Ez az öt legbosszúállóbb csillagjegy. Ha köztük van az exed, nagy bajban lehetsz

Most kiderül, melyek azok a csillagjegyek, amelyek szülöttei egy szakítás után a leggonoszabbul viselkednek az exükkel. A te exed csillagjegye is felkerült a listára?

Bika

Elsőre furcsának tűnhet, hogy felkerült a listára, hiszen egy szakítás után ő biztosan nem fogja tönkretenni az életedet. Túl nagy a büszkesége, nem mutatja ki, hogy mennyire rosszul érzi magát. De ha egy Bikával szakítasz, le fogsz döbbenni azon, mennyire megváltozik a viselkedése. Hiába szeretett téged, az elutasítást követően úgy viselkedik az exeivel, mintha azok soha, semmit sem jelentettek volna a számára. Ne lepődj meg, ha elsétál melletted az utcán, és úgy tesz, mintha sosem jártatok volna együtt – írja a Joy.hu.

Ikrek

Jellemző ráj, hogy szakítás után hamar kiheveri a korábbi kapcsolatát, és közben mégsem. Szinte meglepődsz azon, hogy az exed milyen gyorsan felépítette az életét nélküled, és a közösségi oldalakon is minden jel arra utal, hogy szuperül érzi magát. Aztán egyszer csak érkezik tőle egy üzenet azzal, hogy nagyon hiányzol neki. Nehezen dönti el, mit szeretne igazán, és az érzései folyton változnak. Szükségük van arra, hogy tudják, lenne esélyük nálad ismét, ha meggondolnák magukat, így akár évekkel később is felbukkanhat az életedben.

Oroszlán

Mindegy, miért szakítottatok, biztos, hogy az ő verziója szerint mindig ő lesz az áldozat. Nehezen vállal felelősséget a tetteiért, azt sem érti meg, hogy neki is ugyanannyira ki kell vennie a részét a kapcsolatból. Szeret a közösségi oldalakon aktív lenni, biztos, hogy a szakítás után olyan posztokkal lesz tele az üzenőfala, amelyekből az jön le, hogy ő lett a szakítás nyertese. Hirtelen rengeteg új ismerőse lesz, sokat jár el, és a fotóin felbukkannak mellette ismeretlen lányok is, csak hogy lásd, miről maradtál le.

Skorpió

A Skorpió az a csillagjegy, amely a legnagyobb eséllyel próbál meg bosszút állni az exén szakítás után. Ha úgy érzi, hogy valaki rosszul bánt vele, (készülj fel, mert valószínűleg úgy fogja érezni), szinte bármit megtenne, hogy elégtételt vegyen. A szaktíás után a legjobb, ha megváltoztatod a Facebook-jelszavadat, és felkészülsz mindenre, mert biztos, hogy megpróbál keresztbe tenni neked. Akár a barátaidat próbálja ellened hangolni, akár a munkádat alacsonyítja le; bármire sor kerülhet.

Bak

Mivel a Bak az egyik legkevésbé érzelgős csillagjegy, azt gondolnád, hogy könnyebben továbblép egy szakítás után, de ez tévedés. Fontos neki az egója, így szinte biztos, hogy a közös ismerősök és barátok előtt megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy ő a kapcsolatotok alatt semmit sem hibázott. Minden, ami probléma volt a te hibád, ő pedig ennek az áldozata. Akár még pletykákat is terjeszthet rólad, csak hogy fenntartsa a saját tökéletes imázsát.

(Joy.hu)