10 konyhai trükk, amitől könnyebb lesz az életünk

Gyakran találjuk magunkat reménytelen helyzetben, amikor úgy érezzük, kész, most nincs tovább. Ilyenkor jól jön néhány trükk ismerete a háztartásban.

1. Ha nem tudjuk a dugóhúzóval eltávolítani a dugót, egyszerűen csavarjunk bele egy nagyobb csavart, majd egy harapófogó segítségével dugóstól fog kijönni a csavar.

2. Éhesek vagyunk, és nincs más otthon nagyjából csak kenyér és felvágott? Ha oldalra fordítjuk a kenyérpirító, könnyedén készíthetünk kiadós meleg szendvicset.

3. Ha azt szeretnénk, hogy ne csorogjon a könnyünk hagymavágás közbe, tegyük a hagymát 15 percre a fagyasztóba, mielőtt nekikezdenénk aprítani.

4. Azt szeretnénk, hogy ne fusson ki a leves vagy a víz a lábasból forrás közben? Tegyünk keresztbe a lábas tetején egy fakanalat.

5. Hogyan ellenőrizzük, hogy friss-e a tojás? Tegyük egy pohár vízbe, ha feljön a víz tetejére már semmiképp ne együk meg.

6. Ha a mustárt egyik flakonból a másikba szeretnénk tenni, használjunk „tölcsérként” egy zacskót, melynek levágjuk a sarkát.

7. A meleg víz hamarabb megfagy, mint a hidegebb. Ha gyorsan szeretnénk jégkockát készíteni, inkább 60–70 fokos vízzel próbálkozzunk.

8. A sütőből könnyebben el tudjuk távolítani az odaégett élelmiszert, ha ecet és víz keverékével töröljük ki.

9. Ha elromlott a kávéfőzőnk, SOS-megoldásnak az is megteszi, ha a filtert egy pohárba tesszük, bele a kávét, és leforrázzuk forró vízzel.

10. Nincsen időnk vasalni? Béleljünk ki egy edényt alufóliával, tegyük bele az inget vagy pólót, és 15 percre melegítsük fel. Meglepő, hogy milyen sima lesz az ing.