22 szuggesztív hirdetés, amely után másként látod a világot

1. Minden 60 másodpercben kihal egy faj. Minden perc számít.

A mai modern világban mindenkinek elege van a reklámokból, ami nem is csoda. Szinte akárhová nézünk, mindenhonnan ez ömlik ránk, ahogy mondani szokták, még a csapból is ez folyik. Azonban a reklámoknak van egy másik arca is azon kívül, hogy a különböző vállalatok termékeit próbálják velük lenyomni a torkunkon: égető társadalmi vagy környezetvédelmi problémákra is felhívhatják velük a figyelmet. 

Bár az ilyen használatuk nagyon ritka, egy-egy szuggesztív, jól eltalált üzenet ugyanúgy “belemászhat” az emberek agyába, mintha egy terméket reklámozna – csakhogy ebben az esetben ez nagyon hasznos, mert egy olyan problémával kapcsolatban késztet gondolkodásra, amire talán egyébként fel sem figyelnénk. Ilyen, “társadalmilag hasznos” célokért létrehozott, mégis nagyon ötletes és szuggesztív reklámokból válogattunk most.

2. Az egyik gyermek olyasmit tart a kezében, amit már betiltottak Amerikában, hogy megvédjék tőle őket. Szerinted melyik lehet az?

3. A bőröd színe nem határozhatja meg a jövődet!

4. A gyerekek, akikre nem figyelnek, láthatatlannak érzik magukat. Állítsuk meg a gyermekbántalmazást most!

5. A lájkolás nem segít. Légy önkéntes segítő. Változtass meg egy életet.

6. Takarékoskodj a papírral – mentsd meg a bolygót

7. Az erdőirtás a következő oldalon folytatódik

8. Az erdőirtás és a levegő, amit belélegzünk – állítsuk meg, még mielőtt túl késő lesz…

9. Figyelmetlen vezetés: tudsz egyszerre figyelni befelé és kifelé is?

10. Az álom erősebb nálad. Ne vezess álmosan!

11. Csatold be magad – maradj élve!

12. Ezt látjuk, mikor cigizel

13. A dohányzás korai öregedést okoz

14. A tüdőrák legfőbb oka te magad vagy

15. Te nem egy vázlat vagy. Mondj nemet az anorexiára!

16. Anti-gyűlölet

17. Amit teszel, azt kapod vissza. Tartsuk tisztán a tengereket!

18. A nejlonszatryok ölnek

19. Amikor azt látod, hogy ezerszám mészárolják a tonhalakat, gondolj arra, hogy pandákat látsz

20. Állítsuk meg az állatkínzást: ugyanolyan állatok, különböző gazdák

21. A hajléktalanoknak minden egyes nap harc a túlélésért

22. Látod, milyen egyszerűen tudsz segíteni annak, aki éhezik?

22. Az egyik gyermek olyasmit tart a kezében, amit már betiltottak Amerikában, hogy megvédjék tőle őket. Szerinted melyik lehet az?

forrás