Miben sántikálsz? A láb betegségeinek lelki háttere! – 17 lábbetegség!

A tudatalatti érzések (a magzatkori és csecsemőkori érzelmi impulzusok, a nem csak bizonyos helyzetben, hanem mindenki előtt és minden körülmények között elfojtott érzések, neurózisok, pszichózisok, az emberi egyedfejlődés szakaszainak fordulópontjainál jelentkező érzelmi blokádok és bűntudatból eredő komplexusok, válsághelyzetekből adódó feloldatlan, átéletlen, feldolgozatlan emóciók) negatív kihatással vannak a szerveinkre.

Egyszerre több pszichogén (legalább 4) együttes előfordulása biztos megbetegedéshez vezet.

A legtöbb betegség (lábfájás, fejfájás, gyomorpanaszok, izomfájdalmak, székrekedés, hasmenés stb.) okai az érzés intenzitásától, és többszöri előfordulásától függően 13 napon belül az adott kór képében öltenek testet, míg az akut és krónikus betegségek előidézői 260 napon belül íródnak át a fizikai testre, és jelennek meg testi fájdalomként.

Most rávilágítunk a láb 17 betegségének lelki hátterére, azokra a problémákra, amik miatt nem állsz két lábbal a földön, és nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnéd.

Lélekben lábujjhegyre állítunk!

Alázatosság, fogékonyság, nyitottság, hit visz előre a gondolkodás új útján. Járj rajta, és gyógyulj meg, válj teljessé! Nálad van a hatalom! Ha meg akarod változtatni a világot, kezdd magaddal. Tanuld meg sorsod leckéjét, mielőtt váltasz, mielőtt megpróbálod megváltoztatni azt!

Lábgomba

A lábujjak közti bőrterületen megtelepedő gombák okozta kellemetlen bőrbetegség – amely bőrviszketéssel és a köröm elszíneződésével, állományának megváltozásával jár együtt – fürdőkben, strandokon, kollégiumok, laktanyák zuhanyozóiban kapható el.

Lelki okai: kapkodás, rémálmok, anyagiasság, agresszió, kudarcba fulladt terv, nehézségek lenyelése, tudatalatti erélytelenség, sors miatti elfojtott elégedetlenség, elfojtott kifelé mutatás.

Mentális okai:feleselés, kétségébresztés, elfojtott misztikus élmény, elfojtott helyes nézet, tervszerűtlenség, jelen életbeli kiegyenlítetlen esküszegések, minősíthetetlen hangvétel.

Végtaghidegség

Mélyvénás trombózis, lábsérülések, perifériás érbetegség, vénás elégtelenség, hypothermia és Woodhouse-Sakati-szindróma okozzák a láb hidegségét.

Lelki okai:pénzéhesség, jelen életbeli anyagi cselekedetek, túlzott érzékiség, tudatalatti gonoszság, családi környezet miatti tudatalatti elégedetlenség, félelem miatti negatív energiablokkok, félelem miatti társaságkerülés, fenntartás miatti szorongás, csapás miatti félelem.

Mentális okai: állandó süketelés, információ visszatartása, tiltás miatti ártószándék.

Lábgörcs

Lúdtalp, kiszáradás, hosszas ülés (ülés közbeni rossz lábtartás), vérszegénység, pajzsmirigy rendellenességek, cukorbetegség, Parkinson- kór, gyógyszerek hajlamosítanak a láb bármely izmának, izomcsoportjának összerándulása eredményeként fellépő görcsös fájdalomra, ami pár másodperctől egészen 10 percig tarthat.

Lelki okai: kíméletlenség, elernyedés, sértettség, kicsinység érzés, elfojtott félelmek, túlzott félelem az ellenkező neműektől, hatalomnélküliség miatti szorongás, lelki függőség miatti szenvedés, hataloméhség miatti gátlástalanság, pályamódosítás miatti szenvedés, család megtagadása.

Mentális okai:felforgatás, mentális egyensúlyvesztés miatti negatív jövőkép, csillogás fixa ideája, spirituális gőg, isteni erővel visszaélés, múlttal való szakítás.

Sántítás

Az egyik végtag rövidsége vagy betegsége miatt annak mozgásképessége csökken; kiválthatja bokában, térdben, csípőben lévő ízületi gyulladás, a láb, alszár, comb csontjának alakváltozásai, a végtag izomzatának, idegeinek fájdalma és az ízületek merevsége.

Lelki okai:negatív érzelmi kivetülések, lelki megrázkódtatás, barát megtagadása, elfojtott kéjvágy, tudatalatti szerzési ösztön, elfojtott félelem a megbocsáthatatlan bűnöktől, kiéletlen ösztönök ártóimpulzusa, érzelmi függetlenségi rögeszmék miatti gátlás, állandó kritika miatti gátlás.

Mentális okai:jellemhibák miatti elfojtott bűntudat, testkultuszon alapuló önértékelés, tapintatlanság miatti bűntudat, bizonytalan kilátás miatti hitehagyottság.

Lábbénulás

Cukorbetegség, perifériás neuropátia, perifériás idegek traumája, perifériás idegek kompressziója, csonttörés, lábsérülések, gerincvelő- sérülés, csigolyatumor, epidurális tályog, epiduralis haematoma, szklerózis multiplex, porckopás, lymphoma, Guillain-Barré-szindróma, myopathia, gyermekbénulás, myeloma multiplex, motoros idegsejtek sorvadásos betegsége, HIV, keresztirányú gerincvelő-gyulladás és Syringomyelia okoznak lábbénulást.

Lelki okai:irányíthatatlan erőszakos ösztönök, erkölcsi megbélyegzés, elfojtott hajlamok, elfojtott kötözködő hajlam, tudatalatti büszkeség, szerető-aggódó anyai önkényuralom miatti félelem, problémakerülés miatti szorongás, váratlan kellemetlenség miatti félelem, érzelmi csalódások miatti szorongás.

Mentális okai:megfelelési kényszer, eredménytelenség miatti hitehagyottság, teljesítménykényszer, mentális gátlásosság, szkeptikusság.

Lábbizsergés

Idegkárosodás és egyes gyógyszerek mellékhatása (reuma, tuberkulózis elleni készítmények, B6- vitamin hosszú adagolása) miatt alakul ki.

Lelki okai:befeléfordultság, tudatalatti félelem az újrakezdéstől, fizikai félelem miatti szorongás.

Mentális oka: társsal való kommunikáció hiánya.

Lábdagadás

Szívelégtelenség, pangásos szívelégtelenség, érhártyagyulladás, krónikus thrombophlebitis,

terhesség, visszér, mélyvénás trombózis, vénás elégtelenség, cellulitis, lipoödéma, ödéma, méhmióma, krónikus lábszárfekély, erythema nodosum, lábsérülés, Kaposi szarkóma, nyirokelzáródás, karbunkulus, orbánc, nyirokcsomó-gyulladás, krónikus osteomyelitis és akut köszvény okozzák a láb dagadását.

Lelki okai: undor, neheztelés, galádság, csökönyösség, önállóságtól való tudatalatti rettegés, hazug intimitás, tiltott sóvárgás miatti szenvedés, elfojtott keserű fájdalom, hajszoltság miatti szorongás, elérhetetlen szerelem, érzelmi gátak, megviseltség, elfojtott rosszindulat, elfojtott hatalmi komplexus, tudatalatti sértődékenység.

Mentális okai: kitanultság, nézet feladása, elfojtott korlátozó illuzórikus gondolatok.

Lábfáradékonyság

Alsó végtagi visszeresség, érszűkület, a lábak túlzott igénybe vétele (álló munka, edzés) miatt alakul ki a láb fáradékonysága.  Lelki okai: tartásnélküliség, önhanyagolás, túlzott nehézkesség, szerelmi beteljesületlenség miatti szorongás, be nem tartott ígéret miatti szorongás.

Mentális okai:szorongás miatti önkifejezési nehézség.

Lábszárgyulladás

A vádliban lévő izomláz, csontszövetből kiinduló tumor, csontvelőgyulladás, fertőzés, fekély, visszerek és mélyvénás trombózis okozzák a lábszár gyulladását.

Lelki okai:érzelemkifejezés hiánya, tespedtség, megmerevedés, jelen életbeli lelki szennyeződések, meghunyászkodás, férfiellenesség, élet iránti harag, tudatalatti perverzitás, tudatalatti érzelmi eltévelyedés, elfojtott érzések miatti szenvedés, végzetszerűség miatti gátlás.

Mentális okai:értékzavar, szurkálódás, szellemi befolyással visszaélés, tettek helyetti beszéd, utálatos beszéd miatti bűntudat, hamis információ-áramoltatás miatti bűntudat, álbölcsesség.

Lábfejdagadás

A folyadék felhalmozódása a szövetekben (ödéma), a mozdulatlanul töltött túl hosszú állás vagy ülés, a láb vénáinak korral összefüggő változásai, terhesség, máj-, és vesebetegség okozzák a lábfejdagadást, ami szívelégtelenséget vagy vénás betegséget (pl. mélyvénás trombózist) is jelezhet.

Lelki okai: életöröm hiánya, szégyenérzet, gyermek túldédelgetése, túlzott otrombaság, tudatalatti félelem a megcsaltságtól, tudatalatti szégyenkezés, megrendszabályozottság miatti félelem, közéleti szereplés miatti gátlás, életerőfogyás, jóvátehetetlen mulasztás.

Mentális okai:perlekedés, korlátozást nem tűrés.

Lábficam

Baleset, erőszakos behatás, fejlődési zavar, vagy idült ízületi gyulladás okozza a láb bármely ízületén létrejövő állapotot, amikor az ízületi fej az ízületi vápából kimozdul, és nem tér vissza eredeti helyére.

Lelki okai: túlzott merevség, elfojtott aggályoskodás, hanyagság, mélaság, ijesztő viselkedés, feldühödés, gyerekes becsvágy, félelem miatti élet elől bezárkózás, szülőktől függés miatti gátlás.

Mentális okai: hittagadás ártóimpulzusa, önkorlátozás, gorombaság, igazságosság kényszer.

Lábgyengeség

Amiotrófiás laterál szklerózis, szklerózis multiplex, görcsös paraplegia, autoimmun pajzsmirigy betegség, Bonnier-szindróma, agydaganat, törött láb, Camurati-Engelmann- betegség, klasszikus migrén, sántítás, Grand-Kaine-Fulling-szindróma, hipertrófiás neuropátia, porckorongbetegség, Koller-szindróma, fiatalkori elsődleges laterális szklerózis, izomsorvadás, gerincvelő-gyulladás, Rett-szindróma, gerincvelő- daganat és sportsérülések okoznak lábgyengeséget.

Lelki okai: félénkség, túlzásokba esés, feslettség, üldözési téboly, társ kihasználása, tudatalatti neurotikus szorongás, elfojtott félelem valódi önmaga megmutatásától, lelkifurdalás miatti gátlás, sehová nem tartozás miatti szorongás.

Mentális okai: erkölcsi dilemma, vita, túlzott bűntudat, álokoskodás, elfojtott önfejűség, élet miatti túlzott elégedetlenség, betegségtudat ártóimpulzusa, cinikus magatartás miatti bűntudat, tiltott sóvárgás miatti ártószándék.

Lábizzadás

Rossz táplálkozási szokások (egyoldalú táplálkozás), rossz, nem kellően szellőző lábbeli, az idegesség és a stressz vagy valamilyen szervi betegség állhat a háttérben (a vese nem megfelelő működése).

Lelki okai: fölényesség, bámulat, elfojtott félelem az elfeledettségtől, kielégíthetetlen anyagi vágyak miatti szorongás, démonikus ösztönök miatti szenvedés.

Mentális okai: túlzott önfejűsködés, tudás manipulálása, szellemi teljesítőképesség hiánya.

Lábrángatózás

Nyugalmi állapotban ismeretlen okból jelentkező kellemetlen tünetek a lábszáron, amelyek izgatottság, türelmetlenség, mozgáskényszer hatására rosszabbodnak.

Lelki okai:legelsővé válás kényszeres vágya, szándékos tévedés miatti szorongás, szellemi válság miatti szenvedés, kapcsolati sérülések miatti szorongás,

Mentális okai:átokkal sújtás, tudati gátak, kifigurázás, metafizikai tájékozatlanság.

Lábszárfekély

A belboka felett kialakuló – visszérbetegség, artériás érszűkület okozta – vénás, vagy artériás keringési betegség következtében a szövetek sejtjei nem kapnak elég tápanyagot és oxigént, ennek hiányában pedig elhalnak.

Lelki okai: félelem a szégyentől, személyekhez kötődés, világfájdalom, elfojtott hiúság, túlzott szeretetlenség, szenvedés miatti belső rendezetlenség, elárvultság miatti szenvedés.

Mentális okai: civakodás, önkifejezési képtelenség.

Lábujjak
elgörbülése

A lábujjak felső valamint alsó végének karom állása, karomszerű zsugorodása lehet veleszületett vagy szerzett probléma; utóbbi eset a lábfejek egyes izmai által kifejtett hatások kiegyensúlyozatlansága miatt alakul ki.

Lelki okai: nyűgnek érzett kapcsolat, érzelmi gátlás, tompultság, lopási kényszer, rosszaság, lelki törés, elfojtott közeledési vágy, tudatalatti félelem a balesetektől, hamis információáramoltatás miatti szorongás.

Mentális okai:tudás elhallgatása, szellemi elkorcsosulás, elutasítás miatti ártószándék.

Lábvizesedés

Cellulitis, májcirrózis, pangásos szívelégtelenség, anasarca, szkleroderma, limfoödéma, vénaelzáródás, érgyulladás, sérülés, zúzódás, haematoma, nephrosis szindróma, elhízottság, visszér, terhesség, menstruációs ciklusok, fertőzés, alacsony fehérjeszám a vérben, hormonpótló kezelés, szteroidok, antidepresszánsok szedése idézheti elő.

Lelki okai: önelfogadtatási vágy, anyával szembeni elégedetlenség, tudatalatti áldozatszerep, teljes védtelenség, társ felvállalhatatlansága miatti gátlás.

Mentális okai:sznobizmus, korlátozó illuzórikus gondolatok miatti negatív jövőkép, sorscsapás miatti negatív jövőkép, Istennel szembeni belső ellenállás miatti hitehagyottság.