23 ember, akiknek a szokásai az őrületbe kergetnek bennünket

Te is ideges leszel, mikor a pincér elviszi előled a tányért, mikor még be sem fejezted az evést, vagy amikor az előtted ülő átlógatja a haját az ülésen? Megőrülsz attól, hogy az áruházban még a játékok között is találsz élelmiszert, mert oda tette valaki, akinek mégsem kellett? Ki tudnál szaladni a világból, ha a kanál evés után benne marad a tálban? Úgy látszik, rengetegen vannak, akiket az ilyesmi kicsit sem zavar, hiszen ilyen szituációkba nap mint nap belefuthatunk. A következő fotókat olyan emberek készítették, akiket hozzád hasonlóan irritálnak a finoman szólva furcsa szokások.

“Ha ezt csinálod, miközben ülnek előtted, nagyon borzasztó vagy.”

Lehet, hogy a leggingset be kellene tiltani?

“A pincér jött, és elvitte a tányérját…miközben még evett.”

“Egy konnektor is elég lesz.”

“A barátnőm szerint én mindig ugyanolyan cipőt akarok venni.”

Ez az ajtó hova nyílik?

Ez a nő két ülést foglal el, miközben egyiken sem ül.

“Az utca túloldalán lévő házban rázárták az ablakot a függönyre.”

4 parkolóhelyet foglal el egyszerre.

“A legszörnyűbb fürdőszobai élményem.”

Repülőn…

“A munkatársam minden alkalommal így hagyja a kanalat, miután befejezte az evést.”

“A szobatársam így használta az alufóliát múlt héten.”

“A feleségem túl kicsi védőfóliát vett a telefonjára. Hetek óta így használja, és kicsit sem zavarja. Engem viszont…”

Ne legyél olyan, mint ő!

“A halas burgerem. Beszélni akarok a séffel.”

“Észrevettem, hogy sem a lámpa, sem a tükör nincs középen a mosdóhoz képest ebben a hotelszobában.”

Amikor nem a jelölt helyen nyitják ki.

“Az irodámban kiraktak néhány muffint, és valaki önző módon ezt a bűntényt követte el.”

Miért csinálják ezt?

Amikor rossz polcra teszik vissza a dolgokat.

“Az anyukám sült krumplit eszik, de a végeit meghagyja.”

“Ezzel találtam szemben magam az áruházba menet. Valakinek örömteli pillanatai lehettek a csomagok kipakolása közben…”