10 látványos hely, amit azonnal meg akarunk látogatni

A tavalyi évben több, mint 3,8 milliárdan ültek repülőre, ez azt jelenti, hogy kettőből egy ember volt annyira szerencsés, hogy kapja a sátorfáját és elutazhasson – egy szívének remélhetőleg kedves – helyre.

Gyakran érezzük úgy, hogy akaratlanul is gyökeret eresztettünk, leragadtunk életünk egy-egy elméleti vagy akár konkrét, földrajzi pontján. Mindkét esetre tökéletes gyógyír, ha időről időre pénzt és energiát áldozunk egy-egy bakancslistás vagy spontán kigondolt úti célunk megvalósítására.

Íme 10 lebilincselő hely, amit megpillantva máris megveszed majd azt a bizonyos repjegyet!

1. Cau Vang híd, avagy aranyhíd, Vietnám

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

My motherland danang Vietnam 👀🙏#cauvang #banahills #banahillsfantasypark #goldenbridge #danang #danangcity #danangbeach #vietnam #love #beautiful

Danny Danny (@dannyboy_dannyboi) által megosztott bejegyzés,

Jobb kezekbe nem is kerülhet az ember, mint amik ezt a Da Nang melletti Ba Na hegységben felépített csodahidat tartják. A grandiózus objektum felépítéséhez mindössze egy év kellett, és bár történelmi emlék képét kelti, 2018 nyarán adták át. A kolosszális végtagok nem meglepő módon a hegy istenségének kezeit jelképezik és páratlan panorámával kecsegtetnek.

2. Zhangjiajie Nemzeti Erdő Park, Kína

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nothing can be as beautiful as nature😊 -Follow @planetexhibition for more content✌ – – – – Daily shoutouts for followers 😊 – – – Photo belongs to respective owner📸// – – – #zhangjiajienationalpark #zhangjiajietrip #zhangjiajienationalforestpark #zhangjiajiegrandcanyon #travelchina2018 #chinatravelling #chinaadventure #chinaadventures #adventurechina #travellingtochina #chinatraveller #travellerslifestyle

🌍Planet Exhibition🌍 (@planetexhibition) által megosztott bejegyzés,

A Kína Hunan tartományában elterülő nemzeti park az UNESCO Világörökség része. Mágikus kőoszlopai és elképesztő növényzete mintha csak egy fantasy-filmből származnának – nem csoda hát, hogy ez a helyszín ihlette meg James Cameront Avatar című filmje elkészítéséhez.

3. Beachy Head és Seven Sisters, Egyesült Királyság

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

😍 . . . #llwtripp #sevensisters #uk

玲玲♡ (@ling.lyn) által megosztott bejegyzés,

A magasság és a gyönyörű naplementék szerelmeseinek kihagyhatatlan úti célja kell, legyen Anglia dél-keleti partvidékének mészkő sziklavonulata, és annak “csúcspontjai”, Beachy Head és a Seven Sisters. Ha az angol időjárás nem is oly kegyes hozzánk és felhős, viharos időben érkezünk, a látvány és az élmény úgy is garantáltan felejthetetlen lesz.

4. Hamilton medence, Texas, Amerikai Egyesült Államok

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#hamiltonpoolpreserve . . . . . #instagood #hdrspotters #hdroftheday #tagsblender #awesome_hdr #canonusa #landscape #canon6d #teamcanon #travelphotographer #travelphotography #longexposure #ig_photooftheday #ig_masterpiece #longexposure_shots #ig_worldclub #f4f #igphotooftheday #thegreatoutdoors #followforfollow #earthporn #follow #traveltheworld #ig_world #natgeolandscape #ig_world_photo #texas #hamiltonpool #visittexas

Jack Li (@rovershutterbug) által megosztott bejegyzés,

Ez a türkizkék texasi gyöngyszem egy több ezer évvel ezelőtti földalatti folyó, a természetes erózió és az így létrejött vízesések szerelemgyereke. Valódi paradicsom a szokásos tavaknál egzotikusabb helyszínekre vágyó hableányok és hablegények számára.

5. Bűbájos folyó, Fülöp-szigetek

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Be mesmerized with the enchanting beauty of #HinatuanEnchantedRiver. The blue and serene waters teeming with #marinelife and its mysterious backstory is like fairy tale that came to reality. 📷 @candeeeez 🇵🇭️ #EnjoySurigaoCity of #EnjoyPinas #HinatuanEnchantedRiver #Hinatuan #EnchantedRiver #SurigaoCity #EnjoySurigaoCity #Mindanao #Philippines #river #enchanting #mysterious #waters #nature #touristspot #tourism #tourist #touristattraction #attraction #touristdestination #destination #outdoors #travelling

Enjoy Pinas (@enjoypinasph) által megosztott bejegyzés,

A Mindanao szigeten található Hinatuan folyót szépsége mellett azért tartják varázslatosnak, mivel olyan, mintha a semmiből eredne, ám valójában hosszú, földalatti repedéseken keresztül táplálja a forrása, ugyanakkor átcsörgedezik a Filippínó-tengeren és a Csendes-óceánon is. Mindeddig felfedezetlen mélysége és különleges színei egyaránt helyi legendák születését inspirálták.

6. Bajkál-tó, Oroszország

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

❗One of the best shots from Baikal Lake❗What do you think about it?Tell us in the comments🖤 #baikal #baikallake #lakebaikal #amazingstuff #ice #clearice #cloudysky #amazingskys #amazingview #view #placetovisit #placetospendtime #cracksintheice #travelling #travelwithfriends #travelaroundtheworld #travelaroundtheworld #inspiration #cold #russian #russia #lake #amazinglake #incredible #getaway #exploretheworld #explore #naturephotograpy #nature

Travel Addicts (@travel___addicts) által megosztott bejegyzés,

Egyszerre félelmetes, tekintélyt parancsoló és gyönyörű Szibéria ezen különlegesebb szeglete, ami a világ legmélyebb és egyik legidősebb tava, mérete megegyezik Belgiummal és nem mellesleg a Föld édesvízkészletének 20%-át teszi ki.

7. Pamukkale, Törökország

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Icey blue mini pools, pamukkale, turkey. . . . #travel #traveling #travelgram #igtravel #igworldclub #nikon #canon #photooftheday #potd #vacation #wanderlust #traveling #beach #photography #photo #natgeo #natgeotravel #turkey #pamukkale #natgeotravelpic #instagold #natrualbeauty #instagram #instatravel #jungle #nationalgeographic #woods

@ picograam által megosztott bejegyzés,

A hófehér márvány vízesésnek tűnő mészkőteraszairól és medencéiről ismert Pamukkale Törökország egyik leglátogatottabb természeti csodája. Az egymásra épülő tavacskákon keresztül lefolyó gyógyvízből kicsapódó kalcium-karbonát mintha behavazott heggyé varázsolná ezt a területet. Ha szűkebbre kell húznunk a nadrágszíjat, hazai “testvére” Egerszalókon szintén káprázatos látványt nyújt.

8. Márvány barlang, Chile

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Catedral de Marmol. #catedraldemarmol #marblecathedral #marblecaveschile #azulturqueza #agua #water #coloresmeralda #lago #lake #lagogeneralcarrera #patagoniachile #naturewonder #maravilladelanaturaleza #parquesnacionales #nationalpark #wildpatagonia #wildchile #monumentonaturalcavernasdemarmol #aysen #carreteraaustral #southernhigway

Jorge Leon (@jorgeleoncabello) által megosztott bejegyzés,

Patagónia egyik leglenyűgözőbb látványossága a Dél-Amerika legmélyebb tavában, vagyis a General Carrera tóban meghúzódó márványkatedrális barlangrendszer. Habár első látásra olybá tűnik, mintha valaki végigment volna a falain egy festőecsettel, valójában mindez a természet remekműve, melynek “elkészültéhez” közel 6000 év kellett.

9. Aleut-szigetek, Alaszka, Amerikai Egyesült Államok

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The remote places are the best #neverstopexloring #surf #thealeutianislands #waves #redbull

The Ultimate Experience (@theultimateexperience1) által megosztott bejegyzés,

Az Alaszka délnyugati oldalán elterülő Aleut-szigetek a világ legszebb és legveszélyesebb szigetei közé tartoznak. A szigetlánc gazdag történelme a második világháború több csatájának emlékét őrzik, jelenleg pedig 57 aktív vulkán otthona.

10. Millpu természet alkotta medencéi, Ayacucho, Peru

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

AYACUCHO tiene estas bellezas naturales 🇵🇪 @peru – Come discover the hidden gems of Peru! The natural pools of Millpu in Ayacucho are waiting for you! 📷 @claudizava // ¡Descubre las joyas ocultas del Perú! Las piscinas naturales de Millpu en Ayacucho esperan por ti . . . . . . #Peru #PeruTheRichestCountry #PerúPaísMásRico #Millpu #Ayacucho #piscinas #pools #turquoise #amazing #instatravel #travel #MadeinPeru #bucketlist #instatravel #epic #voyage #bestintravel #gotogether #mustvisit #mustsee #instagood #photooftheday #picoftheday #VisitPeru #wanderlust #explore #travediaries #travel #igtravel #travelgram

Guia del Perú (@perutedice) által megosztott bejegyzés,

Ezeket az elszigetelt drágaköveknek számító természet alkotta medencéket csupán a közelmúltban fedezte fel néhány lelkes kiránduló. Az egymás mögött ülő türkiz lépcsők, vízesések és a körülöttük kialakult mesébe illő élővilág valóban kihagyhatatlan élményt nyújtanak.