14 orvosos-sztori, amitől egyszerre kap el a síró és a nevetőgörcs
Mindannyiunknak van legalább egy őrült élménye az egészségüggyel kapcsolatban, amit ha nem látunk ott-akkor a saját szemünkkel, akkor valószínűleg sosem hinnénk el, ami történt. Az internetes fórumokon az emberek zsákszámra osztják meg az ilyen és ehhez hasonló történeteiket, mi pedig ezek közül gyűjtöttünk most össze nektek 14 rendkívül abszurd és röhejes darabot. Dőlj hátra, és engedd, hogy az orvosok, recepciósok vagy csak szimplán a betegek meséljenek kicsit a maguk legabszurdabb történeteiről.
1.
Gyerekkoromban mesterséges lélegeztetéssel élesztettem újra a kutyámat. Olyan inspiráló volt ez a pillanat, hogy eldöntöttem: orvos leszek és emberéleteket fogok menteni. Ez így is lett, és azóta is mindig az utolsó utáni pillanatig küzdök a betegeimért, mert tisztában vagyok vele, hogy nekem ez a sorsom, engem azért teremtettek, hogy életeket mentsek. Néhány nappal ezelőtt, a 40. születésnapomon édesanyám elárulta, hogy a kutya valójában csak aludt.
2.
A barátnőmet vittem a kórházhoz, de nálam maradt a pénztárcája. Gondoltam, bedobom gyorsan neki az udvaron keresztül, de kerítéssel volt körülvéve és sehogy sem találtam a bejáratot. Úgy negyed óra után megláttam néhány udvaron cigarettázó orvost, ezért odaordítottam nekik: „hogy jutok be hozzátok?!”. Erre kuncogtak egyet, majd az egyikük így szólt: „ahhoz előbb kell egy súlyos betegség!”.
3.
Ma személyesen is megtapasztaltam, hogy az orvosoknak elég beteg a humoruk. A bőrgyógyászomhoz mentem, mert előjött valami furcsa kinövés a karomon, és el kellett távolítani, de nem is ez a lényeg. Ültünk és beszélgettünk, miközben dolgozott a kezemen, amikor valahogy szóba jött a szakmaválasztás, úgyhogy megkérdeztem tőle, hogy miért lett dermatológus, hiszen ez egy szörnyű szakma. Erre azt válaszolta: „imádtam buborékokat pukkantgatni gyerekkoromban, és úgy döntöttem, hogy felnőtt korban is ezt akarom csinálni a betegeim bőrén nőtt kinövésekkel.”
4.
A minap lézeres látásjavításon vettem részt. A műtét után egy sötét szobában ültem és pihentem, amikor odajött hozzám az orvosom és így szólt: „Amikor elkezd majd visszatérni a látása, élesebben fog látni, mint eddig bármikor. Próbáljon nem megijedni az emberektől maga körül, ők csak a maga családtagjai.”
5.
A pszichiáter barátomnak van egy betege, Kolya – aki egy 10 éves kisfiú. A fiú autista és születése óta nem szólt egy szót sem, pedig mindent megtettek érte az orvosok. Az egyik alkalommal, amikor a fiú apja is jelen volt, egy színesbőrű orvos érkezett Németországból, aki bár nem beszélte túl jól a nyelvet, kézbe vette a kis Kolyát, és így szólt: „Milyen jó fiú…”. Közben egyre magasabbra emelte, miközben ismételte: „Jó fiú…”. Egyszer csak a kisfiú elordította magát, hogy „Tegyél le azonnal! Nem szeretlek!” Kolya ekkor beszélt életében először, édesapja pedig majdnem leesett a székről.
6.
Ultrahangra mentem, amikor pár percnyi vizsgálat után így szólt az orvosom: „Nem találom a bal veséjét. Nem adta el véletlenül?!”
7.
Radiológus vagyok és épp az egyik betegem röntgen felvételét tartottam a kezemben, miközben a beteg türelmetlenül várta, hogy ismertessem vele a diagnózist. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy nem adtam oda a kért felvételeket a kollégámnak, így gondolkodás nélkül felkaptam a telefont, majd így szóltam:
„Halló, sebészet?! Küldjék le nekem kérem Dr. *Valakit*, de most azonnal. Nagyon sürgős!”
Amikor letettem a telefont, megfordultam és megpillantottam a betegem kiduzzadó szemeit és halálfélelemmel teli arcát, akkor tudatosult csak bennem, hogy jó szarul jött ki ez az egész a beteg szemszögéből.
8.
Úgy döntöttem, hogy elválok a férjemtől, ezért mikor találkoztam a legjobb barátnőmmel, megjegyeztem, hogy „kényelmetlen már számomra az jegygyűrű viselése”. Ekkor azt mondta: „Hát akkor vedd le!” – úgyhogy lehúztam és gondolkodás nélkül felhúztam az ujjára, hogy ne veszítsük el, amíg a parkban sétálunk. Igen ám, de bárhogy is próbáltuk, nem tudtuk leszedni, így a sürgősségin kötöttünk ki, ahol egy orvos érkezett a segítségünkre, akivel mint kiderült – a barátnőm Tinderen ismerkedett meg. A gyűrű eltávolítása után beszélgetni kezdtek és annyira jóba lettek, hogy idén nyáron volt az esküvőjük. Vicces, hogy milyen jelentéktelennek tűnő apróságok (mint a gyűrű felhúzása a barátom ujjára) tudják befolyásolják az életünket, nem?!
9.
Egy kórház recepcióján dolgoztam, amikor egy beteg lépett oda hozzám, majd így szólt:
„Szükségem lenne egy vérvizsgálatra, tüdővizsgálatra és egy vizeletvizsgálatra. Hétfőre kellene az eredményük, és azt mondták, hogy lehetőleg az orromból vegyük hozzájuk a mintákat.”
Ekkor letoltam az olvasó-szemüvegemet, felnéztem a betegre, majd így szóltam:
„Hölgyem, ha nagyon muszáj a vérvizsgálatot még meg tudjuk oldani az orra segítségével, de a maga kényelme érdekében, a többit bízza az orvosainkra.”
10.
A lányom most lett 3. osztályos. Észrevette, hogy láthatóan csúnyult a kézírása, úgyhogy úgy érezte, tennie kell valamit – így hát felírta a füzete elejére:
„Ne aggódj, orvos leszek!”
11.
A férjem telefonjában találtam egy érdekes nevet: „Pénzért kínzás”. Mikor megkérdeztem tőle, hogy ez mégis micsoda, közölte, hogy csak a magánklinika telefonszáma, ahol nem rég hozták rendbe a hátát.
12.
A barátom volt szemtanúja a következő jelenetnek egy fogorvosi rendelőben. Egy ijedt kisfiú és az édesanyja ment be az orvoshoz, majd az érzéstelenítés után ki jöttek egy kicsit várni a váróba. Ekkor a fiú szóvá tette az édesanyjának:
„Azt mondtad, hogy nem fog fájni az injekció. Miben hazudtál még?!”
Az édesanya türelmesen elmagyarázta, hogy az injekció csak azért kellett, hogy ne fájjon a foga, amikor kihúzzák. Erre a fiú kiborult:
„Hazudsz! Hazuuudsz! A fogak maguktól is kiesnek, nem kell azokat kihúzni. Te nyelv-eltávolításra hoztál ide engeeeeem!!!” – majd elkezdett rohanni üvöltve a kijárat felé.
13.
A legjobb barátom orvos, ezért gyakran kéredzkedek el hamarabb a munkahelyemről azzal a kifogással, hogy „orvoshoz kell mennem”. Végül is, nem hazudok!
14.
Egyszer régebben egy fluorográfiára (tüdővizsgálat) mentem egy magánklinikára. Kint ültem a váróban az eredményeimre várva, amikor a résnyire nyitva maradt ajtón keresztül meghallottam, ahogy az orvosok beszélgetnek:
„Ezt nézd milyen fekete lett! Ez normális?!”
„Dehogy normális, ennek szürkének kellett volna lennie.”
„Most mit csináljunk?!”
„Nem tudom, én még ilyet nem láttam. Hívjunk valakit, aki ért ehhez…”
Ezután behívtak, majd miközben épp meghaltam a rémülettől, a doktor úr közölte, hogy elnézést, amiért megvárattak, csak elromlott a nyomtató és szétfolyt benne a fekete tinta.
