Hányadik gyerek vagy a családban? Fontos dolgokat árul el rólad és a sorsodról!

Milyen tipikus személyiségjegyek jellemzők a születési sorban elfoglalt helyre?

Az elsőszülött – hatalom és felelősség

Mint első jövevény a családban maradéktalanul élvezheti a szülők teljes és osztatlan figyelmét, szeretetét, támogatását – egészen a következő baba megszületéséig.

Az elsőszülöttek – a kutatások szerint – okosabbak és magasabb képzettséget szereznek, mint testvéreik, de nagyobb felelősség és nyomás is van rajtuk, mert a szülők talán kissé keményebben ösztönzik őket teljesítményre. A magas elvárások egyik oka az, hogy ő a „trónörökös”, a másik pedig, hogy az első gyereknél a szülők szoronghatnak, mert tapasztalatlanok, gyakorlatlanok, és ebből adódóan irreális elvárásokat állítanak önmaguk (mikor, hogyan legyek jó szülő?) és a gyermekük elé.

Az első szülött egyeduralma leáldoz a következő baba megszületésével . A „trónfosztás”élményét igazi traumaként is megélheti a gyermek minél fiatalabb, és ha a szülők nem készítik fel megfelelően a kistesó érkezésére.

Megjelenik a testvérféltékenység, és az elsőszülött igyekszik a korábbi viszonyokat visszaállítani. (Egy már idősebb ismerősünk alig háromévesen kirángatta a 8-10 hónapos kishúgát babakocsistól a szemétdombra, mondván:„Oda vajó!”)

Ha a szülők büntetik ezért, még meg is gyűlölheti a kistestvért. Szerencsésebb esetben azonban hamar megtanulják, hogy ő „ nagy és okos báty/nővér” és segíthet a kistesó nevelésében.

Az elsőszülöttek általában következetesek, magabiztosak, ambiciózusak. Gyakran kerülnekvezetői, döntéshozói szerepkörbe. Inkább konzervatívabbak, figyelnek a részletekre, a munka minőségére. Szeretik a megszokott kereteket, amikor tudják mi a felállás.

A hatalom- és a figyelemvesztés még felnőttként is érzékenyen érinti, ezért sokszor nem érzi magát biztonságban, borúsan látja a jövőt. Szívesebben mereng a múlton, hajlamos a nosztalgiára.

Másodszülött – nyitott és empatikus

A másodszülött már egy meglévő családba érkezik, ahol már egy rivális várja. A második gyerek kezdetektől azt szokja meg, hogy nincs egyedül és mindenen osztoznia kell.

A másodszülött vagy versengővé, ambiciózussá válik, mert be akarják hozni a nagyobb testvérrel szembeni hátrányát, vagy ha úgy érzi, hogy nem tudja azt túlszárnyalni, akkor pedig igyekszik minél jobban különbözni tőle, lázadó lesz.

A második sokszor rugalmasabb, nyitottabb, empatikusabb. Kevésbé szorong a teljesítmény miatt, a kapcsolatok jobban érdeklik. Bátrabban vállalnak kockázatot, fogékonyabb az új iránt, kreatívabb.

A legkisebb

A legfiatalabbnak vagy nagyon sokat kell harcolnia a figyelemért, a családban elfoglalt helyért, vagy a család kedvencének a túlzott figyelemmel, pátyolgatással kell megküzdenie.

Ez utóbbi különösen akkor „fenyegeti”, ha kései – sokszor nem tervezett – babakén születik az idősebb testvérek után. Ilyenkor az egész család körülrajongja, elkényeztetik, ami alááshatja küzdőszellemét.

Más esetben azonban a legkisebb gyakran a sor végére kerül: kevesebb idő jut rá, vadi új ruhát, játékot nemigen kap, mert megörökli a nagyobbaktól; a családi kupaktanácsban kevés szót kap, úgy érzi ő mindig csak az utolsó. Ahhoz, hogy kivívja a családban elfoglalt helyét, a figyelmet, magabiztossá, leleményessé kell válnia. Megtanulja, hogyan boldoguljon egyedül, hogyan oldja meg, és hogyan vágja ki magát a nehéz helyzetekből.

A legkisebbek gyakran törnek ki a családi keretekből, és teljesen új utakat keresnekönazonosságuk megtalálásához.

Középső – a nagy diplomata

Pozíciója speciális: egy ideig ő a kicsi, majd hirtelen születik egy testvér, ami általában megviseli. Helyzete meglehetősen komplikált, bizonytalan és függőségekkel teli, hiszen hiányzik számára a legidősebbnek járó hatalom, illetve megfosztatott a legkisebbnek kijáró figyelemtől.

Ahhoz, hogy el ne vesszen a két testvér között, hogy érvényesülni tudjon, nagy diplomáciai érzékre és alkalmazkodásra van szüksége. Általában övé lesz a Családi Béketeremtő szerepköre. Mindenkivel jó kapcsolatot igyekszik fenntartani, de nem kötődik, ragaszkodik senkihez annyira, mint a másik két testvére.

Az egyke – az egyeduralkodó

Ami az eredményorientáltságát és a motivációját illeti, sokban hasonlít az elsőszülöttekre – ugyanúgy a szülők elvárásainak akar megfelelni. Az egyke azonban egész életében a család figyelmének középpontjában marad, ami miatt túlzott fontosságot tulajdoníthat magának.

Számukra az iskolába lépés jelenthet bizonyosfajta trónfosztást, hiszen ott már nem (csak) ő lesz a figyelem középpontja.

Általában jobban kijönnek a felnőttekkel, mint kortársaikkal. Adler szerint az egykébenkevésbé alakul ki igazi társas érdeklődés, a többiektől elsősorban azt várja, hogy a szükségleteit kielégítsék. Gyakran gyengédek és szeretetteljesek annak érdekében, hogy továbbra is a figyelem középpontjában maradhassanak.

És te? Veled mi a helyzet? Hozod a papírformát, vagy te vagy a kivétel?

Hogy élted meg születési rangsorodat a családodban?

Forrás