Eleinte sajnáltam ezt a párt, akik ebben a kis házban élnek. Aztán megnéztem közelebbről… Most irigylem őket.

Az évek során, a házak mérete az Egyesült Államokban már megduplázódott. Azonban a párok, úgy mint Christopher Smith és Merete Mueller már felismerték, hogy a méret nem a legfontosabb dolog, ahol laknak. Ehelyett, részt vettek a “kis ház mozgalom” nevű akcióban. Együtt úgy döntöttek, hogy valami észbontót csinálnak – annak ellenére, hogy kicsi.

Ők építettek együtt egy házat.

 

Christopher és Merete-nek nem voltak építési tapasztalataik, de tudták, hogy mi legyen az alapja … szó szerint.

Úgy döntöttek, hogy álom otthont építenek.

De ugyanakkor nagyon kis lakást szerettek volna.

 

Úgy néz ki első ránézésre, mintha valami félre sikerülne.

A kis ház szinte bárhol elfér.

Együtt megtanulták, hogy szinte bármit el lehet készíteni gyakorlatilag a semmiből.

A boltokban is segítőkészek voltak, hogy a kis mozgó lakás minél praktikusabb legyen.

A kis házat végül Colorádoban rakták le.

 

Napenergiát használnak fel.

Ez a pár azt bebizonyítja, hogy a nagyobb nem feltétlenül jobb.