16 alkalom, amikor a gyerekek logikájától még a szavunk is elakadt

Ha mi, szülők képesek lennénk megjósolni a gyermekeink cselekedeteit, az egész életünk könnyebb volna. Ezzel szemben néha már annak is örülhetünk, ha egyáltalán azt képesek vagyunk kitalálni, hogy mi járhat éppen a fejükben, hiszen a gyerekek logikája teljesen kiszámíthatatlan. Ennek köszönhető többek közt az is, hogy a most következő 16 kunszt létrejött – melyek egyszerre röhejesek, de valahol mélyen azért zseniálisak is egyben.

Nem kell ezt túlkomplikálni.

Géniusz!

Ez a kis srác minimális hozzávalókból hozta le a Newton jelmezét. De még hogy!

,,És akkor a testvérem megkérdezte: a tintahalak mióta kapcsolódnak a karácsonyhoz?!” (fordítsd meg a képet…)

Ezek a szülők még nem tudják, de a kisgyerekük épp most tör dizájner babérokra.

,,Olyat már láttam, hogy egy ajándékhoz nem adtak elemet…avagy ezt kaptam tavaly karácsonykor a kisöcsémtől.”

,,A lányom épp mindennek elhord és veszekedik velem, amiért nem akarom megvenni neki azt az üveg olajat, amiről azt hiszi, hogy almalé.”

Ebből a gyerekből politikus lesz… 😀

,,A fiam így eszi a banánt.”

,,Megkértem a 3 éves fiamat, hogy mossa meg a fogait…”

Nem tudta eldönteni, hogyan igya.

Miért használnád a saját kezed, ha használhatod a kutyád lábát is?!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Feelin extra stylus today @mrs.choate15 @aussiesdoingthings

Aussies Doing Things (@aussiesdoingthings) által megosztott bejegyzés,

Nem lehet kifogni rajta.

Minden csak hozzáállás kérdése.

Én egy fél pontot azért adtam volna rá.

Mindannyian csináltuk ezt legalább egyszer annak idején… 😀