A japánok ősi titka, amitől 50 éves korunk után is ránctalan marad a bőrünk!

Az emberiség évezredek óta kutatja az örök fiatalság és élet elixírjét. A legtöbben egy méregdrága készítményről ábrándoznak, amelyet ha megisznak, éveket fognak fiatalodni, pedig sokkal egyszerűbb készítmények is léteznek, és szinte semmibe sem kerülnek. A japánok tisztában is vannak ezzel, ezért annyira sima a nők arca, bőre. És ezt nem másnak, mint a rizsnek köszönhetik.

A rizs úgynevezett squalene-t és linolsavat tartalmaz, amelyek köztudottan nagyon erős antioxidánsok, serkentik a kollagén termelődését, amely ugye nagyban elősegíti, hogy az arcbőr feszessége megmaradjon, mindemellett a két erős antioxidáns a káros napsugaraktól is megvéd.

Meg kell említeni még, hogy a rizsben Gamma Oryzanol nevű növényi szterol is van, amely csökkenti a rossz koleszterinszintet, javítja a szívműködést, és E-vitaminban gazdag.

A következő japán csodarecept elkészítésével 50-en túl is sima, ráncmentes maradhat az arcunk.

Hozzávalók:

3 evőkanál rizs

2 teáskanál bió kókuszolaj

1 evőkanál forró tej

1 evőkanál méz

Elkészítés:

Nagyon egyszerű az elkészítés. A rizst főzzük 10-15 percen keresztül, majd szűrjük le, a lét tegyük félre. Ezután adjuk hozzá a rizsszemekhez a forró tejet, a kókuszolajat és a mézet, turmixoljuk össze az egészet.

Mossuk meg az arcunkat, töröljük szárazra, majd tegyük fel a pakolást. Hagyjuk ott, amíg ránk szárad, majd azzal a lével mossuk le, amelyben megfőtt a rizs. Ennek hatására beindul az arcbőr vérkeringése, a keverék hidratálja az arcbőrt, megelőzi a ráncok kialakulást.

Egy héten egyszer tegyük fel a rizses arcmaszkot, pár hónap múlva akár 10 évet is letagadhatunk a korunkból.