Megjárta a poklot – Először beszélt családi tragédiájáról Cserhalmi György

A színész őszinte vallomása.

Ezt soha nem fogja feldolgozni

Még 2017 tavaszán derült ki, hogy Cserhalmi Györgyöt váratlanul meg kellett műteni, mert a gerincével akadtak komoly gondok. Akkor az is kiderült, felépülése hosszú időn át fog tartani, ezért legtöbb szerepét visszaadta. Nem ez volt az egyetlen problémája a 70. életévét már betöltő színésznek: korábban elvesztette imádott feleségét, egyetlen gyermeke édesanyját. Erről eddig nem beszélt a sajtónak, most azonban a Borsnak kivételt tett a színész.

“Három éve, márciusban ment el Erzsébet, akinek hiányát soha nem fogom feldolgozni (…).A lelkemben olyan űrt hagyott maga után, olyan gödröt „ásott” bennem, amit éle­temben nem tudok, és nem is akarok betemetni”

– mondta Cserhalmi a lapnak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Két magyar rendező filmje is meghívást kapott a 70. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába! Mundruczó Kornél legújabb munkája az Arany Pálmáért versenyezhet, Kristóf György első játékfilmje, az Out című alkotás pedig a második legjelentősebb szekcióba, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásba került be. A képen Rév Marcell, Mundruczó operatőre és Cserhalmi György, a Jupiter’s moon avagy a Felesleges ember c. film egyik szereplője látható a forgatáson. #kulissza #cserhalmi #cserhalmigyorgy #cserhalmigyörgy #nemzetszinesze #nemzetszínésze #révmarcell #revmarcell #mundruczokornel #mundruczo #mundruczó #film #cannes #aranypalma #feleslegesember #wéberkata #kristofgyorgy #kristófgyörgy #hajrá #filmesek #jupitersmoon #out #filmfesztival #ezapillanat

Színház.org (@szinhazorg) által megosztott bejegyzés,

Nagypapa szerepben

A színész azonban fel tudott állni az elmúlt években: szerencsére lánya, Sára és a két unokája, az ötéves Lenke és a 14 hónapos Gáspár visszaadta az életkedvét.

“Szerintem kiváló vagyok a nagypapaszerepben is (…). Kapok is eleget Sárától, hogy én mindent megengedek a srácoknak. Igen, kényeztetem őket, hiszen mi más dolga lehet egy nagypapának? Egyébként a lányom a legnagyobb kritikusom, mert ő bizony nem fukarkodik a megjegyzésekkel, ha valami nem tetszik neki. Én más vagyok, soha nem szólok bele filmrendezői munkájába”

– tette hozzá a színész.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cserhalmi György visszatér a színpadra! A Nemzeti Színház készülő Úri muri előadásában lesz majd Csörgheő Csuli. (Fotó: Eöri Szabó Zsolt) #cserhalmigyörgy #cserhalmi #cserhalmigyorgy #szinesz #színész #nemzetiszínház #nemzetiszinhaz #urimuri #eloadas #előadás #szinhaz #színház A színművész az elmúlt időszak tapasztalatai kapcsán úgy nyilatkozott: “Régebben, amikor felvetődött, mit is várok, éves, évtizedes távlatokba tekintettem. Majd jövőre, majd öt év múlva! Most napokban, órákban kalkulálok. Egy óra múlva kezdem főzni az ebédet, holnap elmegyek vásárolni… Ezek a kis szakaszok aztán összeadódnak, azért mondom, hogy egyre többet várok. Közben pedig rájövök, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy legyenek üres, elfecsérelt perceink. Telíteni kell az időnket. Szeretettel. Mások iránti odafigyeléssel. Azzal, hogy próbáljuk hasznossá tenni magunkat. (…) Azóta, hogy immár élet-halál viszonylatában tudom érzékelni a világot, egészen mások az értékek, mások a fontosságok. (…) A lényeg a kapcsolataink minősége, a szeretet, megértés, egymás segítése, a megbecsülés, a tisztelet”.

Színház.org (@szinhazorg) által megosztott bejegyzés,

Behúzta a féket

Az is kiderült, hogy Cserhalmi nagyszerű formában van, egy deka fölösleg nincs rajta. Rejtély, hogyan csinálja, hiszen sokat nem mozoghatott az elmúlt időszakban.

“Édesanyámtól örökölhettem a fazonomat (…). Ehetek és ihatok, mázlim van, nem igazán látszik meg rajtam. Csak ezt a rengeteg elvesztegetett időt tudnám feledni, amit a betegségeim okoztak. Korábban soha nem volt semmi bajom, de valamit mégis rosszul csinálhattam. Mindenesetre még időben jelzett a szervezetem, aminek köszönhetően behúztam egy kicsit a féket. De lassan már a gázpedált is elkezdem nyomni. Persze addig nem vállalok el semmit, ameddig testileg és szellemileg nem kerülök a topra. Ha a két összetevő nincs meg, a színészi játékból majomkodás lesz. Ezt pedig nem akarom”

– zárta gondolatait Cserhalmi.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#cserhalmigyörgy#dögkeselyű

Talabér Tamás (@tamas.talaber) által megosztott bejegyzés,