11 pszichológiai kifejezés, melynek jelentésével nincs mindenki tisztában.

A mindennapok során rengeteg ember vesz minket körül, akik nagy hatást gyakorolnak ránk úgy, hogy szinte észre sem vesszük. A jellemük, a viselkedésük, az érzelmeik ezek mind-mind befolyásoló tényezőknek számítanak. Gondolkoztál már azon, hogy az emberek miért viselkednek különböző módon? Ha nem, akkor majd mi segítünk. A pszichológia egy nagyon érdekes tudományág, mely az emberiség viselkedésének elemzésével foglalkozik. Egyes szerveknél szándékosan dolgoznak profilozó emberek, akik egy adott illető habitusa, szokása alapján megállapítják, hogy milyen jellem is valójában. A mai cikkünkben pszichológiai kifejezéseket hoztunk el nektek, melyekről lehetséges, hogy hallottatok csak a jelentésével nem voltatok tisztában.

Alexitímia

Ez egy olyan állapotot fejez ki, melynek következtében az illető nem tudja szavakban kifejezni az érzéseit. Sőt azonosítani sem tudja saját illetve a körülötte lévők érzelmeit.

Színlelés

Amikor valaki csak megjátssza a kimutatott érzelmeit és sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít a dolgoknak, mint amekkorák valójában.

Merevség

Merevségnek hívják, amikor egy ember képtelen változtatni saját szokásain. Még abban az esetben is vitába szállnak, ha egy adott dologról kiderül, hogy nem igaz. Ők töretlenül kitartanak véleményük mellett.

Hiperkompenzáció

Egyéni vágy arra, hogy valaki fejlessze a fizikai vagy a szellemi képességét. A kompenzáció általában fiktív hiányosságokra és kevés önértékelésre vonatkozik.

Megfelelőség

Társadalmi befolyásolás miatt az emberek hajlamosak megváltoztatni az először alkotott véleményüket vagy magatartásukat, csakhogy szimpatikusak legyenek a többi embernek. Ezt hívjuk megfelelőségnek.

Megvilágosodás

Ez egy olyan állapot, mikor az ember hirtelen megoldást talál egy adott problémájára, amit előtte nem tudott megoldani.

Áthárítás

Amikor valaki a sikereit és a hibáit (általában inkább a hibáit) egy másik személyre, helyzetre, időre hárítja.

Katarzis

Az olyan jellegű élményeket nevezzük katarzisnak, ami részlegesen vagy teljesen megváltoztatja egy ember életét, de nemcsak érzelmileg, hanem értelmileg is.

Rögeszme, megszállottság.

Ez egy olyan személyiségzavar, ami magába foglal egy vágyat, melynek hatására az emberek tökéletességre törekszenek. Az ilyen emberek általában aggodalmat éreznek, abban az esetben, ha valami nem az ő szabályaik szerint történik.

Forer-hatás

Ez valójában a személyes megerősítés téveszméje, mely szerint egy illető a felületes személyiség jellemzést úgy fogja értelmezni, mintha az csak és kizárólag az ő számára készült volna. Ilyen például a horoszkóp tartalmának értelmezése.

Autarkia

Ez egy olyan állapot, mely során a személy belső elégedettséget, lelki békét érez.

Rád melyik jellemző?