Egy fiatal férfi megpillantja régi szerelmét, amint kedvenc kávézójukban ül. Ami ezután következik, az egyszerűen hihetetlen!

A nő egyedül ült az asztal mellett. A férfi belépett a kávézóba, hogy egy csésze feketét igyon. Amkor hátrafordult, meglátta volt szerelmét, a nő is éppen abban a pillanatban nézett a szemébe. Rengeteg közös emlék tört fel belőlük, sok nevetés, meghitt pillanatok, hihetetlen kalandok, hosszú beszélgetések, és a végén a veszekedések, majd a szakítás.

A férfi összeszedve a bátorságát, odament a nőhöz, és leült mellé. Nem tudta, hogy mit mondjon, két hónapja szakítottak, és senki sem tudott a másikról semmit.

Majd a férfi megszólalt:

– Hogy vagy?

– Jól! Hát te?

– Én is. Ami volt, elmúlt.

– Igen, remélem jobb életed lesz…

– Az életem már nem olyan, mint régen.

– Jobb lett? – kérdezte a lány némi szarkazmussal.

– Sértegetni akarsz?

– Eszem ágában sem volt!

– Akkor miért mondtad így? – kérdezte a férfi kissé idegesen.

– Mert azt gondoltam, hogy nem voltál boldog mellettem. Csak annyit akartam, hogy ne érezz fájdalmat, és megnyugodjál.

– Azt hiszed, hogy most boldog vagyok?

– Nem tudom.

– Te boldog vagy? – érdeklődött a férfi.

A nő a csésze kávéra meredt.

– Igyekszem az lenni?

– Találkoztál valakivel?

– Most fontos ez?

– Csak válaszolj…

– Meg vagyok győződve, hogy neked sincs senkid…

– Hogy vagy ennyire biztos ebben?

– Örülök neked, csak hogy tudd!

– Most néz a szemembe, és mond azt, hogy örülsz annak, hogy van valakim.

– Nem kell semmit sem bizonygatnom neked.

– De igen, kell. Bizonyítsd be, hogy már nem szeretsz!

– Én… én…nem szeretlek!

– Mond azt, hogy nem hiányoztam az elmúlt két hónapban.

– Egy percig sem gondoltam arra, hogy jó lenne, ha mellettem lennél (a nő szeme megtelt könnyel).

A férfi letörölte a könnycseppet.

– Ez mindent elárul – mondta.

– Mit akarsz ezzel mondani? – csattant fel a nő.

– Ismerlek, és tudom, hogy még szeretsz, és nagyon hiányoztam…

– Akkor miért nem hívtál fel?

– Mert elmentél, és elhagytál!

– Elmentem, mert azt mondtad, hogy megnehezítem az életed, és szenvedést okozok neked!

– Szörnyen ideges voltam, mikor ezt mondtam. Arról nem szóltam, hogy amióta ismerlek, jobb ember lettem? Azt nem mondtam, hogy a legboldogabb emberré tettél? Azt mondtam, hogy minden egyes percet imádtam, amit együtt töltöttünk? Hogy örökre veled szeretnék lenni?

– Igen, mondtad. Sajnálom, hogy szakítottam egy olyan mondatért, amit akkor mondtál, mikor nagyon ideges voltál.

A férfi ezután megfogta a nő kezét és azt mondta:

– Sajnálom, hogy olyat mondtam neked, hogy nem tettem semmit, hogy megállítsalak, hogy nem kerestelek az elmúlt két hónapban. És sajnálom, hogy az egész életedet ezzel az őrülttel kell majd leélned.

– Micsoda???

– Legyél a feleségem! Ebben a két hónapban rájöttem arra, hogy nélküled senki vagyok. Sosem akarlak többé elveszíteni. Hozzám jössz?

– Igen, igen! – törölte meg a könnyes szemét a nő.