Egy tanár arra kérte a diákokat, név nélkül írják le, mi aggasztja őket - Története 500.000 embert inspirált

“Mi számodra az érzelmi teher?” – Ezzel a mondattal kezdődött a tanítás egy amerikai középiskolában. A 22 éves tapasztalattal rendelkező tanár, Karen Loewe, aki 7-8. osztályos diákokat tanít, elhatározta, hogy segít a gyerekeknek megbirkózni a mindennapos stresszel. Amikor ezt feltette a Facebookra, több mint 500.000-en osztották meg, és példáját követve kísérletét tanárok a világ számos országában elvégezték, például Ausztráliában, Kínában és Pakisztánban.

Képzeld el, hogy napi 6-7 órát ülsz egy irodában, ahol engedély nélkül még a mosdóba sem mehetsz ki, a kollégáid pedig minden alkalommal kuncognak, mikor a főnököd valamit mond rólad. Mindennap aggódsz azon, hogy a munkád időben kész legyen, és unalmas feladatokat kell csinálnod. A legtöbb gyerek számára az iskola pontosan ilyen. Tanulmányok szerint 3-ból 2 diák unatkozik a tanórán és a 8 évesnél idősebb gyerekek nagy része boldogtalannak érzi magát.

Ha ezenkívül még a családjukban is vannak problémák, akkora érzelmi teher nehezedik rájuk, amit már nem bírnak el. De a gondjaikat sokszor nem szívesen osztják meg másokkal.

Karen Loewe erre a problémára talált megoldást. 2019. augusztus 22-én az egyik tanórán lehetőséget adott a diákjainak, hogy megosszák, mi aggasztja őket. Ettől aztán jobb hangulat lett az osztályban is.

“Megkértem őket, hogy írják le egy darab papírra, mi az, ami zavarja, bántja őket, nyomja a szívüket. A dolog név nélkül zajlott, mondtam nekik, hogy ne írják rá a nevüket a papírra. Ezután összegyűrték a papírokat és szétdobálták az osztályban.” – mondta Karen.

Aztán mindegyik gyerek felvett egy papírt és elolvasta, mi áll rajta. Ők dönthették el, hogy elárulják-e az osztálynak, ha a saját írásukat olvasták fel.

Amiket a gyerekek leírtak, az egyenesen sokkolta a tanárnőt. Voltak, akik a rokonaik elvesztéséről írtak, a rákról, a szüleik válásáról, de volt, aki az öngyilkosságot említette és olyan is, aki arról írt, hogy drogozik. Sok diák sírva fakadt, miközben valamelyik társa írását olvasta fel, mert annyira súlyos volt az érzelmi teher. Egyetlen egy történet volt kevésbé tragikus: egy fiú arról írt, hogy az ugróegere elpusztult, mert annyira kövér volt.

Miután az összes írást felolvasták, Karen elmondta a gyerekeknek, hogy nincsenek egyedül és szeretik őket. Majd összegyűjtötte a cetliket, egy szatyorban az ajtóhoz akasztotta, hogy emlékeztesse a diákokat arra, mindannyiunknak van lelki terhe.

Karen azt mondta, miután megkérte a gyerekeket, hogy írják le, mi az ő “terhük”, sokkal nagyobb tisztelettel kezdtek el bánni egymással. Nem szakították félbe egymást, nem voltak bunkók egymással, és könnyebben megosztották az érzéseiket. Egy interjúban a tanárnő azt nyilatkozta, hogy a gyerekek tudnak sokkal őszintébbek lenni a szüleikkel, de több idő kell nekik, hogy megnyíljanak.