10 sztár, akik a súlyos betegségeik ellenére is híresek és sikeresek lettek

A sztárok fényűző élete annyira elvakítja a „hétköznapi embereket”, hogy hajlamosak azt hinni, hogy velük mindig minden rendben van. Jó hajuk, sminkjük, szép partnerük, szép családjuk van, na meg rengeteg- rengeteg pénzük. Ez azonban csupán egy ún. kognitív torzítás, mikor pusztán a benyomásink alapján alkotunk képet valakiről.

Az igazság az, hogy az ő életük sem fenékig tejfel. Ők is lehetnek szomorúak, kerülhetnek kisebb nagyobb krízisekbe az életük során, lehetnek csalódásaik, párkapcsolati nehézségeik, és a betegségek sem kímélik őket se. Van néhány sztár, akiknek ez utóbbi kifejezetten megkeseríti az életét, ennek ellenére mégis óriási karriert tudtak befutni, mert az álmaik beteljesítése iránti vágyuk mindig sokkal erősebb volt, mint a betegségük.

Íme 10 világsztár, aki fittyet hányt a betegségre!

Lady Gaga

Az énekesnő 2017-ben beszélt először nyíltan arról, hogy fibromyalgiában szenved. Ez a betegség állandó fáradtsággal, és az egész testet érintő izomfájdalommal jár. A fájdalom jelentkezik mozgás közben, de éjszaka is, megfosztva ezzel a beteget az alvás lehetőségétől. Olyan erős fájdalomról van szó, amely a beteget az őrületbe kergeti és depresszióssá teszi. Ugyanakkor az okokra sokszor sem a laboratóriumi eredmények, sem a röntgen leletek nem derítenek fényt. A fibromyalgia a népességnek nagyjából 1%-át érinti, Gaga épp ebbe az egy százalékba esik.

Marilyn Monroe

A városi legendák szerint az egykori szexszimbólumnak egyik lába pár centivel rövidebb volt a másiknál, amit ő ilyen-olyan trükkökkel igyekezett palástolni. Ám, ami igazán fontos Marilyn Monroe-val kapcsolatban az nem egy testi betegség volt, hanem egy lelki, méghozzá a bipoláris zavar. Ez a mentális zavar, ahogy neve is mutatja, két állapot közti folytonos ingadozást jelöl, depressziós és mániás periódusok váltogatják egymást. A személy állapota egy szóval valahogy így írható le: szélsőséges. A színésznőnek tudva levő, hogy nem volt könnyű élete, mentális betegsége pedig idővel a munkája rovására is ment.

Norman Reedus

A Walking Dead sztárja 2005-ben szenvedett súlyos autóbalesetet, melynek következtében elveszítette bal szemét, s arcának bal fele is súlyosan összetört. Norman arcába műtéti úton több fém kapcsot is kellett építeni, szó szerint összedrótozták az arcát.

Bella Hadid

A szupermodellt 2015-ben diagnosztizálták Lyme-kórral. A fertőzött kullancsok által terjesztett betegség, ami kiütéssel, fáradékonysággal, étvágy-csökkenéssel, görcsökkel, hosszabb fennállás esetén pedig szövődményként szívizomgyulladás, agyhártyagyulladás, arcidegbénulás, ideg- és ízületi (többnyire térdízületi) gyulladás lehet a következménye. Bella emiatt az állapot miatt gyakran kényszerül egy-egy munka lemondására.

Selena Gomez

Az autoimmunbetegségek sajátossága, hogy a test immunrendszere tévedésből az egészséges testszöveteket támadja meg és pusztítja el. Selena Gomez-t is egy ilyen típusú betegséggel diagnosztizálták, nevezetesen lupusszal. Selena szervezet eleinte jól reagált a kezelésekre, de 2017-re állapota olyannyira leromlott, hogy veseátültetésre volt szüksége. A szervet barátnőjétől, Francia Raisa-tól „kapta”, a műtét szerencsére jól sikerült.

Sia

Sia nagyon ritkán beszél magánéletéről, nem véletlen, hogy még arcát is parókákkal takarja el nagy közönség előtt. Annyit azonban tudni róla, hogy karrierje kezdetén súlyos alkohol és drogproblémákkal küzdött, amiket sikeresen legyőzött. Ám, Sia-nak más is beárnyékolja az életét, ez pedig a Graves-Basedow-kór, ami a pajzsmirigy túlműködésével jár. A tünetek között ott van az anyagcsere felgyorsulása, magas vérnyomás, termékenységi problémák, izomgyengeség és a szem előredülledése.

Jack Osbourne

Ozzie Osbourne fia, Jack szinten egy súlyos betegségben szenved. 2012-ben látásproblémák miatt ment orvoshoz, ahol is a vizsgálatok során kiderült, hogy szklerózis multiplexe van. Az SM szintén egy autoimmun betegség, mely a központi idegrendszert érinti. Rengeteg tünete lehet, pl. látóideg-gyulladás, s ezzel együtt látásromlás, mozgáskoordinációs problémák, a beszédkészség károsodása és jellemzően a tünetek hullámokban, ún. shubokban jelentkeznek. Jack létrehozott egy jótékonysági alapot, hogy támogassa „sorstársait”, mert hiszi, ez a betegség nem egyenlő egy halálos ítélettel.

Cher

A 90-es években az énekest Epstein-Barr vírussal diagnosztizálták: az emberi herpeszvírus, amely gyakran rákot okoz. Krónikus fáradtság, depresszió és mononukleózis kíséri. Cher évek óta küzd a betegség ellen, de továbbra is keményen dolgozik.

Kim Kardashian

Kim Kardashian olyan ember, aki több millió dollárt keres alvás közben is, és megkapja a legszebb ajándékokat is. De a legjobb ajándék, amit valaha is kapott, az 2017 karácsonyán volt. A pikkelysömör elleni győzelme volt, amely ellen évek óta harcol.

Lil Wayne

A híres rapper Lil Wayne nagy sikert aratott karrierjében, annak ellenére, hogy epilepsziában szenved. Az anyja azt tanította neki, hogy “szelídítse” meg a betegséget. 2017-ben a rappert 3 roham után a kórházba küldték.