Te is meg fogsz lepődni azon, amiről a karma horoszkópod ír!

KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT: KOS

A Kos jegyében állt a felkelő holdcsomópontja az alábbi időszakokban született embereknek:

1911.11.07.-1913.05.27. 

1930.06.18.-1932.01.06. 

1949.01.28.-1950.08.17. 

1967.09.09.-1969.03.29. 

1986.04.20.-1987.11.08. 

2004.12.27.-2006.06.23

A Kos a kezdeteket jelenti az asztrológiában. Akinek e jegyben áll a felkelő holdcsomópontja, annak az önérzetével kell elmélyülten foglalkoznia.

A Kos a kezdeteket jelenti az asztrológiában. Akinek e jegyben áll a felkelő holdcsomópontja, annak az önérzetével kell elmélyülten foglalkoznia. Meg kell tanulnia, hogy belső zűrzavarán egyértelmű magatartásával legyen úrrá. Fontos neki az, hogy mások elismerjék, s mindent megtesz, hogy elnyerje tetszésüket. Ám, mivel saját magával még nem azonosította magát, bizonytalanságban van, s mindig a másik ember véleményét lesi.

Folyton olyan helyzetbe kerül, hogy a döntő bírót kell játszania két vagy több ellentétes elgondolás vagy körülmény között. Középen áll, és az ütköző szerepét vállalja, és gyakran kétségbeesetten kísérli meg, hogy minden oldalon harmóniát teremtsen. Ennek érdekében akár egyik pillanatról a másikra átáll egyik oldalról a másikra. Annyira igyekszik, hogy az őt körülvevő emberek ellentétes nézetit feloldja, hogy ezzel végül éppen saját magában sokszorozza meg az ellentmondásokat.

Nagyon vonzódik a művészetekhez, különösen a zenéhez, jól érzi magát előkelő és művelt környezetben. Szereti a fényűzést, az elit miliőt. Nyers, durva emberek között, és közönséges, alpári miliőben összeomlik.

Nem szeret egyedül élni, de időnként kívánja a magányt, különben nyugtalanná válik. Saját békéje érdekében fel kell adnia azt a vélekedését, hogy a létfenntartásért kell küzdenie. Akkor jut el fejlődésének csúcsára, ha megtanult készségesen szolgálni és nem vár semmilyen ellenszolgáltatást, azokat kivéve, ami saját személyiségének kibontakozását segíti.

Bizonytalanságaiból eredően még mindig rendkívül nehezen szánja rá magát a konkrét elhatározásokra. Végül megtanulja, hogy legyőzze állásfoglalástól való félelmét, mert megismeri magasabb rendű énjét. Ezt úgy éri el, ha inkább egyéniségét alakítja, mint hogy más valaki függvénye legyen. Az összes állatövi jegy közül ez az ember bír a legkevesebb önismerettel. Most az élet egy nagy kaland, amely esetleg még késő öregkorban is tartogathat meglepetéseket. Sokan csupán negyven felett ismerik meg igazán önmagukat.

Nagyon fontos, hogy jelen életében a kreativitás, az aktív önmegvalósítás szerepet kapjon, és elismerést nyerjen. Amint megtalálta rég elvesztett énjét, felfedezésében az lesz a legmeglepőbb, hogy rájön: egyéni énje mindig is létezett, csak ő nem tudott róla.

KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT: BIKA

A Bika jegyében állt a felkelő holdcsomópontja az alábbi időszakokban született embereknek:

1910.04.19.-1911.11.07. 

1928.11.29.-1930.06.18. 

1947.07.11.-1949.01.28. 

1966.02.20.-1967.09.09. 

1984.10.01.-1986.04.20. 

2003.04.14.-2004.12.27.

Ez az ember nagyon fél, hogy kimozdul a talaj lába alól. Mostani életében semmitől sem menekül jobban, mint azoktól, akik megújulásra akarják késztetni. Mert ahonnan jött, az más se volt, mint örökös tisztítótűz, melyen azért kellett átmennie, hogy elégesse hamis nézeteit.

A Bikában most megbízható, értékálló új építményt kell emelnie. Előző inkarnációiban erős szexuális ösztön hajtotta, ami állandóan kibillentette egyensúlyából. Ebből következik, hogy abban a kapcsolatában, melyben csak a kielégülésre törekszik, ez a törekvés végül is személyes énjét rombolja. A tudattalan hatása nagyon erős ezekben a nemzedékekben, és csak alig-alig tetten érhető a külvilág számára. Nála minden nap újabb veszélyekkel telitett, míg a krízisek halmazából olyan konfliktus zűrzavar jön létre, hogy a létezését örökös harcnak érzi.

A mérséklés művészetét kell megtanulnia, és meg kell tanulnia bíznia saját képességeiben. Arról pedig végképp meg kell feledkeznie, hogy azt higgye, hogy másoknak örökké hátsó gondolataik vannak. Néha meglátja ugyan, miként fordulnak ellene mások, de nem mélyed el eléggé a dolgokban ahhoz, hogy megértse: tulajdonképpen ő maga szolgáltatta ehhez az okot.

Mély sebhelyeket hordoz magában. Ezek korábbi sérelmeinek nyomai és most, mint a sebzett vad, ő maga is veszélyes lehet mindazokra nézve, akik egy kicsit is fe¬nyegetik. Minthogy ez az ember intenzív érzéseit állandóan kifejezésre akarja juttatni, sok kreatív tevékenységi területre van szüksége, ahol ennek pozitív módon lehetőséget adhat. Így idővel az is sikerülni fog neki, hogy szexuális vágyait isteni szeretetté alakítsa.

Tudatából ki kell törölnie minden megkeserítő megszorítást, és soha sem szabad visszanéznie! Az anyagias Bika révén akkor ér el legtöbbet ebben az életben, ha a föld iránt fejleszt ki nagy szeretetet, s ezáltal méltóvá válik arra, hogy az anyag világában az adás és kapás folyamatában részt vegyen.

Idővel arra a tapasztalásra jut, hogy amire igazán szüksége van, azzal élete minden pillanatában körül van véve. Rendeltetése, hogy a megelégedettség állapotát érje el, amelyben a Skorpió fortyogó vulkánja kialszik a harmónia nyugalmas vizeit elérve a békés Bikában. Így jut el a sok életen át folyó állandó harcból a béke szigetére.

KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT: IKREK

Az Ikrek jegyében állt a felkelő holdcsomópontja az alábbi időszakokban született embereknek:

1908.09.30.~1910.04.19.

1927.05.12.-1928.11.29. 

1945.12.22.-1947.07.11. 

1964.08.02.-1966.02.20. 

1983.03.14.-1984.10.01. 

2001.10.13.-2003.04.14.

Az ilyen holdcsomóval született ember hívást kap, hogy csatlakozzon a közösséghez, a társadalomhoz. Önteltsége miatt képtelen arra, hogy mások álláspontját méltányolja. Hajlik a szélsőségekre. Béklyókhoz nem szokott lelke mindent elkövet azért, hogy megtartsa szabadságérzetét. Előző, szabad életének lelkében őrzött emlékei lehetetlenné teszik, hogy közel lehessen hozzá férkőzni. A befolyásolást pedig végképp nem tűri.

Úgy hiszi, csak a tettek számítanak, ettől élete eleinte hemzseg az elkapkodott cselekvésektől. Szabadságához való görcsös ragaszkodása miatt folyton megpróbál kibújni a felelősség alól. Úgy véli, minél gyorsabban eleget tesz minden kötelességének, annál gyorsabban válik szabaddá.

A társadalmat, a közösséget úgy éli meg, mint ami épp ezt a szabadságot akarja elvenni tőle. Nem ismeri fel, hogy minden egyes cselekedet azonos értékű ellentétes reakciót von maga után. Ezért minden szabadító akciójával ténylegesen még jobban bebörtönzi magát.

Mégsem lehet haragudni rá, mert egész lénye valahogy átlátszó, eredeti, légies. Még a haszonlesése is valahogy ártatlan. Korábbi, az emberi kapcsolatokról szerzett tapasztalataiból hiányzott az együttműködés, a társaságkedvelés és főképp a tapintat. Érzi, hogy képtelen magát félreértések nélkül megmutatni, mert nem tudja megérteni, hogy egy éremnek két különböző oldala van.

Ebben az életben azt a leckét kapja, hogy megtanulja, milyen az élet mások szemén át nézve. Ekkor felismeri, hogy valamennyi negatívum, amit másoknak tulajdonit, olyan dolog, amit önmagában kell fellelnie és megértenie. Deviáns módon viselkedik, annyira nem tűri a szabályokat. Energiájának legnagyobb részét arra kell fordítania, hogy elsajátítsa a kommunikáció művészetét. Képeznie kell magát, hogy a társadalomban megbecsült személyiségként léphessen elő. Jelen életében legalább egyszer szembetalálja magát azzal a kérdéssel, hogy beköltözzön-e a városba, avagy vidéken folytassa életét. A lelki fejlődésének a városi élet új tapasztalatai válhatnak hasznára.

Míg teste sportos tevékenységre, a természet, az egyszerű élet után vágyik, szelleme nyelvek tanulására ösztönzi, utazni, megismerni vágyik. Mivel magában hordozza a paradoxonra való hajlamot, könnyen válik közvetítővé a másik emberek számára.

KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT: RÁK

A Rák jegyében állt a felkelő holdcsomópontja az alábbi időszakokban született embereknek:

1907.03.13.-1908.09.30. 

1925.10.23.-1927.05.12. 

1944.06.03.-1945.12.22. 

1963.01.13.-1964.08.02. 

1981.08.25.-1983.03.14. 

2000.04.10.-2001.10.13.

Ez a lélek hatalmas büszkeséggel születik e holdcsomó állásnál, és nem érti, mások miért nem tisztelik őt elvárásainak megfelelően. Mindent tettének motivációját a méltóság elérése utáni vágy adja. Vannak olyanok is ebben a holdcsomópont-állásban, akik azért házasodnak, hogy elérjenek egy remélt és vágyott társadalmi státuszt, amit Korábbi inkarnációkban ez az ember nagyon keményen dolgozott az elismerésért.

Szívesen venné, ha tudná a világ, milyen nehéz is volt neki, ezért vállalja a mártíromságot is akár. Ezért a szükségesnél job¬ban megnehezíti munkáját.

Nagy gyakorlattal betegíti meg magát úgy testileg, mint lelkileg. Ezt azért teszi, mert ki akarja kerülni azokat a helyzeteket, amelyekben megérzése szerint nem állná meg a helyét. A világot igen elfogultan szemléli, képtelen kritika nélkül vizsgálni mások ténykedését. Folyton ítélkezik, véleményét azonban megtartja magának. Előző életeiben a leginkább önmagával szemben volt elfogult. Soha nem fogadott el senkitől tanácsot, ami saját magára vonatkozott. Most még mindig azon a véleményen van, hogy az ember személyes élete szigorúan magánügy.

Kicsiben takarékos, de nagyban költekező. Ismerőseinek előbb-utóbb feltűnik, hogy adakozóból szélsőséges érzelmi kitörések után ismét fösvénnyé válik. Hajlamos rá, hogy mások gyengeségét saját előnyére használja fel. Ahol csak egy kis rés adódik a törvényben, megtalálja a módját a kibúvóra.

Szeretne maga körül mindent és mindenkit irányítani, így élete feladatok tárházává válik, ahol másokon keresztül akarja bizonyítani saját képességeit. Sokszor igen súlyos családi kötelességek hárulnak rá, amit azért kap, hogy megtanulja mások emocionális igényeit. A hidegségből a melegségbe tart, az öregségből a fiatalságba. Sokan évről-évre egyre fiatalabbnak látszanak.

Megtanulja, hogy érzéseit őszintén kimutassa. Egyre könnyebben válik képessé majd arra, hogy bocsánatot kérjen, ha nincs igaza, és egyre kevésbé viseljen álarcokat. Végül jobban kezd majd ragaszkodni a természethez, mint pénzhez, az érzésekhez, mint a hatalomhoz. a Életének legnagyobb feladata, ami rá vár az ugyanis pontosan az, hogy másokról gondoskodjon.

Fel kellene ismernie, hogy amit ad, annak ellenértékét nem feltétlenül, sőt szinte soha nem attól kell várnia, akinek adta.

KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT: OROSZLÁN

Az Oroszlán jegyében állt a felkelő holdcsomópontja az alábbi időszakokban született embereknek:

1905.08.24.-1907.03.13. 

1924.04.04.-1925.10.23. 

1942.11.15.-1944.06.03. 

1961.06.26.-1963.01.13. 

1980.02.05.-1981.08.25. 

1998.09.17.-2000.04.09.

Ebben az inkarnációban az ember kénytelen megtanulni, hogy egyedül csak a saját belső erejéből lehet képes a fejlődésre. De ehhez előbb közönyösségre és gondatlanságra, való hajlamán kell változtatnia. Jellemző rá, hogy hajlamos sajnáltatni magát amiatt, hogy nincsenek barátai. Mégsem szokatlanok ennél az embernél a hosszú, magányban, eltöltött időszakok. Idővel rájön, hogy erre szüksége van, mert elszigeteltsége önmagára rótt feltétel ahhoz, hogy erőt gyűjtsön. Ebben az életében nagyszerű, és kiemelkedő vezetővé válhat.

A vágya arra, hogy legyenek barátai igazából, gyengíti őt, mert ezek a baráti kapcsolatok csak nagyon kevéssé járulnak hozzá önbizalma megszilárdításához. Meglévő barátait igazából azért gyűjti, hogy rajtuk keresztül a látókörét szélesítse.

Folyton a jövőre gondol, sőt, szinte a jövőben él, míg egy napon meg nem állapítja, hogy csak a pillanat van. A külvilág számára ő egy rejtély. Az életben fő nehézsége, hogy senki nem gyakorol és nem is gyakorolhat felette ellenőrzést. Fegyelem nélkül viszont erejét haszontalan tervekbe öli mindaddig, amíg fel nem ismeri, hogy senki nem befolyásolja őt, de akkor is szabályok szerint kell játszania.

Ha múltjából magával hozott korábbi tudására épít, képes lesz az emberiségért sokat tenni, mert csak az emberiség javáért tud igazán személytelenül cselekedni. Sokan ezzel a holdcsomópont-állással a szegénységből juthatnak a jólétbe.

Akkor lesz boldog, ha megtalálta azokat az elveket, amelyeknek életét alárendelheti. Erősen zavarja mások szétforgácsolt aktivitása, mivel emlékezteti őt saját elmúlt életeire. Olyan vezetővé válhat, aki forra¬dalmi változtatásokra képes, és a végeredménynél még maga is csodálkozik, és el van ragadtatva a saját eredményei láttán.

Bárkinek könnyebben megbocsát, ha az emberek beismerik hibáikat. Sohasem képes alárendeltjével veszekedni, vagy hatalmát oktalanul éreztetni. Mindig inkább baráti viszonyra törekszik. A korrektség annyira hozzánőtt énjéhez, hogy becstelen versenynél rosszul érezné magát. Jelenlegi karmája szerint Uránuszi zsenialitását a gyakorlatias és konvencionális Oroszlán tevékenységi területen kell kifejtenie, mégis nagyon küzd egyedülálló karakterének megtartásáért.

KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT: SZŰZ

A Szűz jegyében állt a felkelő holdcsomópontja az alábbi időszakokban született embereknek:

1904.02.04.-1905.08.24. 

1922.09.16.-1924.04.04. 

1941.04.27.-1942.11.15. 

1959.12.07.-1961.06.26. 

1978.07.19.-1980.02.05. 

1997.02.27.-1998.09.17.

Itt a lélek még erősen törekszik az elkülönülésre és mivel túl tökéletlennek hiszi magát, saját önszánakozásának állóvizében leledzik. Pedig éppen ez az önsajnálat okozza számára a legnagyobb nehézséget, amit ebben az életében le kell küzdenie. Legnagyobb hibája az, hogy az önfejlesztés, javulás helyett, folyton csak magát emészti.

Az önbizalmának fejlesztése nagyon fontos lenne számára. Az előző életekben ezt az embert sokan rászedték, mert túlzott részvétével felült minden megindító történetnek. Ennek, pedig az a következménye, hogy saját életét külső gondok mindaddig károsan befolyásolják, amíg el nem jut addig a pontig, hogy betelik nála a pohár.

Mikor végre ráébred arra, hogy leggyengébb pontja, és fejlődésének akadálya épp a lágy szíve, akkor első lépésként kifejleszti azon képességét, hogy különbséget tegyen: mivel érdemes igazán együttérzéssel foglalkoznia és mi az, ami nem valós gond.

Intuitív képessége rendkívül erős, de épp ez okozhatja depresszióit is, ami más emberek csalárdságaival szembeni érzékenységéből ered. Ha ráébred saját függetlenségére, rájön, hogy azok az emberek, akikre ő maga akart támaszkodni, azért jönnek hozzá, hogy éppen nála keressenek támaszt.

Karmikus leckéje, hogy megtanuljon nemet mondani és legyen véleménye, mert könnyekkel teli szemekből áradó legkisebb kérésre is képes mindent visszavonni, amit éppen mondott. Ha ellenáll az érzelmek áradásának, megtisztul zavart lelke. Sokukból kitűnő orvos, természetgyógyász válhat.

A mély emberi együttérzés a tökéletesség utáni heves vággyal párosul. Ezért van az, hogy rendkívül kritikus. Gyakran kívánja, hogy mások segítsenek rajta, a segítségkéréstől mégis ódzkodik. Ehelyett mély lelkületű emberek társaságát keresi, tőlük remélve megértést. Ez az ember idővel megtanul megbocsátani mindazoknak, akik őt ebben, vagy korábbi életeiben megbántották.

Mostani életének karmája a belső tisztaságra és tökéletességre való törekvés, ugyanakkor, pedig a mások gyengeségeivel szembeni belátó türelem. Végső célja a tökéletes önfegyelmezés. Életét a szolgálatra kell áldoznia, ahelyett, hogy másoktól várja el, hogy az ő lelkét ápolgassák. A gyakorlatiasságot kell kifejlesztenie ahhoz, hogy szellemi tartalékait képes legyen átültetni a valóságba.

KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT: MÉRLEG

A Mérleg jegyében állt a felkelő holdcsomópontja az alábbi időszakokban született embereknek:

1902.07.18.-1904.02.04. 

1921.02.26.-1922.09.16. 

1939.10.09.-1941.04.27. 

1958.05.20.-1959.12.07. 

1976.12.29.-1978.07.19. 

1995.07.11.-1997.02.27.

Ennek az embernek az önfeláldozást kell megtanul¬nia, és azt, hogy felismerje mások kívánságait. Előző életeiben felhalmozott, önbecsüléssel telített munkássága eredményét, most másoknak kell közvetítenie.

Elsőbbséghez szokott beállítottságával most le kell számolnia, s most épp az együttműködést kell megtanulnia. Visszafogottan, és folyton mérlegelőn kell hát cselekednie és folyvást meg kell bizonyosodnia arról, hogy minden, amiért dolgozik, jelentőséggel bír emberi kapcsolataiban.

Végül rá kell jönnie, hogy erős, kezdeményezőkészsége sem saját számára fontos, hanem inkább azt a célt szolgálja, hogy másoknak törjön utat boldogságuk megtalálásához. Mindaddig kellemetlennek tartják ezt, amíg azt hiszik, épp ez az akadálya az ő személyes továbbfejlődésüknek.

A külvilág erős nyomásának hatására, kezdetben gyakran változtatja véleményét.

A folytonos mozgást, türelmetlen nyugtalanságot továbbra is fenntartja. Habár tudja, hogy ebben az életben inkább adnia, mint kapnia kell, mégis nagyon nehéz számára, hogy ennek a karmának teljes szívből eleget tegyen. A lélek végső kimerülésében azonban majd rádöbben arra, hogy földi létének célja nem a saját lénye, hanem épp azok, akiket eszköznek érzett mindeddig: a másik emberek.

Idővel rájön, hogy veszteni vagy nyerni kevésbé fontos, mint a becsületesnek lenni. Szeretne mindent visszaszerezni, amit látszólag elvesztett, de minél jobban küzd ezért, annál többször veszít. Amíg ezzel a hozott, sűrű egóval megbirkózik, legnagyobb csalódásait az okozza, hogy látja, mások megkapják mindazt, amit ő maga állandóan csak szeretett volna. Minden kívánsága valójában mások számára van rendelve.

Sarkallja az embereket, nekik is ő sugall kívánságokat, és végül ő segíthet másokat ahhoz, hogy óhajuk teljesedjen. Ezzel a világban új helyet érdemel ki azáltal, hogy az önzetlenség karmáját éli. Gyakran kell a döntőbírót játszania. Minél inkább rá tud venni másokat az együttműködésre, annál jobban megtanulja, hogy maga is együttműködjön.

Végül már előre látja cselekedeteinek következményeit. Ezek az emberek rendszerint igen kellemes megjelenésűek. Ezt is csak azért kapják a sorstól, hogy az önteltség legyőzését gyakorolhassák. Akkor lép tovább, ha megtanul mások szemével is nézni.

KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT: SKORPIÓ

A Skorpió jegyében állt a felkelő holdcsomópontja az alábbi időszakokban született embereknek:

1900.12.28.-1902.07.18. 

1919.08.10.-1921.02.26. 

1938.03.21.-1939.10.09. 

1956.10.30.-1958.05.20. 

1975.06.12.-1976.12.29. 

1994.01.21.-1995.07.11.

2012.08.31.-2014.02.19.

Ennél a holdcsomónál az embernek meg kell tanulnia elfogadnia az életében rendre bekövetkező gyökeres változásokat. Pedig inkább pihenni szeretne, visszariad attól, hogy korábbi földi terheinek igájára visszaemlékezzen.

Kimerültnek érzi magát a változásokhoz. Éppen ezért állhatatosan ragaszkodik régi magatartásmintáihoz, de ezzel végül is éppen az ellenkezőjét éri el, azt, hogy a saját életét megnehezíti. Zárkózottsága folytán nehezen tanul másoktól, ehelyett inkább minden élettapasztalatra saját maga akar szert tenni. A biztonság iránti igénye olyan nagy, hogy, még ha változtat is valamit életében, az nem lesz igazi, mélyreható változás.

Erős birtoklási igénye az okozója annak, hogy nemigen tudja élvezni azt, ami nem személyesen az övé. Nehezére is esik elengedni a dolgokat, pedig ezzel az élménnyel folyvást szembe kell néznie. Ezért nem okoz számára tartós megnyugvást a birtoklás maga sem, mert minél többet gyűjt össze, annál mélyebbre esik saját csapdájába. Ami előzőleg az anyag birtokbavétele miatt volt szükséges, most öncélú többletterheléssé válik és az évek teltévei terheinek járma egyre nehezül.

Erősnek akarja érezni magát, így átmenetileg elmenekül az őt korábban kínzó és nyomasztó csődtömeg emléknyomai elől. Még odáig is elmegy, hogy olyan foglalkozást keres magának, ahol tekintélytiszteletnek örvendhet.

Csaknem biztos, hogy kapcsolatba kerül a karhatalom valamilyen formájával. Idővel azonban ki kell törölnie magából minden régi magatartásmintát azzal, hogy minden hidat feléget maga mögött. A tapasztalatok megtanítják rá, hogy a kötöttségektől teljesen megszabadítsa magát, hogy a jövőben ne legyen a múltjához láncolva.

Mihelyt le tudja rázni béklyóit, elkezdődik ugrásszerű kibontakozása. Hogy ezt megléphesse, először szabadságvágyát át kell alakítania úgy; hogy az független lehessen megrögzött cselekvésmódjaitól. Ennek az átalakulásnak a végrehajtása – azaz a karmája – rendkívül fájdalmas, mert mindent elveszthet, ami a szívéhez nőtt.

Ebben az elszakadási folyamatban az ember egészen énjéig, mindent le¬foszt magáról, akár az aszkézisig. Ebből a szimbolikus halálból, amellyel mindenről lemond, ami valaha is az övé volt, indul ki új életébe.

KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT: NYILAS

A Nyilas jegyében állt a felkelő holdcsomópontja az alábbi időszakokban született embereknek:

1900.01.01.-1900.12.28. 

1918.01.20.-1919.08.10. 

1936.09.01.-1938.03.21. 

1955.04.13.-1956.10.30. 

1973.11.22.-1975.06.12. 

1992.07.04.-1994.01.21.

2011.03.04.-2012.08.30.

Ennek a csomópont-állásnak kulcsszava az igézet. Ez az ember több előző életen keresztül mindig kettősségekbe keveredett, rendkívül határozatlan volt. Most nehéz karmikus feladatokat kell megtanulnia a lojalitás és alkalmazkodás területén, így rájön, hogy elővigyázatos lavírozásával csak kínos helyzetekbe juthat. Eleinte tartja azt a meggyőződését, hogyha bármelyik oldal mellé áll, a másik oldalon előnyös lehetőségeket szalaszt el.

Kaméleonként változtatja színeit ahogy azt a környezete éppen megkívánja. Így aztán szánt szándékkal sakkfigurául kínálja magát másoknak, s mindig úgy tesz, mint aki egyetért, hogy így magát elfogadottnak és odatartozónak érezhesse.

Sok életen keresztül személyiségérzetét hasadás érte. Jól megfigyelhető személyiségjegye, hogy mikor beszél, egyik mondatról a másikra megváltozik arckifejezése, felveszi annak a személynek a kinézetét, akinek szavait sajátjaként próbálja interpretálni.

Kedveli az aktivitást, és ha béklyózottnak érzi magát, kimondottan ideges és nyughatatlan lesz. Erejét megfeszítve állandóan küzd, hogy lépést tartson a számtalan különféle üggyel és emberrel, amik, és akik életét betöltik. Ezért aztán folytonosan rengeteg tennivalója van, és a nap végén is távol éri magát céljától.

Legalább egyszer szembekerül azzal a konfliktussal, hogy nagyvárosban éljen-e vagy vidéken. Jobban szeretné másoktól távol tartani magát, ahogy a szellemi elmélyülésre felhívó Nyilas felszálló holdcsomó azt kívánja tőle. Fiatal éveiben különösen nehezére esik, hogy megtalálja életútjának határozott irányvonalát.

Benseje ingadozó és állhatatlan, mivel eddig annyira el volt foglalva azzal, hogy mindennek az árnyoldalát szemlélje inkább, hogy igen nehéz önmagában felfedeznie, meglátnia az igazság fényét. Ezért mostani életének legnagyobb feladata, hogy magasabb szintű tudást kutasson.

Mindenekelőtt emelkedett szellemi képességeit engedje előtérbe kerülni. Ugyanis mondandójának, kimondott szavainak titkos értelme, magva, igazi identitását mutatja meg. Ez után el kell jutnia arra a belátásra, hogy a szócséplés és fecsegés, a demagóg vélemények ismétlése, magáévá tétele épp a saját szabadság ellen elkövethető egyik legnagyobb vétek.

KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT: BAK

A Bak jegyében állt a felkelő holdcsomópontja az alábbi időszakokban született embereknek:

1916. 07. 03.-1918. 01. 20.  

1935. 02. 12.-1936. 09. 01. 

1953. 09. 23.-1955. 04. 13. 

1972. 05. 05.-1973. 11. 22. 

1990. 12. 15.-1992. 07. 04. 

2009. 08. 22.-2011. 03. 03.

E jegyhelyzetnél az érettség elsajátítása a legfontosabb feladat. A lélek korábbi inkarnációiban hajlott arra, hogy örökké gyermetegen szemlélje a világot, ami egyfajta szelektív látással párosult. Állandóan korlátot keres, amire támaszkodhat, ami azonban épphogy az ellenkezőjéhez, zűrzavaros viszonyokhoz vezet.

Örökké gyermek szeretne maradni, és folyton egyfajta szülői figyelem középpontjában állni. Sokan még valódi korukat is nehezen fogadják el. Azt várja el a vele kapcsolatba lépő emberektől, hogy hárítsák el feje fölül a boldogtalanságot. Még betegségbe is esik, csak azért, hogy így csikarjon ki szeretetet.

Sokan hazájuk üzleti életében kötelezik el magukat, így helyettesítve a szülőt a hazával. Erős hazaszeretet jellemzi őket. Mások a fiatalabb emberekkel való törődésben keresik a felnőttséget. Legnehezebb problémája annak megtanulása, miképpen eressze el azt, amihez ragaszkodik.

Ez nemcsak a tárgyi, de az átélt dolgokra is igaz. Pedig amíg önmagától is folyton elzárkózik, és lelki feldolgozás, és feloldás helyett, csak felhalmoz, és rágódik, addig akaratlanul is a saját múltja pszichikai lomtárává válik. Ezzel szinte megfojtja magában az életlehetőségeket.

Mindent, amit érte tesznek, csak indítéknak tekint arra, hogy még többet követeljen. Érzelmi nyavalyáival aztán jócskán próbára teszi embertársainak türelmét, mert minden látszat ellenére sohasem a megoldás érdekli, hanem az, hogy hogyan szerezhetné vissza elveszett illúzióit. Nehezen szánja rá magát a búcsúzásra, szakításra. Mindig igyekszik a lehető leghosszabb ideig fenntartani a kapcsolatokat. A tárgyakkal szemben ugyanilyen a magatartása. Karmikus leckéje, hogy személyes életénél magasabb ideállal legyen képes azonosítani magát.

Hajlamos arra, hogy egy képzelt képet sugározzon magáról a külvilág felé, amelyre, úgy véli, mások felnéznek. Úrrá kellene lennie azon a beidegződésén, hogy túlságosan fontosnak értékelje saját megítéltetését, és hogy mindenre érzelmileg reagáljon.

A Bakban felszálló holdcsomópont-állással az emberek életük felét gyermeteg ingatagságban kínlódják át, mindaddig, míg egy nap magukra nem ébrednek. Onnantól azonban a felelősségvállalással együtt járó csodálatos szabadság vár rájuk.

KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT:  VÍZÖNTŐ

A Vízöntő jegyében állt a felkelő holdcsomópontja az alábbi időszakokban született embereknek:

1914.12.14.-1916.07.03.  

1933.07.25.-1935.02.12. 

1952.03.06.-1953.09.23. 

1970.10.16.-1972.05.05. 

1989.05.28.-1990.12.15. 

2007.12.15.-2009.08.22.

Ha valakinek a Vízöntőben áll a holdcsomópontja, ez az állás annak a belső küzdelemnek a mutatója, mely a személyes élet és a személytelen, az emberiségnek szóló odaadás között áll fenn. Az ilyen ember korábbi inkarnációkból még vonzódik ahhoz, hogy másokat lenézzen, leereszkedően viszonyuljon más emberek gondolataihoz, ötleteihez.

Életét, sorsát úgy alakítja, hogy különleges emberek társaságában láthassa magát, ilyenekkel legyenek kapcsolatai. A világegyetem közepén szereti látni és láttatni magát, és a másikat eszköznek tekinti céljaihoz. Ha pedig valaki ennek nem tesz eleget, akkor képes minden keserűségét ráönteni.

Karmája megtanulni, miként járjon könnyedén, lábnyomok hátrahagyása nélkül. Ő ugyanis Buddha útját járja, aki a világról lemondott, hogy annak üdvözüléséért fáradozzon. Csak a másokért folytatott tevékenykedésen keresztül érheti el ő maga is a saját üdvösségét.

Nagy nehézségei vannak minden kapcsolatban, de a társkapcsolatban különösen, mert az ilyen ember erősen hajlik arra, hogy uralkodjon a hozzá közel állókon. Képes lehet mindent felrúgni, felszabadítva magát minden felelősség, kötelezettség alól.

Legnagyobb konfliktusai a valódi és az általa elképzelt világ közötti különbség miatt keletkeznek. Meg kell tanulnia, hogy levesse a maszkokat. Ezt akkor tudja megtenni, ha felfedezi, hogy nem azon múlik a boldogsága, hogy énjét, pontosabban egóját óriási méltósággal közszemlére tegye.

Legszebb tulajdonsága az, hogy a hozzá közelállókat oltalmazza. Karmikus feladata ezért, hogy a társadalom peremére szorultak, a megalázottak, és megnyomorítottak rétegeit felkutassa és megsegítse a maga lehetőségeihez mérten.

Gyakran magányba kényszerül életében, ami azért van, mert egyedülállónak vélt jelleme túlságosan uralkodni vágyó és fennhéjázó ahhoz, hogy azt a másik ember készségesen elfogadja. Ha azonban talál egy neki megfelelő életcélt, és lát rá kellő indítékot, képes egész életét egy dolognak szentelni.

Ezért igazi specialisták válhatnak az ilyen emberből, és a jó cél, aminek magukat odaadják, akár valóban nagyon híressé és megbecsültté teheti őket a társadalom szemében. Eljut a felismerésig, hogy önmagát a nagyobb kozmikus szféra részének tekinti, és ezért egóját feláldozza az emberiség fejlődéséért.

KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT: HALAK

A Halak jegyében állt a felkelő holdcsomópontja az alábbi időszakokban született embereknek:

1913.05.27.-1914.12.14.

1932.01.06.-1933.07.25. 

1950.08.17.-1952.03.06. 

1969.03.29.-1970.10.16. 

1987.11.08.-1989.05.28. 

2006.06.23.-2007.12.15.

Ezzel a holdcsomópont állással kezd az ember tudatára ébredni saját makacsságának. A szülött korábbi életeiben elképzelt magának egy véges univerzumot, ahol mindennek meghatározott rendje volt, Most rájön, hogy az igazság nem feltétlenül megragadható a saját korlátok közé szorított tudatunkkal.

Mindig a rendet keresi. Oly erősen kívánja a szigorú szabályokat, hogy azok betartása vagy megteremtése érdekében elnyomja saját szükségleteit. A rendes ember látszata mindig arra kényszeríti, hogy azt tegye, ami helyénvalónak látszik.

A világról alkotott képe tanult ismereteken és nem saját tapasztalatain alapult. Most is sokáig őrzi azt a szokását, hogy csak azt fogadja el, ami a legmagasabb szaktekintélytől származik. Meg kell tanulnia alámerülni a kozmikus tudat vizébe és ebben a gondolati keresztségben tényleges újjászületésben részesülhet.

Előbb azonban azt a karmikus félelmét kell legyőznie, hogy fertőzött, és veszélyekkel teli világban él. A szexuá¬lis nélkülözés, vagy az érzelmi sérülések kerülése oda vezetnek, hogy ezek az emberek szeretnék job¬ban megérteni a szexualitást. Egyesek meggyőződéses puritánok közülük, míg mások ugyan testileg aktívak, de érzelmileg hidegek maradnak.

A gondolkodásuk többnyire analitikus, aminek következtében az életük könnyen holmi sakkjátékhoz válik hasonlatossá. A részleteket élesen átlátja, és ebben sohasem dönt felületesen. Végül is elveszti áttekintését, képtelen a nagy egészt szemlélni. A kritizálókényszert rendkívüli tisztánlátásra való képessége sem tudja elnyomni, emiatt sohasem jut abszolút szellemi békéhez.

A Halakban felszálló holdcsomópontja révén a bizalomra való képességet kell tanulnia. Amint felhagy azzal, hogy a világot kategorikusan osztályozza, rájön, hogy tévedés volt önmagát különválasztani a világ többi részétől.

A tapasztalások kényszerítik majd rá, hogy együttérzőbbé vál¬jon. Ezt szolgálhatja az a sok fájó tapasztalat, amin át kell mennie: hogy tudniillik jól átgondolt tervei sorra feloldódnak a semmiben. Ez vezetheti el ahhoz a más szemléletmódhoz, hogy aztán másokat is más fényben lásson. Rendeltetése, hogy az egész világmindenség szenvedését szimbolikusan végigkövesse azért, hogy isteni szeretete annyira felerősödjön, hogy felhagyjon mások elmarasztalásával.