8 dolog, amit a hajad elárul az egészségi állapotodról

Általában azt gondoljuk, hogy a hajunk állapota külső tényezőktől függ, illetve attól, ahogyan gondoskodunk róla. De úgy tűnik, hogy a hajunk, a különféle tünetekkel együtt, rávilágít arra, hogy valami nincs rendben a testünk működésével kapcsolatban.

Elemeztük, összegyűjtöttük a leggyakoribb hajproblémákat, és megtudtuk, milyen betegségekre mutatnak rá.

Fakó és élettelen haj

Az első ok, amely eszünkbe jut, ha a hajunk fakóvá és élettelenné válik, hogy hibát követünk el az ápolása során, túl sűrűn festjük, vagy túl gyakran használunk hajsütővasat vagy hajegyenesítőt.

A haj azonban télen is fakóvá, élettelenné válik, és hullhat is, ha a testünk vitaminok és mikroelemek hiányában szenved. Ez a tünet azt jelezheti, hogy a szervezetnek szelénre, kénre és foszforra van szüksége. Hogy megbizonyosodj róla, igazad van, nézd meg az ínyedet és a fogaidat: ha fogorvosi problémákat vagy egyéb kellemetlen változásokat észlelsz, fordulj orvoshoz.

Korpa

A korpásodás önmagában nem veszélyes, de meglehetősen kellemetlen és túlzott viszketést is okozhat. Több oka is lehet ennek a kellemetlen dolognak. Talán túl sok hajápolási terméket használsz. A korpásodás a gyakori fogyókúra eredményeként is jelentkezik (különösen azoknál, akik csökkentik a zsír- és szénhidrátfogyasztást).

Másik ok lehet a stressz, az emésztőszervi problémák vagy az immunhiány. Ha valaki sárga korpától szenved, az lehet seborrheás bőrgyulladás, ami egy olyan bőrgyógyászati probléma, amelytől nehéz megszabadulni. Ebben az esetben a korpásodás elleni samponok nem segítenek, érdemes felkeresni egy hajszakértőt, hogy meghatározza az okot, és megoldást találjon a problémára.

Vékony és töredezett haj

A vékony és töredezett hajat okozhatja a protein hiánya is, ami olyan elem, amely különböző fontos funkciókat hajt végre, amelyeket más elemek nem tudnak kezelni. Más szóval, felépíti a testünket. Amikor a szervezetből hiányzik a fehérje, bőrünk, körmeink és hajunk állapota rosszabbá válik. Javasoljuk, hogy egyél több gyümölcsöt és fogyassz omega-3 zsírsavakat.

De ezek a tünetek komolyabb problémákat is jelezhetnek. Például a törékeny haj a Cushing-szindróma egyik tünete. A biztonság kedvéért, győződj meg róla, hogy nincsenek más jelei ennek a betegségnek: krónikus álmatlanság, magas vérnyomás és megmagyarázhatatlan hátfájás.

Hajhullás

Azt mondják, hogy napi körülbelül 100 hajszál elvesztése normális, kivéve a terhesség alatt, az életkor változásával vagy más olyan természetes dolgok esetén, amikor a szokottnál több hajat veszítünk. A legegyszerűbb módja annak, hogy ellenőrizzük, minden rendben van-e, ha az ujjaidat végigfuttatod a hajadon a hajtövektől a végekig. Ha minden nagyszerű, akkor 0-2 szál kell legyen; ha minden rendben van, akkor 3-tól 5-ig terjedő szál; ha több szál marad a kezedben, akkor itt az ideje, hogy felkeresd az orvosodat.

A hajhullás kapcsolatba hozható az endokrin rendszerrel vagy az immunrendszer problémáival. A cukorbetegség jele is lehet. Ezért javasoljuk, hogy minél előbb látogass el orvoshoz. Ne pánikolj, lehet, hogy csak vitaminhiány vagy a stressz következménye. Éppen ezért jó ötlet, ha elkezded gyógynövény teákat fogyasztani.

Zsíros haj

A zsíros haj általában azt jelzi, hogy az étrended nem elég egészséges, és túl sok állati zsírt fogyasztasz. A probléma megoldásához próbálj meg kevesebb húst, zsíros és sült ételeket enni, ne fogyassz édességeket, füstölt ételeket, alkoholt és kávét. Megpróbálhatod a faggyúmirigyek működését normalizálni teafaolaj használatával: néhány csepp a samponodhoz, megoldhatja ezt a problémát.

Ha ezek a tippek nem működnek, a zsíros haj jelezhet anyagcserezavarokat, hormonális problémákat vagy májfunkciós problémákat is. Ebben az esetben szakemberhez kell fordulni, hogy ne romoljon tovább a helyzet.

Korai őszülés

Valójában az őszülés többnyire az egyén genetikai hajlamától függ: ahogy öregszünk, a pigment termelésért felelős melanociták száma csökken. A nők átlagosan 30-40 évesen kezdik el látni az ősz hajszálakat. De vannak olyan helyzetek is, amikor a fiatalok és a tizenévesek is őszülnek.

A korai őszülés, amely különálló szálakat érint gyakran súlyos stressz, krónikus fáradtság vagy akár rossz táplálkozás (például amikor egy személy csökkenti a fehérje mennyiségét) eredménye. A tudósok biztosak abban, hogy mindezek befolyásolják a melanin termelést, és ezért a hajunk gyorsabban őszülhet.

Viszkető fejbőr

Ha ezt a tünetet pattanások, sebek, a fejbőr hámlása és egyéb bőrirritáció kíséri, ez azt jelzi, hogy valami nagyon nincs rendben, és itt az ideje, bőrgyógyászhoz fordulnod, hogy megbizonyosodj arról, nem pikkelysömör vagy ekcéma okozza a problémákat.

Ha a viszketés nem jár más tünetekkel, akkor ez stressz által okozott idegrendszeri zavar következménye lehet. Lehet, hogy tikkelés (úgy mint a körömrágás). Ebben az esetben ajánlott a nyugtató gyógynövények, valamit a B1 és B6 vitaminok fogyasztása. Illetve érdemes felkeresni egy neurológust.

Száraz haj és töredezett hajvégek

Ha az olyan nyilvánvaló tényezőket, mint a dauer és a gyakori hajszárító használat nem vesszük számításba, a hajunk a fehérje (ez egy építőanyag, mint már említettük), a vas és réz (ennek eredményeként, a fejbőrünk oxigénhiányt szenved) hiánya miatt is kiszáradhat.

Ez a probléma gyakori azoknál az embereknél is, akik szigorú étrendet követnek és gond van az endokrin rendszerükkel. Győződj meg róla, hogy egészséges ételeket fogyasztasz, egyél sűrűn lazacot és sárgarépát, hogy szervezeted vitaminokkal gazdagítsd. Ajánlott narancslevet is inni, mert elősegíti a vas felszívódását. Ne felejts el elegendő vizet inni, hogy elkerüld a kiszáradást.

A töredezett hajvégek, valamint a száraz haj kémiai hatások eredménye. De a töredezett hajvégeknek is több fajtája van, mint gondolnád. És különböző módon lehet kezelni őket.

A 3 leggyakoribb típus:

  • Az Y-törés a legismertebb típus. Ebben az esetben nem kell levágni a hajad. Vitaminokkal dúsított olajok és hidratáló maszkok segítségével megmentheted a hajadat.
  • A gyertya (vagy kúp) hasadás a külső kutikula elvesztését jelzi, és ha a törés még nem kezdődött el, akkor nagyon valószínű, hogy a szál bármikor elszakad. Ebben az esetben le kell vágni a hajadat. A jövőben az ilyen probléma elkerülése érdekében a hajat illóolajokkal kezelheted, és használhatsz ásványi zuhanyszűrőt, amely védi a hajat a klórral szemben.
  • A tollas törés azt jelenti, hogy súlyos sérülések történtek a hajjal, ami meggyengítette és több szakadást okozott a szál mentén. Ebben az esetben az ember haja szalmára hasonlít. Ez a fajta törés a leggyakoribb a szőkített vagy színkezelt hajú nőknél, így be kell fejezni a haj szőkítését vagy festését. Ajánlott továbbá csökkenteni a hajszárító, a hajsütővas, stb. használatát. Érdemes speciális hajápolási terméket vásárolni tartalmazó melyek OFPMA-t tartalmaznak, ami egy molekula, amely megvédi a hajat.

Szeretnénk emlékeztetni arra, hogy ezek az adatok csak tájékoztatásul szolgálnak, és ne diagnosztizáld magadat. Ha bármilyen egészségügyi problémát tapasztalsz, fordulj orvoshoz. Gondoskodj az egészségedről!

Te hogyan ápolod a hajadat? Van valamilyen tipped, amit megosztanál velünk?