16 népszerű növény, ami máshogy terem, mint ahogy elképzeltük

A goji bogyó bokron nő, ami kétszer olyan magas, mint egy ember, bergamottnak pedig három növényt is nevezünk. Nem tudtad? Nem is csoda, hiszen abban a korban élünk, mikor az emberek többsége a növényekkel csak a szupermarketben találkozik és fogalma sincs arról, hogy a különböző növények hogyan néznek ki és hogyan fejlődnek a természetben.

Most megtudhatod, hogyan néznek ki közismert növények, mielőtt a boltok polcaira kerülnek.

Rizs

  • A rizs 10-12 Celsius fok között nő, közvetlenül a vízben.
  • Ez a növény jelenti a teljes népesség több mint 50%-ának táplálékát.
  • Több mint 7000 különböző fajtája van, ebben pedig a vadrizs nincs is benne.

Citromfű

  • Tudományos neve Cymbopogon, de gyakran nevezik citromfűnek is az illata miatt. A Cymbopogon szó a görög “kymbe”, azaz csónak és a “pogon”, azaz szakáll szavakból származik. Miért is ne, hiszen éppen úgy néz ki, mint egy szakállas csónak, nem igaz?!
  • Ezt a növényt számtalan célra felhasználják, készítenek belőle teát, mártásokat, ízesítenek vele húsokat, halakat és teszik currybe is.

Szezám

  • Nevét híressé tette az Ali Baba és a negyven rabló című mese, melyben szerepel a bűvös mondat: “Szezám, tárulj!” Egy pletyka szerint a mese szerzője a kinyíló barlang hangját az érett szezámmagokkal teli hüvely kipattanásának hangjához szerette volna hasonlítani.

Goji

  • Az utóbbi idők egyik szuperélelmiszere, aminek hihetetlenül jótékony hatásokat tulajdonítanak. A tudósok ugyanakkor nem olyan biztosak ebben.
  • A goji bogyó neve latinul Lycii fructus, de nevezik farkasbogyónak is. Ez utóbbi elnevezéssel azonban más növényeket is illetnek.
  • A goji bokor magassága a 3,6 métert is elérheti és csupa tövis borítja az egészet.

Bergamott

3 teljesen különböző növényt is hívnak bergamottnak:

  • Az egyik egy citrusféle, mely a keserű narancs és a citrom keresztezéséből született. Ennek a növénynek az olaját adják az Earl Grey teához.
  • A bergamott gyógynövény neve Monarda vagy méhbalzsam.
  • A harmadik növény bergamott név alatt pedig egy különleges körte.

Kakaó

  • 4 tábla 100 grammos csokoládét készíthetünk egy kakaófa évi átlagos terméséből, ami kb. 30 gyümölcsöt jelent.
  • A kakaófa csak 3-4 évesen terem először.
  • Kakaóbabból, vajból és cukorból házilag is készíthetünk csokoládét.

Hajdina

  • A hajdinát nehéz megtalálni az európai és amerikai üzletekben. Gyakran nevezik álgabonának, mivel a gabonákhoz hasonló módon használják fel. Állati takarmányként is kedvelt.
  • Lengyelországban, a FÁK országaiban, Kínában, Japánban, Koreában és Indiában azonban gyakori növény. Egészségre gyakorolt hatásai miatt is népszerű.

Brokkoli

  • Az Idősebb Plinius, a híres római tudós írt elsőként a brokkoliról az 1. században. Áldott növénynek nevezte.
  • A brokkoli az emberi szervezet számára szükséges vitaminok közül szinte az összeset tartalmazza. Kevés koleszterin van benne, rákmegelőző és szépséget megőrző hatásai is vannak.
  • Legnagyobb mennyiségben Kínában termesztik.

Quinoa

  • A világon az egyik legegészségesebb gabonaféle. Az inkák szentként tisztelték és “minden magok anyjának” nevezték.
  • Összetétele hasonlít a tejére és a haléra, de íze olyan, mint a rizsé.
  • Az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlése 2013-at a quinoa évének nyilvánította.

Vanília

  • Az orchideák családjába tartozik, ezért nehéz a termesztése.
  • A világ egyik legdrágább fűszere.
  • Az aztékok a 14. században fizetőeszközként használták.
  • A vanillin egy szintetikus anyag, melyet a vanília helyettesítésére használnak.
  • A vanília illata serkenti a szerotonin hormon termelődését, ami boldogságérzetet okoz.

Gyömbér

  • A gyömbér javítja a memóriát és a koncentrációt az agyban vérkeringést serkentő hatása miatt. Erősíti az ereket, csökkenti a vérnyomást.
  • A gyömbért le is lehet fagyasztani, még hosszú idő után sem veszti el értékes hatásait.

Lenmag

  • A lenmag szintén szerepel a szuperélelmiszerek listáján. Szinte bármilyen ételhez felhasználható, kitűnő salátákba, müzlikbe.
  • A lent természetes fertőzésgátlóként is számon tartják.

Chiamag

  • A chia latin elnevezése Salvia hispanica, magyarul azték zsálya.
  • A chiamag az egyik legfőbb forrása a linolénsavnak, valamint az omega-3 és omega-6 zsírsavaknak.
  • A chia az aztékok egyik legfőbb növénye volt a bab és a kukorica mellett.

Agaragar

  • A zselatin növényi helyettesítője.
  • Vörös és barna moszatból nyerik ki.
  • A gracilaria az a vörösmoszat, melyet a leggyakrabban használnak fel az agaragar előállításához.

Mirtuszdió

  • Sok jód, cink, B- és C-vitamin található benne, ezért olyan jó a memória javítására. Növeli a hatékonyságot, egészségesebbé teszi a hajat és a körmöket, fokozza az immunitást.
  • A növényt a természettudós Silva Feijó fedezte fel és hozta be Európába.

Sáfrány

  • A világon a legdrágább fűszernövény.
  • 1 kg sáfrány fűszer előállításához kb. 100.000 virágra van szükség.
  • A sáfrány tökéletes tartósító. A felhasználásával készült ételek hűtés nélkül is sokáig eltarthatók.