemet. Ha veled nem lehetek boldog, hát leszek nélküled. Miközben a férfiak motivációja az évtizedek során mit sem változott, többnyire egy fiatalabb nőre cserélik le gyermekük anyját, addig a nők továbbléptek. Akad persze olyan is, aki a házasságban és a válás után is elhagyja magát, de úgy látom, a többség inkább lehetőségként éli meg az újrakezdés kényszerét.
És itt jön a kulcsmomentum, amiért szerintem a nők többsége inkább az egyedüllétet választja. Mivel a nők a magányukban fejlődnek, mind jobban odafigyelnek a külsejükre, esetleg még sportolnak is, kulturálódnak, keresik az élet napos, de egyben értékes oldalát, az „emberpiacon” nő az ázsiójuk. Ez a női mezőny – nem csak magyar viszonylatban, ha a külföldi, hasonló korú nőket nézzük, akkor még helytállóbb a megállapítás – roppant erős, röviden és tömören: Magyarországon elképesztően sok a csinos, okos, értelmes, anyagilag rendezett körülmények között élő nő.
És a férfiak?
Nos, esküszöm, hogy nem a feminista beszél belőlem – határozottan elutasítom, hogy az lennék, sőt –, de lehangoló a helyzet. Egész egyszerűen a férfitársadalom leragadt azon a szinten, ahol évtizedekkel ezelőtt volt. Nincs szüksége a fejlődésre, hiszen mivel annyira sok a versenyképes nő – akik végül megkötik a maguk kompromisszumát –, úgyis jut nekik egy. Az a férfi, aki már ér is valamit – szellemileg partner, a külseje is elfogadható, érzelmileg nem egy óvodás szintjén áll, és még anyagilag is lehet rá számítani –, nos, ő egészen biztos, hogy nem a saját korosztályából választ, meghatározott időközönként cseréli le a huszonéves barátnőit. Mert megteheti. Mert van miből választani. Mert a mai világ az üzeni: jár neked, élvezd az életet, élj a mának, te vagy a legfontosabb, minek a kötelék, szórakozz, bulizz, szexelj!
A férfiak nyilván másképp látják, egyedülálló férfi ismerőseim arra panaszkodnak, hogy mi, nők csak a pénzre megyünk, érzelmileg fejletlenek vagyunk, hisztizünk, rögtön össze akarunk költözni, mindenbe beleszólunk. Cáfolok: nem megyünk a pénzre, a legtöbb nőt olyan mértékben verte át a férje/előző partnere, hogy csak arra vágyik, többet már ne kelljen áldoznia férfira, érzelmileg sem vagyunk fejletlenek, legfeljebb óvatosak. Nem hisztizünk, csak nem bólogatunk úgy, mint a huszonéves, műmellű, műszájú, műlelkű Barbie baba, akivel előttünk „járt”, dehogy akarunk összeköltözni, el sem tudjátok képzelni, már mennyire jó nélkületek. És az sem igaz, hogy mindenbe beleszólunk, csak női mivoltunkból adódóan egyszerre többfelé tudunk figyelni, sok dolgot előre látunk, mert használjuk az eszünket, és – a férfiakkal ellentétben – a következményekkel is számolunk.
Összefoglalva: jó lenne veletek, de sajnos mindent elkövettek, hogy jobb legyen nélkületek…
