11 színész, akik még a haláluk után is megjelentek a képernyőn

A filmtörténet során többször is előfordult, hogy egy-egy színész halála után is feltűnt még a mozivásznon. Ugyan ők már nem éltek, azonban a filmet mégis befejezték, bemutatták és a rajongók utoljára láthatták így kedvencüket új filmben.

11 hihetetlen történetet szedtünk össze olyan híres színészekről, akik vagy filmekben, vagy reklámokban, de feltűntek még haláluk után is.

Bruce Lee 1940-1973

A Halálos játszma című filmet nem sokkal Bruce Lee halála előtt kezdték el forgatni, majd amikor Lee már elhunyt, nézeteltérés alakult ki az alkotók között amiatt, mi lesz így a filmmel. A vélemények nem egyeztek, azonban mégis úgy döntöttek: elég felvétel készült ahhoz, hogy bemutassák a filmet, ami öt évvel a színész halála után került mozikba. A hiányzó jeleneteknél az alkotók Bruce Lee kaszkadőrét használták dublőrként jól kisminkelve, illetve néhány technikai trükkel is próbálkoztak, amik akkoriban azért még nem voltak túl fejlettek. Az egyik jelenetben emiatt látni lehet például, ahogy Bruce Lee arcát kartonból kivágták és azt rögzítették a kaszkadőr arca elé.

Videó: a kartonpapíros megoldás (1.05-nél)

Peter Sellers 1925-1980

Az előzőnél sokkal hihetetlenebb eset történt Peter Sellers halála után. A brit színész Clouseau nyomozót alakította a legendás Rózsaszín Párduc filmekben, azonban nem sokkal az egyik új rész forgatása előtt meghalt. Az alkotók ennek ellenére úgy döntöttek, elkészítik a következő filmet, és a korábbi filmekből kivágott jelenetekkel és új háttérképekkel kezdtek el dolgozni. Sőt, egész jeleneteket vettek ki a korábbi részekből A rózsaszín párduc nyomában című részhez. A baj ezzel többek között az volt, hogy a sorozat még 1963-ban kezdődött, itt pedig már a nyolcvanas években járunk, és Peter Sellers nyilván változott a korral. A filmben egyszer idősebb, egyszer fiatalabb korában látható, és a háttér is furán változik. Nem csoda, hogy Sellers özvegye pert indított a producerek ellen, és oda is ítélte neki a bíróság a busás kártérítést.

Brandon Lee 1965-1993

A 28 éves Brandon Lee A holló című film forgatása közben halt meg egy tragikus baleset következtében. Olyan jelenetet forgattak, ahol lelövik a főszereplőt, Brandon gyomra pedig ekkor sérült meg a rosszul előkészített kellék miatt, és a színész még aznap életét vesztette a kórházban. Az elkészült jelenetet lefoglalta a rendőrség, és megsemmisítették, az alkotók pedig kénytelenek voltak másik színésszel újraforgatni azt a részt. 1993-ban már elég modern volt a technika ahhoz, hogy a színész arcát a dublőr testére montírozzák, és a sminkesek is hihetetlen dolgokra voltak képesek. A holló végül tarolt a mozikban, Brandon Lee pedig ikonikus figurája lett a filmtörténetnek.

Oliver Reed, 1938-1999

Oliver Reed alakította a Gladiátor című filmben Proximót, a mentort, azonban a forgatás vége előtt három héttel szívrohamot kapott. Ridley Scott újraforgathatta volna Reed összes jelenetét egy másik színésszel, mivel nem volt olyan sok, azonban nem tette meg. Számítógépes segítséggel, dublőrökkel és próbababákkal „támasztották fel”. Amikor Proximo meghal a filmben, azt is hátulról vették fel, és a filmben korábban elhangzó mondatát tették alá, amit akkor csak véletlenül vettek fel. Akkor azt mondta: Mi csupán árnyék és por vagyunk!” A kamerát akkor nem kapcsolták ki azonnal, és a színész magának szinte újra elismételte az utolsó részt: „Árnyék és por…”. Ezzel a mondatrésszel búcsúztak tőle, ami tökéletes választásnak tűnt.

Videó:

Laurence Olivier, 1907-1989

A Sky kapitány és a holnap világa című film rendezője, Kerry Conran úgy döntött, emléket állít a nagyszerű színésznek. Az volt az ötlet, hogy a főgonosz Dr Totenkopf lesz, aki a film végén beszélő fejként jelenik majd meg, ez pedig tényleg a forgatáskor már közel húsz éve halott színész lett. Az ördögi orvos megjelenítéséhez az alkotók a színész régebbi filmjeiből válogattak jeleneteket, az arcmozgását pedig a modern technika segítségével oldották meg. A hang ugyan nem az övé volt, de ezt szinte lehetetlen megmondani.

Marlon Brando, 1924-2004

A legendás színész 2004-ben halt meg, a legutolsó szerepe azonban a 2006-os Superman visszatér című filmben volt, amit Bryan Singer rendezett. A rendezőnek nagyon fontos volt, hogy ahogyan az 1978-as változatban, úgy ebben is Brando alakítsa Superman apját. Az eredeti filmből használták fel az anyagokat, és számítógépes grafikával is dolgoztak. Szinte hihetetlen, mire volt képes a technika 2006-ban!

Videó:

Heath Ledger, 1979-2008

A tragikusan fiatalon elhunyt színész utolsó filmje a Terry Gilliam által rendezett Doctor Parnassus és a képzelet birodalma volt. Ledger halála nehéz döntés elé állította az alkotókat, a kérdés az volt, forgassák-e újra a filmet egy másik színésszel vagy írják át a forgatókönyvet. Végül rájöttek, hogy miután a színész által játszott karakter mágikus dimenziók között utazik, akár különböző arcai is lehetnek, ezeket pedig hamar meg is találták. Ledger barátai, Johnny Depp, Colin Farrell és Jude Law segítettek, a film pedig elkészülhetett így, és Heath Ledgernek ajánlották.

Előzetes:

Audrey Hepburn, 1929-1993

Húsz évvel a színésznő halála után a Galaxy vagy Dove néven ismert csokoládéhoz készült reklámban szerepelt a világhírű Hepburn. Persze sokan felháborodtak a reklámon, azonban a színésznő fiai gyorsan megoldották ezt a kérdést is, szerintük Audrey Hepburn szívesen szerepelt volna kedvenc desszertje, a csoki kapcsán reklámban. A reklám elég érdekesen készült. Olyat kerestek hozzá, aki arcvonásaiban és alakjában is hasonlít a színésznőre, és ezt végül két modellben találták meg: egyiknek alakját, míg másik az arcát adta a reklámhoz.

A reklám:

Ikonikus színésznők a Dior reklámjában

Charlize Theron színésznő a 2000-es évek eleje óta a Dior parfümök fő reklámarca, mivel a cég szerint ő testesíti meg legjobban azt, amit J’adore nevű illatuk képvisel, az eleganciát. 2011-ben azonban három másik színésznő „csatlakozott” hozzá, méghozzá Grace Kelly, Marlene Dietrich és Marilyn Monroe, igaz, csak a számítástechnika segítségével.

A reklám:

Paul Walker, 1973-2013

Paul Walker éppen a Halálos iramban hetedik részét forgatta, amikor autóbalesetben elhunyt. Emiatt eltolták a film bemutatójának időpontját 2015 áprilisára, az alkotók pedig gőzerővel dolgoztak, hogy megoldást találjanak a film befejezésére. Először is végignézték az előző hat részből kivágott jeleneteket, amikben szerepelt Walker, és ezeket használták fel, de számítógépes segítséget is használtak, végül pedig a színész testvérei, Cody és Caleb is segítettek a film elkészítésében, igaz, azt nem tudni, pontosan mikor és miben. Végül a hetedik lett a legjobban jövedelmező része a sorozatnak, és a filmtörténet egyik legnagyobb bevételét hozta. Az alkotók nem ölték meg Walker karakterét sem, ennél szebb megoldást választottak – érdemes megnézni!

Egy vlogger videója a technikai megoldásról:

Peter Cushing, 1913-1994

Nagy várakozás fogadta a Disney bejelentését, hogy újrakezdik a Star Warst, például amiatt is, mert a technika annyit fejlődött, hogy a rajongók kíváncsian várták, mivel lepik meg őket. Talán a legnagyobb dobása az alkotóknak az volt, hogy az 1977-es Csillagok háborúja epizódban szereplő Peter Crushingot úgy jelenítették meg a tavalyi filmben, a Zsivány egyesben, hogy észre sem lehet venni, csupán a digitális technikának köszönhetően jelenik meg a nagyvásznon. Az ötlet egyébként John Knollé volt, aki a vizuális technikáért volt felelős. Ő győzte meg a rendezőt, hogy próbálják meg így életre kelteni a színészt.

Videó: