18 bizonyíték rá, hogy a gyerekeknek saját szabályaik vannak

Ahogy szépen lassan felcseperedünk, egyre inkább félretesszük a gyermekkori kíváncsiságunkat és ártatlanságunkat, míg felnőtt korunkhoz érve teljesen elveszítjük ezen képességünket. Talán éppen ezért is tud olyan sokkoló lenni, amikor gyerekünk születik és felidézzük azokat a pillanatokat, amik kizárólag egy gyermek számára tűnhetnek normálisnak, míg a legtöbb felnőtt valószínűleg furcsa szemmel néz rá.

,,Ez a legjobb hely, ahol a fiam töltheti a Nintendo Switchjét?”

,,A fiam talált egy darab téglát, légmentesen záródó szatyorba tette, majd hazahozta.”

,,Azt hittem, hogy cukrot ad a sütihez, de só volt. Megette az egészet.”

,,Lego szettet építettem a legidősebb fiammal. Az öccse is besegített annyival, hogy letörte egy részét, kiszaladt, és a csatornába dobta.”

,,A kistestvérem minden este a saját magáról készült fotója előtt vacsorázik.”

,,Megkért, hogy rejtsem el a babáit, majd ő megkeresi. Nem tudja, hol vannak, de azt hiszi, hogy a homokozóban, így most az összes homokot kidobálja belőle. A babaházába rejtettem.”

,,Miért?”

Minden gyereknek megvannak a maga furcsa szokásai.

,,Segítettem anyámnak kitakarítani a kishúgom szobáját, amikor megtaláltuk ezt a labdát, ami más játékokkal volt összeragasztva.”

A gemkapcsok használata bonyolult.

,,Segítség! A fiammal valami baj van. Így eszi a banánt.”

,,A fiam úgy gondolja, hogy a táblagépe egy alma segítségével is tölthető.”

,,Ha gyerekek vannak a háznál, bekapcsolás előtt mindig ellenőrizd az olajsütő tálat. Könnyen lehet, hogy a szőnyeg tisztításához használt kiegészítők vannak ugyanis a belsejében.”

,,Miután megláttam a kölyköt, aki olyan furcsán eszi a banánt, már nem is volt olyan furcsa az én fiam, aki így eszi az almát.”

,,Bújócskát játszottunk. Úgy gondolta, hogy majd azt hiszem róla, hogy csak egy festett szobor.”

„A bátyám így néz videókat a YouTube-on.”

,,A hetedik osztályos gyermekem beragadt egy székbe.”