Az anya meglátja az újszülött babája arcát, és nem hajlandó hazavinni, amíg a többi testvér másképp nem döntött
Robert Hoge, az ausztrál író két szörnyű rendellenességgel jött a világra. Az arca deformált volt, és emiatt az édesanyja azt kívánta, bárcsak meghalt volna. A most 44 éves férfi emlékirataiban megrázó gyermekkori élményeiről írt, a családja vele szembeni viselkedésére összpontosítva. Ráadásul azt is megtudta, mit gondolt róla az édesanyja, miután rábukkant annak fiatalkori naplójára.
Amikor a kis Robert megszületett, az édesanyja első dolga az volt, hogy megkérdezze, jól néz-e ki a gyermeke. Nem az volt a fontos, hogy egészséges-e, hanem a kinézete. Sajnos a csecsemő nem úgy nézett ki, ahogy anyja elvárta volna. Az arca közepén egy daganat volt, a lábai pedig úgy festettek, mintha megcsonkították volna őket. Az orvosok arra gyanakodtak, hogy egy bizonyos antidepresszáns, amelyet a nő a terhesség alatt szedett, okozhatta Robert születési rendellenességeit.
Az anya arra számított, hogy tökéletesen egészséges babát hoz majd a világra. Ő és férje annyira elborzadtak és megdöbbentek, amikor megpillantották a gyermeküket, hogy hisztérikusan sírni kezdtek, és az édesanyja a szülés után egy teljes hétig nem volt hajlandó látni őt. Végül, miután találkozott vele, azt mondta az orvosoknak, hogy nem akarja hazavinni a babát.
A mentsége? Aggódott amiatt, hogy a kis Robert speciális igényei káros hatással lesznek a pár másik négy gyermekére. Az anya akkor azt kívánta, bárcsak holtan született volna a fia, hogy megkímélhesse őket a szánalomtól és a gyötrelemtől, ami az állapota miatt őket sújtotta volna. Az apja viszont meg volt győződve arról, hogy kisfiuk életben marad, mert rendellenességei ellenére Robert egészségesnek tűnt. A házaspár gyásza akkor tetőződött, amikor megtudták, hogy a fiuk problémái nem jelentenek veszélyt az életére.
„Bárcsak eltűnne, vagy meghalna, vagy ilyesmi. Azt mondtam a kórházi személyzetnek, hogy nem akarom a gyermekemet. Kizárt, hogy hazavinném” – írta az anyja a naplójában. A nő bevallotta, semmit sem érzett problémás gyermeke iránt, és ez vezetett ahhoz, hogy lemondjon róla.
A kórházban azonban rendszeresen meglátogatta őt, bár soha nem gondolta volna, hogy egy napon majd hazaviszi. Végül Robert csatlakozhatott a családjához, miután a szülők szavazásra bocsájtották az ügyet. Arra kérték a gyermekeiket, döntsék el ők, hogy a kisöccsük velük éljen-e. A szülőket meglepte, amikor mindannyian azt akarták, hogy Robert költözzön hozzájuk.
Bár kapott egy esélyt az életre, Robert Hoge gyermekkora nem volt könnyű. Élete első éveit kórházakban töltötte, ahol számos műtéten esett át a daganat eltávolítása érdekében. A beavatkozások következtében a fiú, aki ma már felnőtt férfi, számos súlyos arcdeformációt szenvedett. Diákkorában az osztálytársai rengeteget csúfolták.
„Ezek voltak azok a dolgok, amelyek miatt nem éreztem jól magam a bőrömben. Nehéz aggódni a pattanások és a rossz frizura miatt, amikor annyira másképp nézel ki, mint a többiek” – jegyezte meg a férfi.
A kis Hoge 10 éves volt, amikor a szülei végre kezdtek közeledni hozzá, és érezhette a támogatásukat. Újabb négy évébe telt, míg meg tudott békélni a testével és a tökéletlenségeivel, miután visszautasított egy nagyobb műtétet, amely végleges vakságot okozhatott volna. Végül pedig az édesanyja is elfogadta őt a problémáival és a szokatlan megjelenésével együtt.
Megtanulta kezelni az érzéseit, és megtanult eltekinteni a különleges igényű gyermek nevelésével járó borzalomtól és aggodalomtól. A férfi csak akkor értette meg igazán, mit éreztek a szülei, amikor ő maga is apa lett. Kétszer nősült, és két lánya van. Megtanulta megbecsülni a lányait, és soha nem várja el tőlük, hogy tökéletesek legyenek.
Nehéz gyermekkora ellenére Robert Hoge figyelemre méltó életet él. Ő volt az első a családjában, aki egyetemre járt, később pedig újságíró és egy ausztrál politikus szóvivője lett. A sydneyi nyári játékok előtt ő vitte az olimpiai fáklyát is.
Robert Hoge, akit a szülei legszívesebben halálsorra küldtek volna, végül sikeres ember lett. Élvezi a hírnevet, noha gyermekként nem is remélte volna. Ő csak egy újabb egyértelmű bizonyíték arra, hogy az ember bármit elérhet az életben, ha van egészsége és akaratereje, teljesen függetlenül attól, hogyan néz ki.
