Régen minden jobb volt?! Valóban jó lenne visszaállítani a sorkötelezettséget?

Régen, mikor még a fiatal férfiakat behívták katonának, egyik szeme sírt a családnak a másik pedig nevetett. Féltek, hogy a csatározások során elveszítik fiaikat. Ám ezek a kiképzések jót tettek az erősebbik nem képviselőinek, hiszen nagyon sok fontos dolgot tanultak meg itt. Például a tiszteletet, alázatot, rendet és fegyelmet. Illetve minden olyan készséget, amire szükségük lehet, ha elküldik őket a frontra.

Nem olyan régen felröppent a hír, hogy a kormány vissza szeretné állítani a sorkötelezettséget, hogyha a nemzetvédelemnek szüksége lenne rájuk, akkor igénybe tudják őket venni. Még ha nem is olyan szigorú kiképzésről lenne szó mint régen.

A mai fiatalokra rá is férne ez a fajta kiképzés, hiszen manapság fogalmuk sincsen arról mit jelent maximálisan tisztelni valakit. Ezen a helyen megtanulnák, hol a helyük a világban és az életben!

Ezek a fiatal fiúk a felszerelés felvételre várva állnak hosszú, kígyózó sorokban.

Mindenkinek volt egy zsákja, amibe személyes tárgyait tehette.

Mindenki megkapta a katonai egyenruháját, amire nagy odafigyeléssel kellett vigyázni.

 

És itt látható a szakasz egyik fele, akik hosszú ideig egymásra lesznek utalva, együtt dolgoznak és élnek majd.

Minden újoncnak meg kellett tanulni, hogyan kell összehajtani a ruháját, és kifényesíteni  csizmáját. Ha ez nem tetszett a szakasz vezetőjüknek, vagy a feletteseinek, újra kellett csinálni.

Itt látható egy gázmaszk, ami a katonák védelmére szolgált bizonyos csatákban.

Katonai usanka, amit a téli hidegben viseltek.

Minden katona egyik jeles ruhadarabja volt.

A Magyar Honvédség monogramjával ellátott zokni. Egyesek ezt a monogramot úgy hívták “Megyek haza” vagy “Maradsz hétvégén”

 

Ezzel a krémmel ápolták a csizmájukat a katonák, hogy szép fényes legyen.

Ilyen cipőket viseltek a honvédek. Mindenkinek ápolt és szabályszerűen befűzött cipőben kellett lennie.

Leszerelt katonák szerint ez volt a legjobb mosószer, ami még az olajjal is simán elbánt.

Egy honvéd ágya, és ruházata, aminek mindig rendben kellett lennie.