Használati utasítás introvertált emberekhez

Szia, introvertált vagyok. Ez nem egy betegség vagy anomália, ez a személyiségem. A definíció szerint a saját fejünkben élünk, és csak úgy tudjuk feltölteni az energiaszintünket, ha egyedül vagyunk. A szociális interakciók elfárasztanak és leszívnak minket, és szükségünk van csendre és magányra, hogy újra emberek legyünk.

Szóval a nagy probléma, hogy legtöbbször arrogánsnak tűnünk, mintha azért nem szocializálódnánk másokkal, mert azt hisszük, hogy jobbak vagyunk nálunk. Azonban valójában küzdünk azzal, hogy jó benyomást keltsünk, hogy fenntartsuk a beszélgetést, hogy extrovertáltnak tűnjünk, és nem szeretnénk megtapasztalni ezt a szorongást, pláne nem kivetíteni másokra, szóval inkább magunknak maradunk. Az emberek megtöltik a hallgatásunknak a saját interpretációikkal, mert nem tudnak mit kezdeni a definíció teljes hiányával, szóval ránk nyomják a “nagyképű” vagy “félénk” címkét.

• Nem vagyunk depressziósak, félénkek, undokok, vagy antiszociálisak – a legtöbbünk legalább is. Azok vagyunk, akik vagyunk, nem kell többet beleképzelni.

• Ha folyamatosan mély vízbe dobnak, mielőtt energiát gyűjthettünk volna előtte, vagy olyan környezetben kell léteznünk, ahol nem értenek meg minket, komoly szorongásos betegségeket, pánikrohamokat, vagy egyéb fizikai tüneket is kifejleszthetünk.

• Nem mindegyikünk otthon ülő típus, van aki rendkívül társaságkedvelő (mint például én is), csak gyakorlás kérdése. Rá kell kényszerítenünk magunkat, hogy elhagyjuk a lakást, csak hogy elkerüljük, hogy a könyv összes kifogását felsoroljuk ennek elkerülése érdekében. Veszélyes spirál ez, ami könnyen beszippant, van aki azért nem hagyja el a kuckóját, mert már teljesen elszokott tőle, és azért szokott el tőle, mert soha nem indul el.
• Túlgondolunk és túlanalizálunk sok mindent, mert túl sok időt töltünk el a fejünkben.

• Megfigyelők vagyunk. Felmérjük az új szituációkat és embereket, akkor kezdünk interakcióba lépni, ha már mindent helyére tettünk a fejünkben. Általánosságban csak akkor vagyunk elemünkben, ha minden otthonos és jól ismert.

• Néha nagyon csendesek vagyunk. Nem azért, mert rossz kedvünk, vagy valami problémánk van. Valaki mellett csendben lenni a komfort legmélyebb szintje számunkra. Ne piszkálj, vagy csinálj viccet belőlünk, emiatt kell mindenféle kitalált fejfájással és egyéb kifogásokkal előjönnünk minden alkalommal. A csend jó dolog, rendben?
• Néha viszont imádunk beszélni. Sokat. Ez azt jelenti, hogy biztonságban érezzük magunkat körülötted.
• Ha megnyílunk neked, és te vagy nem hallgatsz meg, vagy kritizálsz, akkor nagy eséllyel egy életre elvágtad magad nálunk. Ha nem tudunk megnyílni neked, mert nem hallgatsz meg, vagy nem érdekel, akkor még inkább. Kizárólag őszinte, valódi, mély, és egyenrangú felekből álló emberi kapcsolatokra van szükségünk.
• Mindegy mennyire szeretünk, vagy mennyire állsz közel hozzánk, szükségünk van melletted sok egyedüllétre. Feltöltődni.
• Néha látszólag minden ok nélkül mondunk le programokat, mert nem érezzük úgy, hogy lenne elég energiánk megbirkózni a dolog szociális részével. Ne vedd magadra.
• Szeretjük rugalmasra hagyni a terveinket, mert lehet abban a pillanatban jól érezzük magunkat, de a megbeszélt időben nem lesz kedvünk emberekhez. Viszont ha nem fixálunk valamit, akkor tuti hogy a végén lemondunk mindent, 22-es csapdája.
• Néha úgy teszünk, mintha baromi elfoglaltak lennénk, és virágzó szociális életünk lenne, mert úgy érezzük, hogy csak így tudunk beilleszkedni egy extrovertáltak uralta világba. Kevesek értenek meg minket, vagy veszik a fáradságot, hogy kicsalogassanak a csigaházból.

• Gyűlöljük a fecsegést. Felnézünk azokra, akik képesek fenntartani egy beszélgetést a semmiről, mert nekünk ez hihetetlenül stresszes és nagyon hamar leszívja az energiánkat.

• Azonban képesek vagyunk három órán keresztül beszélgetni űrhajókról, politikáról, halálról, ufókról, vagy az élet értelméről gond nélkül. Szeretünk mélyre menni.
• Valószínűleg ez az oka, hogy apró körben mozgunk. Nincs millió ismerősünk, nem pacsi-puszizunk 25 emberrel, ha belépünk egy terembe, kizárólag olyanokkal töltjük az időnket, akiket tényleg kedvelünk.

• Nem vagyunk túl jók a kapcsolattartásban. Ha szükséged van ránk, akkor mindig ott leszünk, de nem várd hogy konzisztensek legyünk. Nem kedvelünk kevésbé, mert eltűntünk három hétre, csak szükségünk volt erre az időre.- A legnagyobb rémálmunk azok az emberek, akik kizárólag csak magukról tudnak beszélni, és senki másnak nem adnak teret a beszélgetésben. Akik mindig közbevágnak, túllicitálják a történeteidet, és soha nem hallgatnak meg, vagy kérdeznek bármit. Öt perc egy ilyennel, és pirosan villog az akkunk.
• Néha beszélünk, csak hogy megtöltsük a kellemetlen csendeket. Ostoba, oda nem való, vagy kínos dolgokat mondunk, utána pedig annyira szégyelljük magunkat, hogy megesküszünk, hogy soha többet nem fogunk megszólalni.
• Ha elkerülhető, akkor nem beszélünk magunkról olyanoknak, akiket nem ismerünk. Ha nagyon muszáj, akkor inkább viccet csinálunk belőle.
• Nyilvános helyen beszélni, vagy egy komplett terem teljes figyelmét élvezni a rémálmunk.
• Utáljuk a telefonbeszélgetéseket. Pont annyira hirtelen és kellemes, mintha egy hátba rúgással leküldenének egy szikláról az óceánba. Öt másodperc alatt kell teljes szociális készültségbe kerülni, és néha ez öt óra alatt sem sikerül.
• Az első randik állásinterjúk borral. Napokig izgatottan várjuk, aztán aznap tízszer meggondoljuk, hogy lemondjuk-e. Nem maradhatnánk inkább ágyban?
• Szeretünk smsezni, általánosságban jobbak vagyunk írásban. Az extrovertáltak utálják a kommunikáció ezen formáját, mert annyira személytelen, de mi imádjuk, mert van lehetőségünk megrágni és kiköpni. Egy vakrandi előtt remek útja, hogy megtudd egyáltalán van-e értelme valakire pazarolni az energiád, elkerülve a horrorfilmbe illő élményeket.
• A párkapcsolati célunk szimplán az, hogy találjunk valakit, aki megérti, hogy egyedül kell hagyniuk minket. Legyünk együtt egyedül!
• Ha velünk jársz, akkor a komfortos magányunkkal kelsz konkurenciaharcba. Ha sok időt töltünk veled, azt jelenti, hogy legalább annyira szeretünk, mint a magunkkal eltöltött időnket, ami nagy dolog!
• Nagyon szeretnénk spontának lenni, és kalandokra indulni, de nem igazán jutunk el idáig soha, ahhoz el kéne hagynunk a komfortzónánkat. Szóval imádunk és értékelünk mindenkit, aki kalandokra visz minket.
• Lemondani programokat, vagy érezni az örömöt egy más által lemondott program miatt a mi drogunk.
• Hajlamosak vagyunk szarkasztikusnak lenni. Ez a mi módszerünk arra, hogy kartávolságban tartsuk az embereket.
• Nem bírjuk elviselni a felesleges fizikai kontaktust. Ha még nem tartunk ott, vagy nem tudod, hogy ott tartunk-e, ne nyúlj hozzánk. A személyes terünk szent.

• Nem vagyunk hajlandóak elviselni grandiózusan mű embereket. Hangos, idegesítő, ijesztően vidám, kösz nem. Nem kérünk maciölelést, és műmosollyal előadott bókokat, ezekkel te leszel az ősellenségünk.
• Igyekszünk elkerülni a hangos embereket, úgy ahogy vannak. Annyira interzív a jelenlétük, hogy minden energiát elhasználtak a teremben.
• Valószínűleg nem fogunk olyan munkákban kikötni, ahol emberekkel kell foglalkoznunk. Ezen kívül jó ötlet, ha semmi ilyesmire nem kényszerítetek minket – szarok vagyunk benne, és egyszerre érezzük magunkat szorongó roncsnak és kudarcnak. (Köszi, szülők)
• Gyermekként valószínűleg a legboldogabb élményeink azok voltak, amikor egyedül hagytak az üres házban.
• Rettegünk a nyilvános megaláztatástól. Nem tudunk röhögni magunkon, addig fogjuk a fejünkben vissza- és visszajátszani, amíg meg nem őrülünk.
• Nehezünkre esnek az olyan mindennapi dolgok, mint kaját rendelni az étteremben, vagy felhívni a telefonszolgáltatót, úgyhogy előtte mindig elpróbáljuk a fejünkben, hogy mit akarunk mondani.
• Mindig kétélű gondolatokkal küzdünk. Szeretnénk barátokat, és hogy meghívjanak mindenhova, de aztán nem akarunk elmenni. Néha magányosak vagyunk, de csak olyanokat szeretnénk magunk körül, akiket szeretünk, viszont ők is menjenek inkább haza egy idő után. UGH!

Állítólag csak a népesség 25%-a introvertált, így nem igazán tesznek erőfeszítéseket arra, hogy megértsék ezt a fenomenont. Furán vagyunk titulálva, és azt mondják, hogy szimplán csak ki kéne másznunk a csigaházból, és a mindig zsizsegő extrovertáltakkal szocializálódni. Ez nyilván nem így működik. Kérlek vegyétek tudomásul a létezésünket, és legyetek velünk türelmesek. Szerető, okos, vidám emberek vagyunk, amire rájöhetsz, amikor megismersz minket. Ezen kívül rendkívül hűségesek és ragaszkodóak vagyunk, mert megválogatjuk, hogy kit engedünk közel magunkhoz.

Üdv a kis világunkban! ?