15 dolog, amit magaddal teszel, de sürgősen abba kellene hagynod

Veled is előfordult már, hogy visszatekintettél néhány évvel ezelőttre, és rá kellett jönnöd, hogy feleslegesen aggódtál olyan sokat valami miatt? Vagy esetleg túlságosan kritikus voltál a külsőddel kapcsolatban, pedig ma már pontosan tudod, hogy semmi gond nem volt veled? Ez csak néhány azon aprócska hibák közül, amiket mindenki elkövet; most pedig összegyűjtöttünk még 15 dolgot, amit feltétlenül abba kell hagynod, hogy sokkal boldogabb lehess.

1. Ne pazarold az időd rossz emberekre

Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel vedd körül magad, akik elveszik a boldogságod.

Ha valakinek fontos vagy, találni fog időt a beszélgetésekre és találkozókra; sose ragaszkodj olyanokhoz, akik nem becsülnek meg.

Hiszen tudod, nem az számít, kik állnak melletted a vidám pillanatokban, hanem az, hogy kik vannak veled a legrosszabb időszakaidban is.

2. Ne helyezd háttérbe a saját szükségleteidet

Az egyik legfájdalmasabb dolog az, ha túlságosan szeretsz valakit, és közben teljesen elveszíted a személyiséged.

Ilyenkor hajlamos lehetsz elfelejteni, hogy te is különleges vagy!

Nyugodtan segíts másoknak, de közben emlékezz arra is, neked mire van szükséged igazán.

3. Ne legyél féltékeny

A féltékenység és irigység néha elkerülhetetlen: bizonyos helyzetekben tényleg könnyen azt gondolhatod, másoknak sokkal nagyobb szerencséjük van az életben.

De inkább kérdezd meg magadtól a következőt: “Mi az, amivel én rendelkezem, és mások is vágynak rá?”

Hidd el, rengeteg ilyet fel tudsz sorolni!

4. Ne ragaszkodj a múltadhoz

Igaz, hogy nehéz elengedni a múltat, és továbblépni a korábbi sérelmek után, de meg kell próbálnod.

Elvégre biztosan te is tudod, hogy nem leszel képes elkezdeni életed következő fejezetét, ha folyton visszaolvasod az előzőt.

5. Ne emészd magad a régi hibáidért

Lehet, hogy rossz emberbe szerettél bele, vagy olyan dolgok miatt sírsz, ami nem éri meg.

Mindegy, hogy hányszor hibázol, mert egy biztos: ezek segítenek megtalálni a számunkra tökéletes embert, és azt a helyet, ahova végül el kell jutnunk.

6. Ne akard megvásárolni a boldogságot

Rengeteg olyan dologra vágyunk, amik túl drágák számunkra, és nem engedhetjük meg magunknak.

Ez képes elrontani a boldogságunkat, pedig valójában ami igazán fontos (szerelem, nevetés, szenvedély), nem kerül semmibe.

7. Ne kezdj el kapcsolatot azért, hogy ne legyél egyedül

Egy párkapcsolatot érdemes jól megválasztani, és valójában jobb egyedül lenni, mint egy nem megfelelő személy mellett.

Nem kell semmit elkapkodni.

Ha valaminek meg kell történnie, az meg is fog – a jó időben, a tökéletes emberrel.

Akkor legyél szerelmes, amikor készen állsz, és ne akkor, amikor magányos vagy.

8. Ne utasíts el egy új szerelmet a régi csalódások miatt

Idővel rájössz, hogy minden találkozásnak célja van.

Egyesek talán kihasználnak, vagy próbára tesznek, míg másoktól új dolgokat tanulsz.

De a legfontosabb, hogy akadnak olyan emberek, akik a lehető legjobbat hozzák ki belőled – ne fordíts ezeknek hátat!

9. Ne versenyezz mindenkivel

Felesleges amiatt aggódnod, hogy mások sokkal jobbak valamiben nálad.

Ehelyett inkább koncentrálj arra, hogyan döntsd meg napról napra a saját rekordjaidat.

A legnagyobb siker ugyanis az, ha képes vagy magadat is legyőzni.

10. Ne legyél valaki más

Az egyik legnagyobb kihívás az életben az, hogy önmagad legyél, miközben az egész világ megpróbál megváltoztatni téged.

Mindig lesz valaki, aki okosabb nálad, fiatalabb vagy csinosabb – de azt tudnod kell, hogy soha, senki sem lesz épp olyan, mint te.

Ne változz meg azért, hogy az emberek kedveljenek téged. Maradj önmagad, és hagyd, hogy a megfelelő emberek az igazi énedet szeressék.

11. Ne csináld mindig ugyanazt, szünet nélkül

Mindig akkor kell megállnod, és venni egy mély levegőt, amikor a legkevésbé van rá időd.

Ha állandóan ugyanazt csinálod, a végeredmény sem fog változni.

Néha érdemes kívülről tekintened magadra, hogy tisztán lásd a dolgokat.

12. Ne feledkezz meg az apró örömökről

Fordíts figyelmet a kisebb dolgokra is, mert előfordulhat, hogy egyszer visszatekintesz, és rájössz, hogy valójában azok voltak az igazán fontos részletek.

Néha a legjobb emlék az, ami az adott pillanatban szinte észrevétlenül elsuhant melletted.

13. Ne játszd el, hogy minden rendben, amikor rosszul vagy

Nincs azzal semmi baj, ha időnként összecsapnak a fejed felett a hullámok, és magadba zuhansz.

Nem kell mindig erősnek lenned, és bizonyítani, hogy minden a legjobban alakul!

Ne tartsd vissza a könnyeidet, ha sírnod kell; minél előbb engeded el magad, annál hamarabb leszel képes újra mosolyogni.

14. Ne hibáztass másokat a problémáid miatt

Az, hogy mennyire sikerül elérned az álmaidat, részben attól függ, mennyire vagy képes felelősséget vállalni a dolgaidért.

Ha mindig másokat hibáztatsz a problémáidért, felelősséget sem tudsz igazán vállalni, és máris egy lépéssel távolabb kerültél a céljaidtól.

15. Ne akarj mindenkinek megfelelni

Ha folyton azon igyekszel, hogy a környezeted kedveljen téged, és mindenkinek segítségére legyél, hamar ki fogsz készülni.

Sokszor már az is elég, ha egyetlen embert képes vagy megmosolyogtatni.