A kutya, akit ez a pár megmentett, furcsán viselkedett. — Majd elvezette őket egy meztelen 3 éves kislányhoz, aki az árokban feküdt

Két törött lábbal, több törött bordával és rengeteg szőnyegdarabokkal a gyomrában, a kis Petunia volt az egyik legrosszabb eset, amit a Delta Animal Shelter  állatokkal foglalkozó aktivistái valaha láttak. Amikor 2016 áprilisában a kutyát az Escanaba-i menedékhelyre hozták, Michigan, nyilvánvaló volt, hogy szörnyen bántalmazták. Teljesen sokkos állapotban volt, és megrémült, amikor a megmentői meg akarták érínteni.

Szerencsére az önkéntesek képesek voltak Petuniát ápolni, míg újra egészséges nem lett, és visszaállítani az ember iránti bizalmát. Gyorsan felépült, és hamarosan örökbefogadásra került. Új tulajdonosai “Peanut” -nak nevezték el, és új, szerető otthonba vitték. Az élet nagy fordulatot hozott Peanut számára, és a jövő fényesnek tűnt.

De egy reggel 2017 márciusában, Peanut nagyon furcsán kezdett viselkedni . A családja észrevette, hogy rendkívül izgatottnak tűnik, és megpróbálták megnyugtatni, Peanut azonban nem volt hajlandó lecsillapodni. Őrülten szaladgált a házban, és kaparta az ajtót, hogy kijusson, így új tulajdonosai kiengedték, és figyelték, ahogy a szomszédos mező fele rohan.

Peanut tulajdonosai követették, ahogy csak tudták. Végül egy ároknál érték utol, ahol megállt, és elszántan nézett valamit a sárban. Amikor lenéztek, nem hittek a szemüknek – egy meztelen hároméves ült az árok alján összekuporodva.

Azonnal hívták a mentőket, és bevitték a lányt a házukba. Amikor a csöppség végül biztonságban volt a kórházban és túl volt a veszélyen, Peanut gazdái ezt a megható üzenetet írta a Delta Animal Shelter-nek:

“Tisztelt Menedékhely,

  Meg kell osztanom egy szívből jövő történetet arról, hogy milyen csodálatos a mi kis Peanutunk! Valóban áldás volt a családunknak, és nagyon szeretjük őt. Mint tudják, a háttere borzalmas volt, és annyira boldogok vagyunk, hogy otthonunkba hozhattuk, és megadhatjuk neki azt a szeretetet és törődést, amelyet megérdemel. Szerintem még mindig van valami “hatodik érzék” a múltjából, amit magával hozott.

 

Ma Peanut felelős volt egy hároméves kislány életének megmentéséért. Körülbelül 11-kor ma reggel Peanut elkezdett őrülten viselkedni a házunkban. Fel-le szaladgált a lépcsőn, ugatott és nyüszített.  Aztán odament a férjemhez, aki a garázsban dolgozott néhány projekten, és jelezte, hogy ki akar menni. Kiengedte a kutyát, majd teljes sebességgel elindult a házunk mögötti mezőre. A férjemmel követtük őt, és nagy meglepetésünkre rátaláltunk egy meztelen, reszkető hároméves kislányra. A férjem pulóverével betakarta a kislányt, és behozta a házba, majd hívta a 911-et és beszámolt az eseményről. Mire a mentőautó és a rendőrség megérkezett, a kislány csak egyetlen dolgot tudott mondani: “kutya”.

Peanutnak köszönhetően ma egy kislány élete meg lett mentve. Nagy áldás számunkra, és most másoknak is az. Szavakkal nem tudjuk kifejezni, milyen hálásak vagyunk, hogy Peanut az életünk része, és hogy milyen csodálatos. A családunk tagja, és köszönjük az olyan csodálatos embereknek, mint Önök a menedékhelyen, hogy életben maradt. Nélküle ez a kislány sem élne!”

A kislány jól van, és szociális gondozás alatt marad a vizsgálat befejezéséig. A hatóságok nyilvánvalóan tudni akarják, hogyan került a kislány az árokba.

A riportot megnézheted az alábbi videóban.

https://youtu.be/ht1xmyZFd4Q

Ami Peanutot illeti, senki sem tudja igazán megmagyarázni, hogy ez a bátor kutya hogy volt képes megérezni a veszélyt. Egyesek úgy vélik, hogy Peanut a saját szenvedései miatt érzékeli mások szenvedését. Bármi is legyen az oka, a megmentett lányka örökké hálás lesz. Jó munka Peanut, te egy nagyon különleges kutya vagy! Oszd meg ezt a nagyszerű történetet másokkal is!