Mit jövendöl neked Fa-horoszkópod?

Ha hihetünk az ókori kelta csillagjósoknak, érdemes utánanéznünk, hogy mikor és melyik fa jegyében születtünk. Ez ugyanis sok kérdést megmagyarázhat a személyiségünkkel, párkapcsolatunkkal vagy akár a hivatásunkkal kapcsolatban.

 

Nyír

Boldog embernek mondhatod magad! Dolgos és kitartó vagy, ellenálló képességed legyűrhetetlen. Figyelmes és érzékeny ember lévén gyakran megesik veled, hogy sokszor mások helyett is dolgozol.

Szerelem: gyengéd, érzéki, néha már-már érzelgős vagy. Egyetlen szó elég, s követed szerelmedet – akár a világ végére is.

Gyertyán

Nehezen kiismerhető személyiség vagy, aki szinte minden nap más arcát mutatja a környezetének. Ezzel együtt légies, elegáns, színes és szórakoztató egyéniség vagy, akit könnyen megkedvelnek az emberek. Nagyon okos és kommunikatív vagy, a humoroddal a legzordabb embereket is leveszed a lábukról. Nem szereted, ha ugratnak, és nagyon rosszul tűröd az összezördüléseket.

Szerelem: ábrándozó, lírai lény vagy, aki eszményekért lelkesedik, és hajlamos párját erkölcsi magaslatokba állítani. Hűséges és odaadó vagy, szerelmed kedvéért teljesen megfeledkezel önmagadról.

Fenyő

A kemény, határozott külső némiképp gátlásos, félelmektől szenvedő lelket takar. Rögeszméid ellenére, vagy tán éppen azok miatt, megpróbálod másképpen kifejezni magad. Szenvedélyes kirohanásaid dacára, levakarhatatlanul ragaszkodó alkat vagy.

Szerelem: titokzatos, már-már kiismerhetetlen vagy. Mindent megteszel viszont, hogy valaki – a kiválasztott – átláthasson a híres védőburkodon. Akit szeretsz, akiben vakon megbízol, az könnyen levehet a lábadról.

Juhar

Szereted a nyüzsgést és a nyilvánosságot, mindenhol a társaság közepe vagy. Tudsz és szeretsz is élni. Büszke vagy arra, hogy szép vagy és rendkívül erős szexuális kisugárzással rendelkezel. A legbonyolultabb helyzetben is megtalálod a legegyszerűbb megoldást.

Szerelem: a látszat csal, mert hűséges vagy. Szárnyaló és könnyed lelkivilágod azonban sok embert megtéveszt. Az átlagosnál több energiával veted magad a mindennapok problémái közé, és tiszta aggyal, világosan oldod meg a feladatokat. Ismered a hibáidat, pontosan tudod, hogy egy kapcsolatban mi az, amire valóban szükséged van.

Bükk

Nagyszerű lehetőségeid kínálkoznak a következő hónapokban! Egy kicsit ledér, kissé léha vagy, az évek múlásával azonban egyre kevésbé viselkedsz kihívóan. Azt vallod, hogy a cél szentesíti az eszközt, és nem igazán törődsz a másik lelkiállapotával. Keményen tudsz viselkedni másokkal anélkül, hogy végiggondolnád, hogy ezzel kiben milyen érzéseket ébresztesz. Előfordul, hogy a felelősséget másokra hárítod.

Szerelem: tiszteletben tartod az érzéseket és az azzal járó felelősséget. Munkádat dacos elszánással végzed. Munkahelyi feladataid háttérbe

szorítják a lelki életedet, amely hosszú távon problémákhoz vezethet. Társad több figyelmet és szeretetet remél.

Nyár

Nagyvonalú, mégis kedves embernek ismernek, aki nehezen tudja elrejteni félelmeit. Pontosan tudod, hogy mit szeretnél, és legvégül el is éred, amit akartál. Céltudatos, kitartó és egyenes vagy.

Szerelem: Párkapcsolatodban csökönyös és makacs vagy, aki a társát gyakran az orránál fogva vezeti. Biztos az a jó, ha mindig mindenben te döntesz? Próbáld meg kicsit elengedni magad, és meghallani mások hangját, meglátni mások szemével a világot és önmagadat!

Berkenye

Gyakran kergetsz délibábokat, és nem vagy gyakorlatias. Képtelen vagy elfogadni a középszerűséget, ezért folyton a nagy dobáson töröd a fejed. Ugyanakkor szenvedélyes és óvatos vagy, aki mindenben a tökéleteset keresi.

Szerelem: a rutin a legnagyobb ellenséged. Képzelőerőd jóvoltából a semmiből is képes vagy pazar szerelmi történetet kerekíteni saját kis világodban. Ne rohanj előre, ne akard siettetni az eseményeket, különben bottal ütheted a nagy Ő nyomát.

Mogyoró

Hajlékony, lágy, képzeletgazdag lény vagy. Nyerő típus vagy, de a szerencséd nem a játékteremben, hanem az életed egyéb területein kísér. Vedd észre az élet legapróbb jelzéseit, és tedd harmonikusabbá az életed!

Szerelem: félelmetes csáberővel rendelkezel. Képtelenség ellenállni ölelő karjaidnak és bénító gyengédségednek. Szívesen fejtesz meg titkokat, szinte kutatod szíved választottjának vágyálmait, hogy minél jobban boldoggá tehesd őt.

Füge

Tele a világ újdonságokkal! Kapcsolatokra, folyamatos változásra van szükséged. Kitűnő színész lehetnél, mindenkit elcsábítasz, aki csak hagyja magát, és azt is, aki nem. Két lábon állsz a földön, mindig megszerzed, amit akarsz.

Szerelem: nem vagy kifejezetten hűséges típus, de ha megérint az igazi szerelem, a párod mellett maradsz. Tisztán látod, milyen erős a vonzerőd, és ezt gyakran ki is használod. Vigyázz, hogy a nagy kalandozásban elmenj az igazi mellett. Hamarosan választanod kell a nyugalmas családi élet és lángolással kecsegtető futó kapcsolatok között.

Eper

Légy türelmesebb! Gyengéd, békülékeny, mégis törekvő alkat vagy, aki szeret elébe menni a dolgoknak. Segítőkész ember lévén sok barátod van, a magányt távolról sem ismered. Tele vagy energiával, és minden gátló körülmény dacára helytállsz.

Szerelem: mindent szeretsz, amit megszokott, minden jó, ami hétköznapi. Kicsit magamutogató, kicsit gátlástalan ember vagy. Rendszerint megtalálod a partnered igazi értékeit, jóllehet mindig a sajátjaidat helyezed előtérbe. Szereted a szerelmi évődést. Érzékeny lelket próbálsz elrejteni, kissé színpadias módszerekkel.

Lucfenyő

Erős személyiség vagy, aki biztos önmagában és az ütőkártyáiban. Szereted, ha csodálnak és felnéznek rád az emberek. Függetlenségedben is hűséges vagy, és felelősnek érzed magad minden cselekedetedért. Sosem szégyelled, nem rejted el az érzelmeidet.

Szerelem: megfejthetetlen vagy. Gyakran kínoz birtoklási vágy, de kitűnően palástolod. Rettentően féltékeny vagy, a szenvedély olykor felforgatja az életed, ám ha kell, hegyeket mozdítasz el. A csalódás örök nyomot hagy sérülékeny lelkedben.

Fűz

Kezdeményező és érzékeny típusú ember vagy. Gyakran térdre rogysz, de a földre sosem! Törékenynek tűnhetsz, pedig csalhatatlan ösztönök vezérelnek, s végül mindig megtalálod a helyes utat. Határozottság és bátorság jellemzi lépéseidet, és sokat segítesz az embereknek.

Szerelem: szeretsz adni, másoknak örömet szerezni. A legritkábban gondolsz kizárólag önmagadra. Jó néven veszed, ha szeretnek. Szeszélyes szokásaid, öltözködési stílusod, és kisugárzásod jóvoltából a férfiak káprázatosan felkavarónak tartanak.

Körte

Mivel eldöntötted, hogy hosszú életű leszel, úgy hiszed, a legfontosabb szövetségesed az idő. Mindig kivárod a megfelelő pillanatot, türelmed hol rózsát, hol gyümölcsöt terem. Becsüld meg a környezetedben élőket.

Szerelem: nyugodt, szinte számító természet vagy, aki bizalmatlanná válik a szenvedélyek szárnyalása láttán. A szép kapcsolatok építéséhez időre van szükséged, ahogy a ház is tégláról téglára készül.

Alma

Könnyedén élsz. A bonyolult helyzetek és mindenféle túlzás elől elmenekülsz. Szereted a békét, a gyengédséget. A barátságnál nincs fontosabb a számodra. Szorgalmas vagy, és meg tudod valósítani a terveidet, mindig tudod, mit kell tenned.

Szerelem: hűséges, romantikus és figyelmes vagy. Szereted a döcögősen induló történeteket. Csak az a fontos, hogy kölcsönös bizalom adjon erőt érzéseidnek. Lesed a másik kívánságait, és minden pillanatban odafigyelsz rá.

Tölgy

Mindig határozott vagy, tele energiával és reményekkel. Csökönyös vagy, elszenvedett sérelmeidet nemigen felejted el, noha ezzel magadnak is ártasz. Meg kell tanulnod megbocsátani az embereknek, hiszen te sem vagy hibátlan. Gyakorolj szeretetet adni, és sokkal jobb lesz, az életed, mint valaha volt.

Szerelem: szenvedélyes hódító vagy, de miután megszerezted álmai lovagját / asszonyát, lelkesedésed kissé alábbhagy. Találékony vagy, képzeleted nem ismer határokat, a hétköznapi rutin felbosszant.

Diófa

Romantikus és kiszámíthatatlan vagy. Nagyvonalúan viselkedsz a barátaiddal és a kollégáiddal, és a nehézségek elől sosem hátrálsz meg. Utólag semmit nem bánsz meg. Ismered a lehetőségeid korlátait, és ebből táplálkozik legendás erőd.

Szerelem: kedvességed, szépséged sok szeretőt vonzott már a karjaidba. Óvatos és titokzatos vagy, hirtelen leszel szenvedélyes, de akkor érzelmeid lávaként söpörnek végig a szeretett lény életén. Olykor követelőző vagy, meg kell tanulnod kordában tartani az akaratodat.

Platán

Végtelenül nyugodt ember vagy. Erő sugárzik belőled, amivel mindenkit

bámulatba ejtesz. Családod, barátaid imádnak. Jó tanácsaiddal sok embernek segítesz, és még többet elgondolkodtatsz. Tanítsd az embereket a jóra, mutass utat a tanácstalanoknak.Szerelem: azok közé tartozol, akik nehezen lobbannak lángra, utána viszont kiolthatatlan tűz ég benned. Tartásod, tapintatod, okosságod megvéd minden veszélyes kalandtól.

Gesztenye

Micsoda energiák! Nagylelkű és csillogó személyiség vagy. Gyakran szembeszállsz az elemekkel, szeretsz harcolni.Szerelem: ritkán szeretsz igazán, de ha feltámad az érzés, a sírig is tarthat. Gúnyolódással próbálod leplezni a túlzott ragaszkodásodat, gyengédségedet, pedig az érzelmeidtől nem kellene félned. Csak az őszinte ember találhat igaz szerelemre.

Ciprus

Független embernek tartod magad, mégis nehezen viseled az egyedüllétet. Sebezhetetlennek, csökönyösnek tartanak, aki önmagát sem kíméli. Tanulj meg jobban bízni az emberekben, és nem leszel magányos.Szerelem: akárcsak a barátságban, a párkapcsolatában is hűséges vagy. Féltékenységeddel gyakran kínzod a szerelmedet, és nem veszed észre, hogy ezzel mindkettőtöknek ártasz. Keress olyan kikapcsolódási lehetőségeket, ahol meditálni, pihenni tudsz. Hidd el, hogy szerethető vagy, és tisztítsd meg a lelked a destruktív gondolatoktól.

Kőris

Képzelőerőd határtalan. Néha ugyan elviselhetetlen, de ezzel együtt is minden helyzetben csábító személyiség vagy. Te vagy az az ember, aki ha bemegy valahová, képtelenség nem észrevenni.Szerelem: Egyetlen férfi sem unatkozhat melletted. Néha elkeseredsz, hogy egyik sem tud felérni abban a magasságba, ahol te vagy. Talán túl magasra teszed a mércét, és nem látod meg a valódi értékeket. Döntsd el, mi az ami a számodra fontos, és legyél kritikusabb önmagaddal!

Hárs

Békés természetű embernek tartanak, holott mindent megkérdőjelezel, leginkább önmagadat. Szenvedélyességed folytán viszont minden őrültségre képes vagy. A szerelem bizakodóvá tesz, ezért ha szerelmes és boldog vagy magaddal ragadod a környezeted hangulatát.Szerelem: ne félj attól, aki iránt vonzalmat táplálsz. Miért menekülnél előle, ha egyszer szereted? Engedd el magát, és merülj el a legmélyebb érzelmeidben!