A 8 legnagyobb tévhit, amit eddig igaznak hittünk

Bizony megesik, hogy tévedünk. Még olyanokban is, amikben úgy érezzük, hogy százszázalékos a tudásunk, hiszen úgy nőttünk fel, hogy hallottuk a szüleinktől vagy olvastuk valahol.

1. A banán fán terem

Valójában olyan növényen terem amely hasonlít a fákra, de csupán a mérete miatt.

2. Napóleon alacsony volt

Tévedés! Korának átlagmagasságától jóval nyúlánkabb volt.

3. Nem szabad enni és úszni egyszerre

Az alkoholfogyasztás jóval nagyobb veszély rejteget magában. Egy kiadós hamburgertől ugyanis senki sem kapott még görcsöt.

4. A sós víz könnyebben forr fel

Az a hozzáadott csipet só semmit sem csinál a vízzel Sőt. Még az is előfordulhat, hogy lassabban kezd majd el bugyogni, mint a sótlan változat.

5. A vikingek szarvval díszített sisakot viseltek

Bizonyosan tetszett volna nekik egy szarvassisak, de ezeket a 19. században tervezte egy jelmeztervező. Mégpedig egy Wagner operához. Azóta gyakran ábrázolják így a vikingeket.

6. Einstein megbukott matekból

Hiába vigasztalják ezzel a rossz tanulókat, Albert csupán egy felvételi vizsgán bukott meg. Matematikából nagyon is jó jegyei voltak.

 

7. A bikák utálják a vöröset

Nem tudni mennyire kedvelik, hiszen színvakok. Csupán a torreádor mozdulataitól érzik magukat fenyegetve.

8. Az alkohol melegen tart

Sajnos nem! Csupán kitágítja az ereket és ettől a jobb idő illúzióját alkotja meg. Valójában inkább kihűti a testünket.