A közönség a földön ülve nézte a párt a parketten, tátva fog maradni a szád ha meglátod hogy táncolnak!

Ha a táncos párnak csak a lábait figyeljük, egy idő után már el sem tudjuk dönteni, hogy hány lábuk is van tulajdonképpen, annyira össze vannak olvadva. Ilyen harmóniát ritkán láthatunk két táncos között, mint két mágnes úgy tapad, és forog egyik a másik után. Lehetetlen eldönteni azt is, hogy ki vezet kit: teljes egységben mozognak.

Nick Jones és Diana Cruz Jimi Henrdrix Hey Gypsy Boy című számára táncol. Attól kezdve, hogy parkettre léptek, megbabonázzák a közönséget, akik teljesen jó pozícióból, a földön ülve pont a lábukat figyelhetik.

Cruz többféle módszert olvaszt egybe, ötvözi a jóga, balett, kortárs- és modern tánc, valamint a tangó elemeit, Jones pedig egy igencsak profi táncos, hiszen 1996 óta a szakmában van. A pár hosszú pályafutása alatt már bejárta az egész világot, fesztiválokon vesznek részt, fellépnek, oktatnak és work shopokat tartanak.

Elképesztő kémia van köztük, ezt az összhangot és profizmust másképp szinte lehetetlen lenne összehozni. Úgy táncolnak, hogy miközben nézzük, azt szeretnénk, ha az előadás örökké tartana.

Nézd meg a videót és ha tetszik oszd meg másokkal is.

https://www.youtube.com/watch?v=pbt0cVqCycU