A 11 éves menstruáló lánynak kétszer vérzett át a ruhája, miután a tanárok nem engedték, hogy használja a mosdót

Egy 11 éves Bristol-ban élő lány kénytelen volt a ruháját átvérezni az iskolában, amikor épp menstruált, miután megtagadták tőle, hogy kimenjen a mosdóba.

A jelentések szerint a lány, a Cotham Iskola egy diákja, többször megkérdezte, hogy elhagyhatja-e az osztálytermet, hogy kimenjen a WC-re, de azt mondták neki, hogy nem.

Ennek eredményeképpen megalázottnak érezte magát, miután átvérzett a ruhája, nem is egyszer, hanem kétszer, és most retteg iskolába menni, amikor épp menstruál.

A lány édesanyja természetesen dühös, hogy az iskola hogyan kezelte a helyzetet, és kételyei vannak arról, hogy fiatal lányoknak az iskolában az alapvető egészségügyi szükségletük a megfelelő gondossággal van-e kezelve.

A Bristol Live-el beszélve, az édesanyja, aki névtelen maradt a lánya identitásának megóvása érdekében, azt mondta: „Nem szabad, hogy a fiatal lányok bűnösnek érezzék magukat, mert ki kell mennie a mosdóba, és rendeznie kell az alapvető dolgait. Most fél, hogy iskolába menjen, ha nem engedik ki az osztályból, ez nem az, amit a lányoknak kellene tanítanunk.“

Reakció

Az első incidens után – ami tavaly szeptemberben (2018) történt – a lány nem volt hajlandó iskolába menni a következő alkalommal, amikor megjött a menzesze. Miután új volt az iskolában, a kellemetlen élmény nehézsége fokozottabb volt, így a fiatalnak olyan problémát okozott, amivel soha nem kellett volna szembenéznie.

Szerencsére ez alkalommal elég hosszú blúzt viselt, hogy elrejtse a foltot, de a kellemetlen érzést, hogy ugyanabban a ruhában üljön a nap hátralevő részében, nem szabad alábecsülni.

“Nem tudtam elhinni. Felhívtam az iskolát, és panaszt tettem, és csak azt mondták, hogy rendben lesz, és nem fog újra megtörténni. Úgy tűnt, hogy sajnálják, hogy ez történt, de azt nem mondták el nekem, hogyan biztosítják, hogy nem történik meg újra” – mondta az édesanyja.

“Aztán, októberben ismét megjött neki és rettegett, hogy iskolába menjen. Betelefonáltam és azt mondtam, hogy itthon tartom őt, és a jelenléti hölgy azt mondta, hogy emiatt nem tudom kivenni az iskolából. Ezt megértettem, de annyira aggódott, hogy újra megtörténik. Biztosított, hogy a tanároknak megmondja, és ha bármilyen probléma merülne fel, lépjek vele újra kapcsolatba.”

Azonban, újra megtörtént. Ezúttal egy férfi tanár volt, aki megtagadta a kérését, hogy kimehessen a mosdóba. Még azzal is megfenyegette, hogy eltávolítja őt az osztályából, ha nem hagyja abba a kérlelést.

“Nem kellett volna olyan messzire menni, hogy átvérezzen a ruhája, nem is egyszer, hanem kétszer a néhány hónap alatt. Az iskoláknak módot kell találniuk arra, hogy segítsék a gyerekeket, hogy ne traumatizálják őket“ – mondta az édesanyja.

Az iskola szóvivője csak az alábbiakat ajánlotta fel: „A Biztonsági eljárások részeként az iskola politikája nem teszi lehetővé a diákoknak, hogy órák alatt kimenjenek a WC-re. A diákok nem lehetnek az órákon kívül felügyelet nélkül.“

„Mindazonáltal, mint személyzet, mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy fiatal lányok vannak a gondozásunkban, és hogy alkalmanként a szokásos szüneteken kívül kell használniuk a WC-t.”

Nem tudom, hogy milyen tanár mondhat nemet egy gyermeknek, aki menstruál, pláne kétszer!

Segíts terjeszteni ezt az üzenetet, hogy remélhetőleg soha többé ne forduljon elő! Oszd meg ezt a cikket, ha úgy gondolod, hogy helytelen.

A Facebook posztot nem tudom betenni, nem érhető el, azt írja.