20 fotó, ami remekül tükrözi, hogy mennyire megváltozott a világ

Néhány évtized alatt óriásit változott a világ. Átértékelődött az értékrend: amik nekünk még fontosak és teljesen mindennaposak voltak, az a mai gyerekek számára felér egy kínzással. Az alábbi néhány fotónak a segítségével most egy rögtönzött időutazásra indulhatunk, melyek jól tükrözik, hogy mennyire megváltozott a világ.

Nem tudtunk ám akármikor TV-t nézni, csak amikor épp adás volt.

A híres emberek nemcsak szépek voltak, mint a mai “celebek”, de okosak is – ezért voltak igazi példaképek a számunkra.

Annak idején még így próbáltuk meg felhívni az édesanyánkat a munkahelyén.

Nagy dolgokról álmodoztunk.

És persze klassz játékokról – noha elfogadtuk, hogy nem kaphatunk meg mindent, ami megtetszik.

Gyerekkorunkban mi még tényleg gyerekek voltunk.

Háziállatainkra a legjobb barátunkként tekintettünk.

Mert az igazi legjobb barátaink néha elég szenyák voltak.

Nem féltünk ismeretlen gyerekekkel barátkozni.

Vagy épp játékra invitálni őket.

Nem azért futottunk össze a barátainkkal, hogy együtt, közösen nyomkodjuk a telefonjainkat.

Ajándékot adni izgalmasabb volt, mint kapni.

A szüleink öröme mindennél többet ért.

Amit persze viszonoztak is nekünk, ahogy csak erejükből tellett.

Türelmetlenül vártuk az ünnepeket.

Mert hittünk még a csodában, amit a szüleink teremtettek meg.

Esőben sem ültünk otthon, hiszen ilyenkor lehetett a legjobban papírhajókat úsztatni.

A nyár a táborozásról és a barátainkkal közös kalandokról szólt.

Emlékeztek még a horgászás izgalmaira? Ez az, amit a mai fiatalok már talán sosem fognak átélni.

Hiszen megváltozott a világ, és hogy jó irányba-e…az erősen kérdéses.

liked.hu