Vacsorázni mentek, hogy megünnepeljék a 35. házassági évfordulójukat, majd a férj egyszercsak elképesztő kívánsággal állt elő!

Egy 70 év körüli idős házaspár úgy döntött, hogy a 35. házassági évfordulójukat egy étteremben ünneplik meg, ahol romantikus, gyertyafényes vacsorát fognak kettesben, meghitten elfogyasztani.

Amint a pincérre várnak, hirtelen a semmiből megjelenik egy kis tündér, és a következőket mondja:

“Mivel nagyon szeretik egymást, és mintaházaspárnak számítanak, akik őszinték voltak mindig egymással, ezért megajándokozom magukat. Mindkettejüknek vagy egy kívánságuk, amit teljesíteni fogok.” – mondta a tündér.

Feleség: “Óhh, én szeretnék elmenni egy világkörüli utazásra a kedves férjemmel.”

A tündér felemelte a varázspálcáját, és hirtelen két jegy jelent meg az asztalon, ami egy több hetes, világkörüli luxus hajókirándulásra szólt.

Most a férjen volt a sor. Elgondolkodott, majd azt mondta:

“Rendben… nagyon romantikus a te kívánságot drágám, de én úgy gondolom, hogy ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben, így most én egy 30 évvel fiatalabb feleséget kívánok magamnak.”

A feleség, és a tündér is teljesen ledöbbent a férj kérésén, és csalódottak lettek. De a kívánságot teljesíteni kell ugyebár. A tündér hirtelen egyet suhintott a pálcájával, és a férfiból egy 100 éves bácsi lett.

A történet tanulsága: Légy mindig hálás és elégedett az életeddel, és ne viszonyítsd a te helyzetedet soha a másokéhoz.