Nyílt levél egy mai, tini fiúkának
Kedves tizenéves fiúka,
Itt állok egy bevásárlóközpont mellett, kezemben szatyor és várom a férjemet. Te itt állsz mellettem, almás vagy a bánatom tudja, milyen, vékony cigit szívsz és olyan bamba arcot vágsz, hogy azon drukkolok, nehogy elhaladjon előtted valami klinikai pszichomókus. Óriási tananyag lehetnél.
Tudod, van baj, nem kevés. Volt egy pasim még 1998-ban, aki nem volt sorállományú katona. Az anyukája kipuncsolta a körzeti dokinál (egy ötezresébe fájt), hogy írjon egy papírt, miszerint az ő kicsi fiacskája nem alkalmas katonának. Ha tudnád, milyen büszke volt ez a pasi erre! Egészen addig, amíg az én egyik kollégám, aki még anno két évet húzott le sorkatonaként, azt találta mondani rá, hogy “te nem is vagy férfi”. Aztán egy másik barátom is ezt mondta. Meg egy harmadik is. Utána behúzta fülét-farkát és nem villogott tovább.
Én nem mondom, hogy állítsák vissza a sorkatonaságot, de ……. de. Nem kell két évre, belehalnál. Belehalnátok mind. De mondjuk úgy tíz hétig, mit szólnál hozzá?
Tíz hét alatt ha minden áldott reggel ötkor kéne kelned és lenne öt perced arra, hogy elvégezd a dolgod, megmosd a képed meg a hónod alját jéghideg vízben, magadra öltenéd az öltözéked és úgy kelljen állnod haptákban az ágyad mellett, hogy nincs egy árva ránc sem a párnádon. Menne?
Ha rád üvöltene a körletvezető, hogy állj egyenesen, mert ha nem, a fogkeféddel sikálod a vécét két napig? Vagy eleve sikálnád, mert épp aznap úgy ébredt fel a szakaszparancsnok, hogy pont te jutottál az eszébe? Nem, nem bírnád ki.
Itt állsz, szívod a cigit, én pedig bámullak. Nézem a világítós talpú edzőcipődet, ilyen volt a lányomnak is. Háromévesen. Cuki volt, mert ahogy szaladt, villogott.
Az ott rajtad egy női nadrág. Női részlegen vetted, mert látom a szabásán, hogy női. Bordó. Valaki legyen olyan drága és most magyarázza meg nekem azt, miért nem húzod fel azt a rohadt nadrágot a fenekeden? Oké, azért, mert női, tehát feltehetően nem megy fel rád, de ha felmegy mégis…….miért hordod úgy, hogy kilóg belőle mindened? Segg alatt a nadrág megáll. Pont. Felette ott az alsógatyád, amire nem vagyok kíváncsi. De ott van és látom.
Haspólót viselsz és jól látom, de csípj meg, de esküszöm az ott három, rózsaszín cica a pólódon. Amely úgy feszül rajtad, mint a mi tinikorunkban az a rémes lyukacsos póló, amiben pár iq-betyár a dizsiben hetyegett. De ez egy haspóló. Női haspóló. Cicákkal.
A füleidben karika van. Akkora, mint egy húszforintos. Anyád simán beállíthatna az előszobába, mert vállfán rá lehetne aggatni a téli kabátokat abba a lyukba. Én itt helyben agyvérzést kapok, ha csak arra gondolok, hogy van a Földön csaj, akinek ez tetszik. Vagy hogy neked tetszik. Hogy TÉNYLEG tetszik. Menő? Ja, menci – ezt a szót használjátok már.
Most idefordulsz és nem tudlak nem bámulni, még jó, hogy van rajtam napszemüveg. A szemed ki van festve. A szemöldököd ívesebbre van kiszedve, mint az enyém. Cserélhetnénk kozmetikust. (Kozmit, na..) És a hajad. Fekete, festett, ecset formájú. Ahogy Férj mondja: ecsetfej, ami nem fest jól. Ha-ha. Olyan a választék a hajadban, mint a hetvenes években az úttörő Pistikének, amikor felmondta a tizenkét pontot április negyedikén.
Vigyorogni kezdesz. Négy másik TE csatlakozik hozzád. Az egyiknél egy olyan retikül van, mint amit a nagyanyám hordott magánál húsz éve. Nem, nem akarom tudni, mi van benne. Három puszival köszöntitek egymást. Jobb pofi, bal pofi, jobb pofi, földbe gyökerezik a lábam, ahogy tizenéves fiúkák puszilkodnak tőlem három méterre.
Mind ugyanúgy néz ki, mint te. Már azt sem tudom, melyik a te, mert elvesztettelek a kavalkádban. Az a világoszöld (női) nacit hordó csávó tényleg tangát hord? Ez a nadrág sincs felhúzva. Tanga. És még mindig csókolóztok egymással.
- Hová menjünk? – kérdi az egyik hangadó.
- Há’ ide be. – vágják rá a többiek.
Bólogattok mind. Elpöckölöd a cigit és mint egy csapat veréb, bezsezsegtek az üzletbe.
Kedves Olvasók,
kaptam már ki ezen a felületen azért, mert túlzottan őszintén mondtam meg valamiről a véleményem. Ez az írás már igencsak rég bennem volt, de ez a mai élmény előhozta, hogy muszáj megírnom. Mert nem létezik, hogy ezt a jelenséget csak én látom, vagy tapasztalom.
Az általam oly nagyra becsült és szabad szájú(bb) Gergely Tibor sorai pedig végső löketet adtak arra, hogy ezt az egészet nekem is meg kell írnom.
