15 diák, aki mesterszintre fejlesztette a puskázási képességét

Mindannyian emberek vagyunk, így még a legkiválóbb tanulókkal is előfordulhat olykor, hogy valamilyen oknál fogva nem képesek megfelelően felkészülni egy dolgozatra/vizsgára. Ilyenkor többféle lehetőség közül is válogathatunk, vagy bemegyünk megírni a dolgozatunkat (~)nulla tudással, vagy pedig viszünk magunkkal egy kis ,,segítséget” megkockáztatva, hogy talán lebukunk, de talán nem, és akkor megmenekülhetünk az így is-úgyis ránk váró rossz jegytől. Az alábbi személyek egyáltalán nem bízták a véletlenre, ezért nem csakhogy összerittyentettek maguknak egy puskát, de ráadásul nem éppen megszokott módon tették mindezt.

Kamukéz.

Speciális, vizsgaidőszakra készült manikűr…?

Memóriajavító…szó szerint.?

Egy igazi csempésszel van dolgunk.

A régi iskola híve.

Okos-óra.

Alaposan kitervelte…?

Okostelefonból -> okosszámológép.

Mire nem jó egy feszes harisnya.

Egy falat tudás.

Több van ott, mint elsőre látszik.

A szoknyaviselésnek is megvan a maga előnye.

Ravasz…nagyon ravasz.

Szegény lány egész évben nem tanulhatott egy büdös szót sem, ahogy így elnézem.

Minek finomkodni, felvarratta magára, amiben bizonytalan volt. Ezt már senki nem veheti el tőle.