Lady Gaga elmondta, miért vágyik magányos életre

Egyedisége és figyelemfelkeltő stílusa miatt egyesek számára meglepő lehet, hogy Lady Gaga elmesélte, magányos életre vágyik. Egy ilyen kaliberű sztártól nem számítunk ilyen kijelentésre, ám úgy tűnik, a tehetséges művész egészen különlegesen értelmezi a boldogság fogalmát.

Annak ellenére, hogy közismert ember, Lady Gaga szívesen van magában. A 13-szoros Grammy-díj nyertes bevallotta, hogy élvezi az elszigeteltség pillanatait, szereti a saját társaságát, és ezen nem áll szándékában változtatni. “Valójában inkább magányos életet szeretnék élni” – mondta.

Az Oscar-díjas Gaga izgalmasnak és felszabadítónak találja a magányt. “Jó érzés tudni, hogy elég vagy. Bárcsak elmondhattam volna ezt a fiatalkori énemnek” – mondta.

Lady Gaga elmesélte, hogy fiatal korában nagyon sokat volt egyedül, miközben zenét komponált. Ám ahogy egyre híresebb lett, egyre jobban vágyott a külső megerősítésre. Ám hangsúlyozza, hogy a zene iránti szeretete mindig is a művészet, nem pedig az elismerések köré összpontosult.

Visszaidézte, mikor 14 évesen elolvasta Rainer Maria Rilke Levelek egy ifjú költőhöz című könyvét, ami nagy hatással volt rá. A könyvből egy idézetet is magára tetováltatott 23 évesen.

Az idézet így szól: “Az éjszaka legmélyebb óráiban tedd fel magadnak a kérdést, hogy meghalnál-e, ha megtiltanák, hogy írj. Nézz mélyen a szívedbe, ahol a válasz gyökerezik, és kérdezd meg magadtól: Muszáj nekem írnom?”

A sztár elmondta, hogy a zene iránti szenvedélye független a sikertől vagy a hírnévtől, és hogy akkor is folytatná, ha nem lenne ennyire híres.

“Tudom, mert igazából nem töltök olyan sok időt Hollywoodban. Úgy tűnhet, mintha sokat lennék ott, mert mikor díjátadók vannak, akkor láthattok a vörös szőnyegen. De inkább otthon szeretek dolgozni. Ez az, ami igazán boldoggá tesz” – mondta.

Nem ez az első alkalom, hogy az énekesnő megosztja gondolatait a hírnévről. Egyszer egy élő előadása közben szólt a közönséghez, és megemlítette, hogy a pénzt, a szépséget és a az ő hírnevét hogyan emelték piedesztálra.

Kiemelte, hogy bejárta a világot, és a legszegényebb helyeken találkozott a legboldogabb emberekkel. Kifejtette, hogy az ő értékrendjük továbbra is romlatlan. Ezzel szemben a legelkeseredettebb és legszomorúbb emberekkel a leggazdagabb helyeken találkozott.

Joanne című albuma arra emlékezteti rajongóit és a világot, hogy a szeretet és a kedvesség alapvető dolgok az életben. Hangsúlyozza, hogy a boldogságot és a harmóniát kedvesség, nem pedig hírnév útján lehet elérni.