Egy volt észak-koreai fogoly lerajzolta az elképzelhetetlen borzalmakat, amiket a börtönben élt át

  • Kim Kwangil most 48 éves.
  • Éveket töltött észak-koreai börtönben.
  • Tanúvallomásában azt mondta, a börtönben megkínozták, éheztették, és látta, ahogy fogolytársait meggyilkolják.

Ő is egyike azoknak a tanúknak, akik az ENSZ eddigi legátfogóbb jelentésének elkészültét segítették vallomásukkal. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának bizottsága jelentésében arra jutott, hogy rendszerszintűen és súlyosan sértik meg az észak-koreaiak emberi jogait a rezsim vezetői és hivatalnokai, ezért nemzetközi büntetőbíróság elé kéne idézni Kim Dzsong Unt. A bizottság vezetője, Michael Kirby  egyenesen arról beszélt, hogy az észak-koreai visszaélések nagyban hasonlítanak arra, amit a nácik követtek el a második világháború alatt.

A jelentéshez több mint háromszáz tanúvallomást gyűjtöttek össze, a legtöbb szemtanú kilétét nem tudni. Kim egyike annak a nyolcvan észak-koreainak, aki nyilvános meghallgatáson mondta el, mit élt át. A férfit még 2004-ben ítélték el, illegális határátlépés és csempészés vádjával. Szabadulása után sikerült disszidálnia az országból, megrázó élményeit könyvben írta meg, ehhez készült illusztrációk pedig ritka betekintést engednek a rettenetes börtönökbe, ahol az Amnesty International szerint kétszázezren is raboskodhatnak.

(Kim KwangIl/ENSZ)

A rajzokon a börtönben átélt terror állandósága figyelhető meg. Több rajzon látható, ahogy a rabok állnak, miközben az őrök nézik őket. Kim elmondása alapján ez a fogva tartók kedvelt kínzási módszer volt, aki megmozdult, azt kegyetlenül összeverték. Különböző feladatokkal nehezítették az állást, volt hogy úgy kellett csinálniuk, mintha motoron ülnének, vagy úgy tenniük, mintha repülők lennének. És ha nem tudták tartani a pozíciót, jött a verés.

(Kim KwangIl/ENSZ)

Kim tanúvallomásában az szerepel, hogy a foglyoknak addig kellett tartaniuk egy-egy pozíciót, amíg annyira nem izzadtak, hogy egy poharat meg lehetett tölteni az izzadságukkal.

Kim nem az egyetlen egykori elítélt, aki megrajzolta a rémálomszerű élményeit a börtönből kikerülése után. 2012-ben hasonló rajzok bukkantak fel már a Reddit-en, különböző koreai honlapokról átemelve. Ezeken is hasonló kínzási technikák voltak láthatóak.

(Kim KwangIl/ENSZ)

(Kim KwangIl/ENSZ)

(Kim KwangIl/ENSZ)

(Kim KwangIl/ENSZ)

(Kim KwangIl/ENSZ)

Kim vallomását és a többi rajzot itt lehet megtalálni, a kétórás vallomást angol nyelven pedig itt nézhető végig:

forrás