20 kevésbé ismert illemszabály, amit tényleg csak a legműveltebb emberek ismernek

A mindennapi életünket írott és íratlan szabályok sokasága alkotja, melyek betartása elengedhetetlen az társadalom gördülékeny működéséhez. Bár manapság sajnos már egyre kevésbé jellemző a ,,jólneveltség” fogalma, azért még ne kezdjük el temetni. Az alábbi listán 20 kevésbé ismert illemszabályt gyűjtöttünk most egy kalap alá, melyeket tényleg csak a legműveltebb emberek ismerhetnek.

Otthon és vendégségben.

-Az otthonunk állapotára vonatkozó kifogások (rendetlenség, kosz, stb.) a házigazda tiszteletlenségének megnyilvánulása. Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy a házigazda nem fordított elég figyelmet az otthona rendbetételére és most kifogásokkal próbálja meg orvosolni az így keletkezett helyzetet. Maga a rendetlenség egyébként egyáltalán nem probléma, nincs olyan embere, akinek az év 365 napján patyolat tisztaságú az otthona. Ha azonban úgy adódik, hogy rendetlenségben kell fogadnunk a vendégeket, akkor ne próbáljunk meg felesleges kifogásokat keresni, és ne hozzuk kellemetlen helyzetbe a vendéget. A vendég egyébként ezt úgy is értelmezheti, hogy megbízunk benne annyira, hogy megmutatjuk neki az otthonunk valódi állapotát és nem próbáljuk meg a tökéletesség mintaszobrát eljátszani előtte.

-Cipő vagy nem cipő? Ez a téma mindig is nagyon érzékeny része a vendégségbe érkezésnek, ám az etikett azt úgy tartja, hogy vagy előre figyelmeztetnünk kell a vendégeinket, hogy hozzanak magukkal papucsot, (mert nem szeretnénk, ha cipőben járkálnának az otthonunkban) vagy ha ezt elmulasztjuk, akkor utána viszont nem illik őket arra kérni, hogy vegyék le a cipőjüket az otthonunkba lépve.

Autóban utazás.

-Egy hosszabb utazás során mindig olyan személynek kell a vezető mellett ülnie, aki képes figyelemmel kísérni és igény esetén segíteni az utazást. Nem illik aludni vagy csúnya szóval mondva „szenvedni”, miközben a sofőr épp a vezetésre koncentrál, ezzel ugyanis csak fölöslegesen ingereljük és/vagy elvonjuk a figyelmét a vezetésről.

-Ha kölcsönkérjük egy barátunk autóját, akkor azt mindig illik vagy teletankkal, de legalábbis több üzemanyaggal visszaadni, mint amennyivel kaptuk. Arról nem is beszélve természetesen, hogy mindig takarítsuk ki, mielőtt visszaadjuk.

-A legbiztonságosabb hely az autóban a vezető mögötti ülés, a legkényelmesebb azonban az anyósülés mögött található hely. Ide illik mindig az idősebbeket és/vagy a nőket ültetni. A hátsó ülések középső helyén pedig mindig a legfiatalabbaknak illik helyet foglalniuk, hiszen ők képesek a legkönnyebben ki-be ugrálni erről a viszonylag nehezen megközelíthető helyről

Kommunikáció.

-Mindenki tudja, hogy illik kezet fogni a beszélgetőpartnerünkkel üdvözléskor és távozáskor, ám azt már jóval kevesebben tudják, hogy ilyenkor minden esetben fel is kell állnunk a helyünkről. Nem nyújthatjuk a kezünket egyszerűen csak az íróasztal mögött ülve, meg kell tisztelnünk annyival a partnerünket, hogy felállunk a helyünkről. Mindazonáltal vannak olyan helyzetek, amikor a kézfogás mellőzhető, ilyen például az éppen dohányzó partner megszólítása és a mellékhelységben történő találkozás.

-Ha bármilyen okból kifolyólag lemondunk egy találkozót, akkor illik azonnal új időpont szervezését kezdeményeznünk, ezzel mutatva, hogy fontos számunkra a partnerünk.

-Ha találkozunk valakivel, aki egy helyen dolgozik velünk, akkor mindig jó ötlet barátkozást kezdeményezni az irányába. Még akkor is, ha csak rövid időkre találkozunk vele, a munkahelyi légkör ugyanis így sokkal kellemesebb lesz.

-Sokan nem tudják, hogy hány éves kortól kell egy személyt aktívan bevonnunk a beszélgetésbe. Az íratlan illemszabály úgy tartja, hogy 12 éves kortól már mindenképpen szükséges a fiatal tinédzserek bevonása a társalgásba és – habár még nyilván nem azok – illik teljes mértékű felnőttként kezelni őket a beszélgetés során.

-Ha elfelejtettük egy személy nevét, semmiképp se próbáljunk meg találgatni. Legyünk udvariasak és becsületesek: közöljük vele, hogy sajnáljuk, de nem emlékszünk a nevére.

Telekommunikáció.

-Az internet korában ma már nem feltétlenül kell a telefonos megkereséshez ragaszkodnunk. Ha kevésbé sürgős kérdésünk vagy mondandónk van, akkor azt e-mail vagy üzenet formájában is eljuttathatjuk a partnerünknek, akinek így bőséges ideje marad az átolvasására és a válaszolására, így ez a módszer számára is kellemesebb lehet.

-Ha a hívott fél nem veszi fel a telefont, felesleges újra és újra hívnunk őt. Az etikett úgy tartja, hogy a kevésbé sürgős kérdések esetén illik kétóra szünetet tartani a telefonhívások között és megadni az időt a partnernek, hogy ő hívjon vissza előbb.

-Ha a hívott fél az ötödik nemfogadott hívást követően sem veszi fel a telefont, illik abbahagyni a próbálkozást. Ha 5 nemfogadott hívást követően sem hív vissza, akkor az egy elég nyilvánvaló üzenet a számunkra.

Intim szféra.

-A személyes tér fogalma a nyilvános WC-k használata során is fennáll. Lehetőség szerint válasszunk olyan fülkét, ami nem közvetlenül a foglalt fülke mellett található.

-Ha egy személy fej- vagy fülhallgatót visel, akkor az egy elég egyenes utalás arra, hogy nem áll készen a beszélgetésre. Például egy vonaton történő találkozás során persze köszönhetünk neki, de nem illik felesleges beszélgetést ráerőltetni, hagyjuk inkább, hogy pihentesse a gondolatait. Másrészről viszont a fej- és fülhallgató használatnak is saját etikettje van, nem szabad olyan hangosan hallgatnunk a zenét, hogy az mások számára is hallható, esetleg zavaró legyen. Ha valaki mégis megpróbál beszélgetésbe elegyedni velünk, miközben mi zenét hallgatunk, akkor illik kihúznunk a fej/fülhallgatót és a partnerre koncentrálnunk.

-Ha a gyermekünknek saját szobája van, akkor belépés előtt mindenképpen illik kopognunk. Ezzel egyúttal taníthatjuk is őket, hogy ők is hasonlóan cselekedjenek majd, amikor belépnek valahová.

-Sokan megfeledkeznek róla, de a munkahelyi élet – annak ellenére, hogy esetleg többen vagyunk egy irodában vagy szobában – szintén teljesen privát hely. Ne üljünk mások íróasztalához, ne nézegessük mások képernyőjét, ne használjuk mások számítógépét és ne vegyünk el semmit mások íróasztaláról, még egy gémkapcsot vagy tollat sem. Nem illik.

Ünnepségek és köszöntések.

-Bármilyen furcsa is, a nassolásnak is vannak íratlan szabályai. Ilyen például az, hogy amikor sok desszert áll rendelkezésünkre, akkor bátran vehetünk belőle kedvünkre, azonban amikor a desszertek már fogynak és alig 2-3 darab van belőlük, akkor mindenképpen érdemes előbb megkérdezni a jelenlévőket, hogy elvehetjük-e a kiszemelt darabot, vagy esetleg akad olyan ember, aki még nem evett és szeretne.

-Jó ötlet virágot adni egy embernek? Természetesen igen, de fontos, hogy minden alkalomra különféle virágcsokrokat szokás adni: születésnap, szakmai eredmények ünneplése, sportrekordok, stb. Figyelni kell rá továbbá, hogy vannak külön „férfi virágok”, melyekkel a férfi ismerőseinket illik köszönteni. Ilyenek például a rózsák, az orchideák, a krizantémok, gerberák, napraforgók, bambuszok és a kardvirágok.

-Meglepetés mozi és/vagy színházjegyet a férfi és a nő is egyaránt adhat ajándékba, ám a jegyeket minden esetben a férfinak kell odaadni a kezelőnek és a moziterem ajtaját is illik kinyitnia a nő előtt.