Amit a haldoklók a leginkább bánnak
Egy ausztrál ápolónő, aki végstádiumban lévő betegekkel foglalkozik, összegyűjtötte azokat a dolgokat, amiket a haldoklók a leginkább bántak életük végén.
A palliatív ellátásban dolgozó ausztrál nővér, az először a blogján közzétett „megbánásokból” később könyvet is írt, amiből már több millió angolul megjelent példányt is eladtak a világ számos országában.
Bronnie Ware haldokló betegeit azok utolsó heteiben arról kérdezte, hogy mik azok a dolgok, amiket máshogy csináltak volna az életükben, azaz, így a halálhoz közel miket bánnak a leginkább.
A haldoklók elmondásai alapján Bronnie a következő öt megbánást tartja a leggyakoribbnak:
1. Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni.
A halál torkában a legtöbben azt bánják, hogy úgy érzik, nem is a saját életüket élték, sokkal inkább mások elvárásai szerint cselekedtek. A nővér a blogján azt is leírta, hogy ennek tükrében elmondható: Sokan az álmaik felét sem teljesítik be, és közben tudják, hogy mindez csak az ő döntéseik következménye. Ez az egyik legnagyobb szembesülés.
2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.
A nővér elmondása szerint ez a mondat szinte minden férfi betege szájából elhangzott. A legtöbben azt bánták a férfiak közül, hogy a munkájuk elvette az időt a családjuktól, a gyermekeiktől. Sajnálták, hogy nem töltöttek több időt a szeretteikkel.
3. Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására.
Több haldokló is úgy érezte, hogy az élete középszerű volt, és közel sem teljes, mivel sok esetben nem volt hű a saját érzelmeihez, és nem is kommunikálta jól azokat. A ki nem mondott dolgok pedig sokaknál vezettek betegséghez.
4. Bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat.
Az ápolónő „kutatásából” az is kiderült, hogy mindenki hiányolja az élet végén a barátait. Sokan csak ekkor veszik észre, hogy mennyire lekötötte őket a saját életük, és kiket veszítettek el maguk mellől közben.
5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek.
Bronnie szerint sokan csak életük végén ismerik fel, hogy a boldogság is választás kérdése. Miközben egész életükben boldogságra vágynak, nem tesznek érte, helyette beleragadnak a középszerű megszokásba, mind érzelmi, mind fizikai síkon. Pedig nem érdemes félni a változástól, ha közben a boldogságunkat szalasztjuk el.
A tanulság pedig mindebből az, hogy ne csapjuk be magunkat: ha nem jó úgy az életünk, ahogyan van, akkor érdemes rajta változtatni, amíg lehet!
forrás
