15 fura állat, amelyekről talán nem is hallottál ezidáig.

Iskolai tanulmányaink alatt rengeteget tanulunk az állatokról. Mire befejezzük az iskolát, azt gondoljuk, hogy az állatoknak minden faját ismerjük már. De az igazság az, hogy az állatfajok listája végtelen, éppen ezért nagy valószínűséggel még jó pár fajjal találkozunk életünk során.

Vannak bizonyos fajok, amelyek a legjobb indulattal sem nevezhetőek édes, szőrös, ölelgetni való kis állatnak. Némelyikük úgy néz ki mintha nem is a mi bolygónkról származnának, pedig nagyon is földi fajok. Nézd meg ezeket a furcsa teremtményeket…

Scotoplane (Scotoplanes globosa)

A scotoplane (nem találtunk magyar elnevezést) mélyen az óceán fenekén lakik, pontosabban az Atlanti, Csendes és Indiai óceánok fenéksíkságain, legalább 1000 méter mélységben. A scotoplane a tengeri uborkák osztályába tartozik. A scotoplane üledékfaló, vagyis a mélytengeri iszapból nyer ki organikus részecskéket, ebből táplálkozik.

Okapi (Okapia johnstoni)

Az okapi (Okapia johnstoni) erdei életmódot folytató, afrikai állat a zsiráf legközelebbi rokona, egyben az egyik legkésőbb felfedezett nagy testű afrikai vad. Leveleket,gumókat és hajtásokat fogyaszt, étrendjében körülbelül 100, emberre általában mérgező növényfaj szerepel.

Tüskés ördög (Moloch horridus)

A tüskés ördög a hüllők osztályába, valamint a pikkelyes hüllők rendjébe és az agámafélék családjába tartozó faj. Ausztrália nyugati és középső részének félsivatagjaiban, sivatagjaiban honos. Farkával együtt a testhossza 20 centiméter. Tüskéi arra szolgálnak, hogy elrettentse támadóját amikor táplálkozik. Hangyákkal táplálkozik, melyet hosszú, ragadós nyelvével szed össze.

Papucscsőrű madár (Balaeniceps rex) 

A papucscsőrű madár vagy papucscsőrű gólya a  gólyaalakúak rendjébe tartozik. Füves mocsarak, papirusz mocsarak lakója. A felső-Nílus, Kongó és Zimbabwe területe az élettere. Hossza 120 centiméter, szárnyfesztávolsága legfeljebb 2 méter és magassága körülbelül 115 centiméter. Megeszi a halakat, kisebb madarakat, kígyókat, békákat.

Indiai bíborbéka (Nasikabatrachus sahyadrensis) 

Az India déli részén, a Nyugati-Ghatok hegyvidékén honos bíborbéka olyannyira különbözik más békafajoktól, hogy külön rendszertani családba sorolható. Mivel a bíborbéka az ideje nagy részét a földfelszín alatt tölti ezért látványa igazi ritkaságnak számít. Akár 4 méteres mélységbe is leássa magát termeszek után kutatva és csak a monszun idején jön a felszínre a párzási időszakban.

Papagájhal (Scarus coeruleus)

A Scarus a valódi csontoshalak főosztályának a sugarasúszójú halak osztályába, ezen belül a sügéralakúak rendjébe és a papagájhalfélék családjába tartozó nem. A Scarus nem fajai az Atlanti-óceán, az Indiai-óceán és a Csendes-óceán trópusi vizeiben élnek korallzátonyok mentén. Táplálékuk a zátonyon élő algák, kiegészítve korallpolipokkal.

Blobfish (Psychrolutes marcidus)

A Psychrolutes marcidus mélytengeri halfaj angol neve blobfish. Az állat a 2013-ban az Ugly Animal Preservation Society (Egyesület a Ronda Állatok Megmentéséért) és a newcastle-i British Science Festival közös szavazását a legrondább állatok körében megnyerte. Ez a hal a Csendes Óceánban, Ausztrália vizeiben, 100-2800 méteres mélységben él. Alapvetően sodródik, így más halaknál kevesebb táplálékra van szüksége. A tengerfenék közelében tartózkodva mindent fogyaszthatót megeszik ami a szája elé kerül. Gyomortartalma alapján leginkább a rákokat kedveli.

Szajga-antilop (Saiga tatarica) 

A szajga-antilop egy veszélyeztetett faj, az emlősök osztályába tartozik. A szajga Közép-Ázsia hatalmas füves síkságain él. Tápláléka lágy szárú növények, alacsony növésű bokrok, zuzmók és fűfélék; több mint 120 növényfajt fogyaszt. A szajga 6-10 évig él.

Glaucus atlanticus

A Glaucus atlanticus egy kis méretű kék-tengeri csiga. Ez a nyílt tengeri csupasz kopoltyús csiga, megtalálható a világ óceánjaiban a mérsékelt övi és trópusi vizekben. Átlagos mérete maximum 3 cm. A Glaucus atlanticus más, nagyobb nyílt tengeri organizmusokra vadászik és időnként saját fajtársuk is áldozatukká válik.

Pacu-hal

A pacu nevű hallal többnyire Dél-Amerikában az Amazonas és az Orinoco folyókban és Pápua Új-Guineában találkozhatunk. A piranha rokonaként emlegetett hal 27-28 kilósra is megnőhet, gyümölcsökkel és kisebb halakkal táplálkozik. Fogai laposabbak és erősebbek, mint ragadozó rokonáé, egészen hasonlítanak az emberéhez.

Kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum)

A kacsafarkú szender  a rovarok  osztályának a lepkék rendjéhez, ezen belül a szenderfélék családjához tartozó faj. A lepke erdei tisztásokon, erdőszéleken repül, de gyakori a kertekben is. Napközben látogatja a virágokat, kolibrifélék módjára lebeg előttük, és igen hosszú pödör nyelvével szívja a nektárt. Röpte rendkívül gyors.

Sáskarák (Stomatopod)

A sáskarákok a rákok külön rendjébe, a fogólábú rákok (Stomatopoda) közé tartoznak. Az akár 30 centiméteres hosszt is elérő ragadozó rákok neve onnan ered, hogy az egyik állkapcsi pár lábuk az evolúció során nagyon hasonlóvá alakult az imádkozó sáskákéhoz. Ezzel kapják el zsákmányukat, a közelükbe tévedő halakat. A mediterrán vizektől a trópusi tengerekig majdnem 400 fajuk fordul elő. A sáskarákok legfőbb különlegessége az összetett szemük. Az ízeltlábúak közül nekik van a legélesebb látásra alkalmas, ráadásul nyeleken mozgatható szemük. De még ezzel sem elégednek meg: a szemükben 16 féle fényérzékelő sejt (fotóreceptor) található, ezek közül 12 a színlátásért felel.

Atretochoana Eiselti

Az Atretochoana Eiselti a lábatlan kétéltűek (Gymnophiona) rendjébe, azon belül a féreggőtefélék családjába (Caeciliidae) tartozik. Alig tudnak róla valamit eddig összesen 8 példányt láttak. Valószínűleg vízben él, hátán húsos uszony fut végig, és jellegzetes, lapos feje nagy szája van. Ez a legnagyobb méretű tüdő nélküli négylábú állat (de a lábai visszafejlődtek).

Goblin cápa (Mitsukurina owstoni)

A Goblin cápa (kobold cápának is hívják) az egyetlen élő mélytengeri cápafaj. Legjellemzőbb sajátossága a feje végén lévő hosszú lapátalakú, csőrszerű megnövekedés, ami valójában a cápa orra. A kobold cápa azokat a mélységeket kedveli, ahová a napfény már nem ér el, 200 métertől 1500 méterig találkoztak már velük. Mind a mai napig, mindössze 45 ilyen példányról tud a tudomány.

Piros szájú denevérhal (Ogcocephalus Darwini)

A vörösajkú denevérhal Galapagos környékéről ismert, ahol jellemzően a 30 méternél nagyobb mélységekben tartózkodik. Piros szája legfőbb jellegzetessége. Nem igazán jó úszók, úgy alakultak hátsó uszonyai, hogy a tengerfenéken szinte sétálnak.

Forrás: érdekességek.hu