Meztelen fotó került fel a netre Ördög Nóráról – így még sosem láthatta

Ördög Nóra már több mint egy évtizede tündököl a magyar televíziók képernyőjén, de sosem azért volt híres, mert botrányokba keveredett volna, vagy vetkőzne.-írja a Blikk.

TWN szúrta ki, hogy van olyan kép is, melyen anyaszült meztelenül látható Ördög Nóra.

Itt nézheted meg a meztelen fotókat!

Nánási-Ördög Nóra (Szeged, 1981. szeptember 8. –) Junior Prima díjas televíziós műsorvezető, szerkesztő.

Ördög Nóra Szegeden született 1981. szeptember 8-án. Az általános iskolát a Móra Ferenc Általános Iskolában végezte Mórahalmon. Középiskolai tanulmányait a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban végezte Szegeden, és itt is érettségizett. Pályáját egy szegedi kábeltelevíziónál kezdte, ezután került az RTL Klubhoz gyakornokként. A Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett diplomát. Első televíziós szereplése a Top of the pops című zenei műsorban volt, majd a Kölyökklub és a Moziklub műsorvezetője, illetve szerkesztője volt. Ezt követte a Reggeli és a nagy sikerű Szombat esti láz Stohl Andrással, majd a Csillag születik és az X-Faktor című tehetségkutató show háziasszonya volt. Emellett játszott a mórahalmi színházi előadásokban is. Egy öccse van, Árpád, aki – nővére segítségével – szintén a médiában helyezkedett el.

2014-ben tizenhárom év elteltével otthagyta az RTL Klubot, és átigazolt a konkurens csatornához, a TV2-höz ahol a Rising Star című tehetségkutató műsorvezetője lett.[1] Majd Az ének iskolája című gyerek tehetségkutató műsort vezette. Ezután A Kocka című vetélkedő műsorvezetője lett. 2016 tavaszán a Kismenők című gyerek tehetségkutatót vezette. 2016 őszén a Star Academy című tehetségkutató műsorvezetője.[2] 2017. március 1-től a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsort vezette.[3] 2017 őszén az Ázsia Expressz és a Séfek séfe műsorvezetője.[4][5] 2018.április 30-tól a Vigyázat, szülővel vagyok! című műsort vezeti. [6], 2018. augusztus 27-e óta pedig a Master Chef VIP(Magyarország) műsorvetezője is.-írja wikipédia