A 12 gyermekes anyuka kritikákat kapott, mert tál helyett babamedencéből eteti családját

Josh és Alicia Dougherty története a gyereknevelés terén váratlan fordulatokat tartogatott. Az örömök mellett kihívásokkal is szemben találták magukat, de rendíthetetlen elhivatottságuk és kreativitásuk segítségével figyelemre méltó családi dinamikát tudtak kialakítani.

A nagy család történetében mindig vannak hullámvölgyek, de a kezdet nehéz volt.

Miután 2003-ban összeházasodtak, Josh és Alicia meddőséggel szembesültek és 11 vetélést éltek át. Ennek következtében úgy határoztak, hogy örökbe fogadnak egy gyermeket, Alexet, aki akkor 5 éves volt. Aztán 6 nappal később rájöttek, hogy Alicia várandós. Megszületett a ma 11 éves Zoey. A párnak további 3 saját gyermeke született és összesen 8 gyereket fogadtak örökbe, köztük 2-2 ikerpárt is.

A 14 fős Dougherty családnak TikTokon 6 millió, Instagramon közel 1 millió követője van. Sok mindent megosztanak az életükről, köztük az utazásokat, a mosást és az örökbefogadással kapcsolatos információkat.

Hétköznapokon Alicia hajnali 3-kor kel, iszik egy kávét, majd nekilát reggelit és ebédet készíteni, leellenőrzi a gyerekek házifeladatát és feltölti a vizes palackjaikat. A kamaszok reggel 6-kor kelnek és 7-kor indulnak otthonról. Ezután Alicia felébreszti a többi gyereket, hogy 8 órára elkészüljenek.

Ez jelenti a legnagyobb kihívást a nagy családban.

Egy ekkora családot etetni olyan, mint lefutni a maratont. Időbe telik, erőfeszítésbe és rengeteg energiába. Figyelni kell a válogatósokra és a különböző étrendekre, így az ételkészítés hamar lehangoló feladattá válik. De Alicia ettől sem ijed meg.

Alicia rendszeresen posztol a nagy család életéről TikTokon, egyik videója pedig különösen sokak figyelmét keltette fel és két táborra osztotta rajongóit.

A videóban Alicia megmutatja, milyen náluk egy “nacho party”. A videó végén a gyerekek a babamedence köré gyűlnek, és alig várják a finomságot, amit kézzel esznek, miközben nevetgélnek és élvezik a különleges élményt.

Mivel nem marad utána mosogatni való edény, a babamedencés etetés problémamentes megoldás. Sok nézőt azonban megdöbbentett higiéniai szempontból az anyuka rögtönzött “nacho partyja”. Néhányan még azt is mondták, “nagyon hitvány dolog” ezt tenni.

@doughertydozen Snackerty Board got upgraded to a #NachoPool for #CincoDeMayo #FridayNight #PoolOpening ♬ Mentirosa – Ráfaga

A negatív vélemények ellenére akadtak, akik Alicia védelmére keltek a kreatív és vicces ötlete miatt.

  • Az egész családom (13 fő) azt mondta, hogy ezt nekünk is ki kell próbálnunk, bár én még nem vagyok biztos benne. Köszönöm az ötletet!
  • Így születnek az emlékek!!! Szép munka, Anyuka!!!
  • Tökéletes mennyiséget tettél bele mindenből!
  • És csak egyetlen dolgot kell elmosogatni. Zseniális.
  • Ez a valaha volt legjobb nem rendeltetésszerű használata egy medencének.