Tüntesd el az öregségi foltokat a kezedről ezzel az házi módszerrel

Szokás mondani, hogy a kezünk árul el legtöbbet az életkorunkról. Még inkább így van ez, ha a napfény okozta ún. öregségi foltok éktelenkednek rajta. Megelőzni ezt a nap elleni védekezéssel tudjuk, de mivel a kezünk a napfénynek egyik leginkább kitett testrészünk, teljesen kiiktatni a káros hatásokat szinte lehetetlen. Ha az öregségi foltok miatt idősebbnek látszunk, készítsük el ezt a krémet, mellyel hatékonyan halványíthatjuk a nem kívánatos pigment foltokat.

Hozzávalók:

– ¼ bögre főtt rizs

– ½ evőkanál agávé nektár

– ½ evőkanál citromlé

Turmixoljuk össze a hozzávalókat. A kapott krémet apró, körkörös mozdulatokkal vigyük fel a kézfejre, enyhén masszírozzuk be a bőrbe. Hagyjuk fenn 1-2 percig, majd meleg vízzel öblítsük le. Jöhet rá a napvédő krém!

Használhatjuk az arcon lévő pigmentfoltokra is, de ha a citromlé irritálná az arcbőrt, helyettesítsük vízzel. A szem környékét kerüljük ki, használata után pedig tegyünk fel hidratáló krémet. A legjobb, ha este lefekvés előtt alkalmazzuk ezt a halványító krémet, mivel a citromlé érzékennyé teszi a bőrt a napfényre.